Mustafa Kemal Atatürk (Selânik, Oszmán Birodalom, 1881 – Isztambul, Törökország, 1938. november 10.) oszmán-török katonatiszt és államférfi volt. A török függetlenségi háború katonai és politikai vezetőjeként az ankarai nemzeti mozgalom élén állt, majd megalapította a Török Köztársaságot, amelynek 1923-tól haláláig első köztársasági elnöke volt. Az első világháborúban a Gallipoli-hadjárat tette országosan ismertté. Az oszmán vereség után 1919-ben megszervezte az anatóliai ellenállás egyik központját. A Török Nagy Nemzetgyűlés ankarai kormánya elutasította a sèvres-i békeszerződést; a háború, a francia és olasz csapatkivonás, valamint a mudanyai fegyverszünet után a lausanne-i békeszerződés elismerte az új török állam szuverenitását.

Elnöksége alatt az állam és a társadalom gyökeresen átalakult. Megszüntették a kalifátust, európai mintájú polgári és büntető törvénykönyveket vezettek be, 1928-ban latin betűs török ábécére tértek át, és kiterjesztették a nők polgári és politikai jogait. Az 1930-as évek etatista gazdaságpolitikája állami iparosítással egészítette ki a magánvállalkozást. A reformok célja az volt, hogy a dinasztikus, vallási alapú oszmán állam helyett szuverén, világi nemzetállam jöjjön létre, több intézményét pedig nyugat-európai mintákhoz igazították.

Az 1920-as évek közepére megszilárdult rendszer egypárti és tekintélyelvű lett. A kormány korlátozta a sajtószabadságot és a politikai szervezkedést. Az 1925-ös Takrir-i Sükûn törvényt és a Függetlenségi Törvényszékeket az ellenzék és a fegyveres felkelések elfojtására is használták. A nemzetépítés a török állampolgárságot a török nyelv és kultúra elsőbbségére építette. A keleti tartományokban az állam lakosságcsoportokat telepített át, és erőszakot is alkalmazott; az 1937–1938-as dersimi hadműveletekben civilek ezrei haltak meg.

Elvei adták a később kemalizmusnak nevezett politikai hagyomány alapját. Törökországban a függetlenségi háború, a köztársaság és a világi reformok központi alakjaként tisztelik. Kultusza már életében kialakult; halála után portréja, neve és emléknapjai az oktatásban és az állami közéletben is állandó helyet kaptak. A történetírás államalapító és modernizáló tevékenysége mellett egypárti rendszerét, az ellenzék elnyomását és a kulturális egységesítést célzó kisebbségpolitikát is vizsgálja.

Neve, címei és születési adatai

bélyegkép|jobbra|180px|Atatürk 1934-es személyazonosító okmánya

Születésekor a Mustafa nevet kapta. A Kemal név eredetéről több, egymástól eltérő visszaemlékezés maradt fenn. A legelterjedtebb hagyomány szerint a szaloniki katonai iskolában egyik matematikatanára adta neki ezt a megkülönböztető nevet; a történetet sok későbbi életrajz átvette. A kemal arab eredetű szó, jelentése többek között „teljesség”, „érettség” és „tökéletesség”.

1916. április 1-jén mirliva rangra emelték; ettől kezdve megillette a pasa megszólítás. A sakaryai csata után a Nagy Nemzetgyűlés 1921. szeptember 19-én a Gazi címet és a Mareşal (marsall) rangot adományozta neki. A gazi az oszmán és tágabb iszlám szóhasználatban háborús érdemeket szerzett harcos vagy hadvezér megtisztelő címe volt, ezért tágabb jelentésű, mint az egyszerű „hős”.

A parlament az 1934-es családnévszabályozás után, a november 24-én elfogadott 2587. számú törvénnyel adta neki az Atatürk családnevet. A név „a törökök atyja”, illetve „a törökök őse” értelemben is fordítható. Más személy 1934. december 17-től, a 2622. számú törvény alapján nem vehette fel. Hivatalos okmányaiban az 1930-as évek közepén rövid ideig a Kamâl írásmód is megjelent; 1937-től ismét a Kemal alakot használta.

