Gyurcsó Ádám (Tatabánya, 1991. március 6. –) magyar válogatott labdarúgó, a Kispest-Honvéd játékosa. Posztja szélső támadó.
Pályafutása Klubcsapatokban A Videoton II csapatában 2009. augusztus 22-én mutatkozott be, a Gyirmót ellen. Első szezonjában hat bajnokin szerepelt, gólt nem szerzett.
A 2010–11-es szezonban a másodosztályban az összes bajnokin pályára lépett a Vidi második számú csapatában. Harminc mérkőzésén tíz gólt ért el, ezzel pedig a góllövőlista kilencedik helyén végzett. A tavaszi szezon elején számításba vették az első csapatnál is, azonban 2011 márciusában elmulasztott egy edzést, ezért Mezey György, a csapat vezetőedzőjének döntése alapján kikerült a keretből. Két hétre rá visszatérhetett az első csapathoz. Májusban debütált az NB I-ben, az Újpest elleni zárófordulóban.
A 2011–12-es szezon előtt a Kecskeméti TE-hez került kölcsönbe. Első bajnokiját új klubjában 2011. július 7-én, a Paks ellen játszotta. Az őszi szezon után a Kecskemét szerette volna megtartani a játékost, de a Videoton visszarendelte. A fehérváriak színeiben 102 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett, és alapembere volt a 2014-15-ös bajnokcsapatnak.
Pogoń Szczecin 2016. január 5-én igazolt a lengyel élvonalbeli Pogoń Szczecin csapatához. Február 15-én a Korona Kielce elleni debütálása alkalmával a 78. percben győztes gólt szerzett (3-2). November 19-én a Wisła Kraków elleni bajnokin négyszer talált az ellenfél hálójába.
Hajduk Split 2018. január 17-én vált hivatalossá, hogy Gyurcsó fél évre a horvát Hajduk Split csapatához kerül kölcsönbe, ahol Futács Márkó csapattársa lett. Február 24-én mutatkozott be a Hajdukban, a második félidőben csereként állt be a Koprivnica ellen 1–0-ra elveszített bajnokin. A következő fordulóban, március 3-án az NK Rudeš ellen megszerezte első gólját új csapatában, a Hajduk 1–0-ra megnyerte a találkozót. A következő fordulóban az NK Istra 1961 elleni győzelem alkalmával csapata első gólját szerezte. Április 14-én az Inter Zapresic ellen 3–0-ra megnyert bajnokin csapata első gólját lőtte. A 30. fordulóban, a HNK Cibalia elleni bajnokin újabb gólt szerzett. A 34. fordulóban az Istra 1961 elleni 5–1-es győzelem alkalmával gólt lőtt és gólpasszt adott Futácsnak. Május 23-án a Horvát Kupa döntőjében a Dinamo Zagreb ellen Gyurcsó kezdőként végig játszott, de csapata 1–0-ra kikapott riválisától. A tavaszi szezonban az összes tétmérkőzést figyelembe véve 16 találkozón öt gól és öt gólpassz volt a teljesítménye, aminek következtében a Hajduk élt opciós jogával és végleg szerződtette őt a Pogontól.
A 2018-2019-es szezon nyolcadik fordulójában az Istra 1961 elleni 4–2-es győzelem alkalmával duplázni tudott. A horvát bajnokság végén csapatával a 4. helyen végeztek.
2019. július 9-én az Európa-liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén csapata 2–0-ra győzött a máltai Gzira United otthonában. Kezdőként léphetett pályára, és a 43. percben meg is szerezte a Hajduknak a vezetést, miután a saját elrontott 11-esét követően a kipattanót már a kapuba lőtte.
Miután felcsúti kölcsönszerződése lejárta után visszatért a Hajdukhoz, a 2020-2021-esbajnokság 1. fordulójában kezdőként lépett pályára az Istra 1961 ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen és ő szerezte csapata második gólját. A következő körben gólpasszt adott az Eszék ellen 2–1-re megnyert bajnokin. A bajnokság 3. fordulójában gólt lőtt a Slaven Belupo ellen 2–2-re végződő találkozón. Szeptember 27-én újból gólt szerzett, a bajnokság 6. fordulójában a Varazsd ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen.