Pontos születési napja és hónapja nem ismert. A fennmaradt nyilvántartás az 1296-os rumi évet adja meg. Ez az oszmán közigazgatásban és pénzügyekben használt, a Julián-naptárhoz igazított időszámítás volt. Az 1296-os rumi év a Gergely-naptár szerint 1880. március 13. és 1881. március 12. közé esett. A későbbi hivatalos iratokban az 1881-es év rögzült. Az 1930-as években Reşit Saffet Atabinen javaslatára május 19-ét, az 1919-es samsuni partraszállás évfordulóját fogadta el jelképes születésnapként. Május 19. nem anyakönyvi bejegyzés, hanem utólag választott emléknap.

Családi háttér és tanulmányok

bélyegkép|balra|180px|Zübeyde Hanım és fia, Mustafa

Mustafa az Oszmán Birodalom utolsó évtizedeiben született. A 19. század végén a birodalom újabb katonai vereségeket és területvesztéseket szenvedett el, pénzügyei erősen függtek a külföldi hitelezőktől, a Balkánon pedig nemzeti mozgalmak erősödtek. A tanzimát reformjai korszerűsítették a közigazgatás és a hadsereg egy részét, az alkotmányos mozgalmak pedig a szultáni hatalom korlátozását követelték. Ebben a politikai közegben nőtt fel Mustafa Kemal tiszti nemzedéke.

Szülővárosa, Selânik, a mai Szaloniki, a birodalom egyik nagy balkáni kikötő- és kereskedővárosa volt. Muszlim törökök, görögök, szefárd zsidók, bolgárok és más közösségek éltek benne; vasútvonalai és kereskedelme a Balkánhoz és Közép-Európához kötötték. Apja, Ali Rıza Efendi különböző időszakokban állami alkalmazottként és kereskedőként dolgozott, anyja, Zübeyde Hanım vallásos muszlim családi környezetből származott. Származásukról később török, yörük, albán és szláv eredetű állítások is megjelentek. A hiányos adatok miatt egyik etnikai változat sem igazolható biztosan; a család mindennapi nyelve török volt.

Ali Rıza korai halála után a család anyagi helyzete romlott. Mustafa egy ideig anyai rokonainál vidéken élt, majd Selânikbe tért vissza. Első iskolai éveiről több legendaszerű anekdota maradt fenn. A forrásokból biztosabban követhető, hogy a korszak hagyományos vallási oktatása és az új típusú, világi tantárgyakat tanító iskolák egyaránt jelen voltak környezetében. Végül katonai pályát választott, és 1893 körül a selâniki katonai előkészítő iskolába került.

Ezután a Manastırban működő katonai középiskolában tanult. Nemzedékét erősen formálták a balkáni nacionalizmusok, az oszmán állam válsága és a reformkori politikai irodalom. Franciául tanult, és ezen a nyelven ismerkedett meg a pozitivizmus, a felvilágosodás és a nacionalizmus több irányzatával. Hanioğlu a későbbi világnézetére ható eszmék között említi a pozitivizmust, a materializmus egyes változatait, a társadalmi darwinizmust és a késő oszmán török nacionalizmust. Mustafa Kemal ezeket politikai és államépítési céljaihoz igazította.

1899-ben az isztambuli katonai akadémián, majd a vezérkari iskolában folytatta tanulmányait. II. Abdul-Hamid idején a katonai iskolák korszerű tisztképzést adtak, de az ellenzéki eszmék terjedésének is teret adtak. Mustafa több társával illegális politikai beszélgetésekben vett részt, és bírálta a szultáni rendszert. 1905-ben vezérkari századosként (kurmay yüzbaşı) fejezte be tanulmányait, majd Damaszkuszba, az 5. hadsereghez osztották be.

Korai katonai és politikai pálya

Damaszkusz, az ifjútörök mozgalom és az 1909-es válság

Damaszkuszban 1906-ban társaival létrehozta a titkos Vatan ve Hürriyet („Haza és Szabadság”) szervezetet, amely alkotmányos kormányzást és politikai reformokat sürgetett. Selânikben ekkor az ifjútörök ellenzék legerősebb szervezete, az Egység és Haladás Bizottsága (İttihat ve Terakki Cemiyeti, CUP) működött. A mozgalom 1908-ban rákényszerítette II. Abdul-Hamidot az alkotmányos rendszer helyreállítására, majd az oszmán politika egyik fő szereplője lett. Mustafa Kemal kapcsolatban állt a szervezettel, de nem tartozott az Enver, Talât és Cemal körül kialakult felső vezetéshez. Bírálta a hadsereg pártpolitikai felhasználását, az első világháború alatt pedig többször élesen vitatta Enver pasa hadászati döntéseit.

Az 1908-as ifjútörök forradalomban Mustafa Kemalnak nem volt vezető szerepe. 1909 áprilisában Isztambulban katonai és vallási jelszavakat használó felkelés tört ki az alkotmányos rendszer ellen. A Selânikből a főváros felé vonuló Hareket Ordusu leverte a felkelést, majd a parlament trónfosztotta II. Abdul-Hamidot. Mustafa Kemal az egyik alakulat vezérkari tisztjeként vett részt az előkészítésben. A hadsereg főparancsnoka Mahmud Şevket pasa volt.

Líbia és a balkáni háborúk

1911-ben, az olasz–török háború kitörése után több oszmán tiszthez hasonlóan titokban eljutott a gyenge központi katonai támogatással védekező Tripolitániába. Tobruk és Derna térségében helyi oszmán és arab erőket szervezett, és az olasz előrenyomulással szembeni ellenállás egyik parancsnoka lett. Az Oszmán Birodalom számára kedvezőtlen, 1912-es lausanne-i (ouchy-i) béke után visszatért Európába.

A balkáni háborúk idején a Gallipoli-félsziget és a tengerszorosok védelmében szolgált. A második balkáni háborúban részt vett Edirne visszafoglalását követő hadműveletekben. 1913 végén Szófiába nevezték ki katonai attasénak. Diplomáciai szolgálata alatt közelről figyelhette a balkáni államok haderejét és politikáját. Ekkor már ismert vezérkari tiszt volt, az oszmán hadvezetés legfelső szintjét viszont továbbra is az Enver pasa körül kialakult vezetés uralta.

Az első világháborúban

Gallipoli

bélyegkép|jobbra|190px|Mustafa Kemal oszmán tisztként, 1900-as évek

Az Oszmán Birodalom 1914 őszén a központi hatalmak oldalán lépett be az első világháborúba. A Dardanellák azért voltak stratégiai jelentőségűek, mert a tengerszoros biztosította a tengeri utat Isztambul és a Fekete-tenger között. Az antant 1915-ben meg akarta nyitni a szorosokat, fenyegetni akarta az oszmán fővárost, és tengeri utánpótlási útvonalat keresett az Orosz Birodalom felé. A tengeri áttörési kísérlet kudarca után brit, francia, ausztrál és új-zélandi csapatok szálltak partra a Gallipoli-félszigeten.

Mustafa Kemal 1915 elején az újonnan felállított 19. hadosztály parancsnoka lett. Az április 25-i partraszálláskor saját helyzetértékelése alapján gyorsan az Ari Burnu–Conkbayırı térségbe irányította egységeit. Beavatkozása segített feltartóztatni az ausztrál és új-zélandi csapatokat, mielőtt kijutottak volna a magaslatokra. Augusztusban Conkbayırı körzetében ismét súlyos harcokat vezetett.

A félszigetet több oszmán parancsnok és alakulat védte. Mustafa Kemal az 5. hadsereget vezető német Otto Liman von Sanders, illetve az északi csoportot irányító Esat pasa parancsnoki rendszerében szolgált. A 19. hadosztály áprilisi beavatkozása és az augusztusi harcok megalapozták Mustafa Kemal katonai hírnevét. A későbbi török nemzeti emlékezet Gallipolit mind szorosabban kötötte személyéhez.

Kaukázus és Szíria

Gallipoli után 1916-ban a 16. hadtest parancsnokaként a kaukázusi frontra vezényelték. Muş és Bitlis térségében az orosz hadsereggel harcolt; még abban az évben mirliva rangra emelték, így megillette a pasa cím. Később a 2. hadseregben, majd a 7. hadsereg élén szolgált. Enver pasa hadászati döntéseivel és a német parancsnoki befolyással többször konfliktusba került, 1917-ben pedig egy időre lemondott a 7. hadsereg vezetéséről.

1918-ban ismét a palesztinai–szíriai front 7. hadseregének parancsnoka lett. A szeptemberi megiddói csatában az oszmán front összeomlott. Mustafa Kemal a bekerítés veszélye közepette hadseregének nagy részét szervezetten visszavonta, majd Aleppótól északra új védelmi vonalat alakított ki. Liman von Sanders október végi távozása után rövid időre a Yıldırım Hadseregcsoport parancsnoka lett. A mudroszi fegyverszünet után ezt a parancsnokságot hamarosan feloszlatták.

A nemzeti mozgalom és a függetlenségi háború

A megszállástól az ankarai kormányig

bélyegkép|balra|240px|Mustafa Kemal Ankarában, 1920. október 30-án