Puskás Akadémia 2019 nyarán a horvát csapat egy évre kölcsönadta a Puskás Akadémiának. A 2019–20-as idényben a bronzérmes csapat tagjaként 29 mérkőzésen 7 gólt szerzett, majd kölcsönszerződése lejárta után távozott a klubtól.
Nk Osijek 2021. február 15-től az NK Osijek játékosa lett. Az ezüstérmes csapat tagjaként négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 129 percet játszott, és egy gólt szerzett.
AÉK Lárnakasz 2021. augusztus 30-án jelentették be, hogy két évre a ciprusi AÉK Lárnakasz csapatához szerződött.Légiósok: Gyurcsó Ádám Cipruson folytatja – hivatalos, NSO, 2021. augusztus 31. Október 2-án, a bajnokság 5. fordulójában szerezte meg első gólját, az Apóllon elleni 4–1-es győzelem során.Légiósok: Gyurcsó Ádám megszerezte az első gólját Cipruson – videó, NSO, 2021. október 2. A következő fordulóban újabb gólt szerzett a Paeek ellen 3–0-ra megnyert bajnokin.Légiósok: Gyurcsó bombagólt lőtt, csapata simán nyert – videó, NSO, 2021. október 16. 2022. július 19-én a Bajnokok ligája selejtezőkörének második fordulójában a Midtjylland ellen 1–1-re végződő mérkőzésen a 81. percben gólt szerzett.BL: előnyben a Qarabag a Fradi lehetséges ellenfelei közül Nemzeti Sport Online, 2022. július 19.
Anórthoszi Ammohósztu 2024. szeptember 5-én Cipruson belül váltott klubot, és az Anórthoszi Ammohósztu játékosa lett.Gyurcsó Ádám klubot váltott, de maradt Cipruson Nemzeti Sport Online, 2024. szeptember 5.
A válogatottban 2012. június 1-jén debütált egy Csehország elleni barátságos mérkőzésen. A mérkőzés 65. percében lépett pályára Koltai Tamás helyére, majd a 88. percben Dzsudzsák Balázs átadásából győztes gólt szerzett.
Statisztika Klubcsapatokban 2026. augusztus 9-i állapot szerint.
+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Videoton2008–09—3230—622009–101240522010–111021—312011–1213240512232012–1326450301104542013–141932073213072014–152665110—3272015–1617720—62259Összesen1022224623419316835 Kecskeméti TE (kölcsönben)2011–12164402020244 Pogoń Szczecin2015–16142———1422016–17355614162017–1818220202Összesen67981——7510 Hajduk Split (kölcsönben)2017–1814620——166 Hajduk Split2018–1931421403752019–2010—11212020–211631020193Összesen621351—717415 Puskás Akadémia (kölcsönben)2019–2029768——3515 NK Osijek2020–214110——51 AÉK Lárnakasz2021–2221531——2462022–232661010437102023–2425121413132024–25——1010Összesen721262—1559319 Anórthoszi2024–2522321——244 Kispest-Honvéd2025–2622241——2632026–2720———20Összesen24241——283Teljes karrier398736019254439526105
A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok2012512013202014502015–201632201730202020Összesen203
Mérkőzései a válogatottban
Sikerei, díjai Videoton Magyar bajnok: 2010–11, 2014–15 Puskás Akadémia Magyar labdarúgó-bajnokság bronzérmes: 2019–20 Osijek Horvát bajnoki ezüstérmes: 2020–21
Jegyzetek
Források Adatlapja a Hlsz.hu-n
Légiósok: „Gyurcsó Ádám a Hajduk legnagyobb erőssége lehet” Nemzeti Sport Online, 2020. szeptember 1.
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Tatabányaiak Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Kecskeméti TE labdarúgói Kategória:A Pogoń Szczecin labdarúgói Kategória:A Hajduk Split labdarúgói Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:Az NK Osijek labdarúgói Kategória:Az AÉK Lárnakasz labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói