A Wall Street-i robbantás New York pénzügyi negyedében 1920. szeptember 16-án 12 óra 1 perckor végrehajtott terrortámadás volt, amelyben 38 személy életét vesztette és mintegy 300 megsérült – köztük 143 súlyosan.

A merénylők kilétét nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani. Mind a rendőrség nyomozói, mind későbbi történészek szerint valószínű, hogy Luigi Galleani anarchokommunista követői voltak a felelősök. A csoport 1914 óta követett el robbantásos merényleteket az Egyesült Államokban, az előző évben csomagbombákkal kíséreltek meg két, sérülésekkel és halálos áldozatokkal is járó, de a kitűzött céljuktól jóval elmaradó akciót.

Elkövetése után hét évig a Wall Street-i robbantás volt a legtöbb halálos áldozattal járó terrortámadás az Egyesült Államokban.Addig a Los Angeles Times napilap épületénél 1910-ben elkövetett robbantásos merényletben és az azt követő tűzben haltak meg a legtöbben, huszonegyen. – A Wall Street-i robbantás után nem egész hét évvel, 1927. május 18-án a michigani Bathban Andrew Kehoe öngyilkos ámokfutása negyvennégy áldozatot követelt.

A támadás A merénylet napján délben egy piros színű lovaskocsi állt meg a Wall Street 23. szám előtt, a J.P. Morgan bank épületével szemközt, az üzleti negyed legforgalmasabb kereszteződésében. A benne rejlő 45 kilogrammnyi dinamit egy időzítő utasítására felrobbanva 230 kilogrammnyi, a tolóablakok nehezékeként használt öntöttvas darabokból álló srapnelt vetett szét. A kocsi és a ló szinte megsemmisült – fejét nem messze, patáit azonban több háztömb távolságban találták meg –, de a hajtó még a robbanás előtt elhagyta a járművet.

Egy szemtanú így írta le a robbanást és az utána kialakult káoszt:

A 38 áldozat – főként fiatal futárok, gyorsírók, hivatalnokok és brókerek – többsége a robbanás pillanatában életét vesztette. A sebesültek közül sokan súlyos sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár több mint 2 millió dollár volt (mai értéken körülbelül 23 millió dollár), a J.P. Morgan bank belső tereinek egy része elpusztult.

A nyomozás Az épületekben nem keletkeztek súlyosabb károk, úgy tűnt, a robbanásnak nem volt konkrét célpontja, ezért az Igazságügyi Minisztérium Nyomozóhivatala (Bureau of Investigation, BOI) nem minősítette azonnal terrortámadásnak a történteket. A rendőrség és a tűzoltóság először azokat a robbanószereket árusító vagy tároló cégeket kereste meg, amelyeknek engedélyük volt dinamit szállítására. Különösen három építési terület keltette fel a hatóságok figyelmét. Az egyik a Wall Streettel körülbelül 45 fokos szöget bezáró, attól délre fekvő Beaver Streeten volt, közelebbről az utca azon szakaszán, amely három blokk távolságra van a Wall Streettől. A második nagyjából ugyanilyen távolságban volt, a Broad Street 95. szám alatt. A harmadik pedig, a tőzsde épülő Elszámolóházának (Clearing House) a telke, mindössze 60 méterre volt a robbanás helyszínétől, a Wall Street és a Broad Street délnyugati sarkán. Az építéseken tárolt dinamitból azonban nem hiányzott semmi, és a többi manhattani cég is el tudott számolni a tulajdonában lévő robbanószerekkel.

A New York-i tőzsde délután fél négykor találkozó igazgatótanácsa úgy határozott, hogy másnap reggel kinyitnak, ezért az éjszaka folyamán megtisztították az utcákat a közlekedést akadályozó törmeléktől – ezzel valószínűleg a rendőrség által még össze nem gyűjtött bizonyítékokat is tönkretettek.

A terrortámadás lehetőségéről először nyilatkozó hivatalnok a New York-i helyettes államügyész volt, aki megjegyezte, hogy az időzítés, a helyszín és a végrehajtás módja mind arra enged következtetni, hogy maga a Wall Street és azon belül a J.P. Morgan bank volt a célpont, ami arra vall, hogy egy szélsőséges antikapitalista csoport állhat a háttérben - bolsevikok, forradalmi anarchisták, kommunisták vagy militáns szocialisták.

thumb|left|350px|A robbantás egyik áldozata. A kép jobb szélén látható írás: „Halott a Morgan előtt 9/16/20”Szeptember 17-én a BOI közzétette a Wall Street környéki postaládákban egy postás által közvetlenül a robbantás előtt felfedezett röplapokat. Fehér papíron piros tintával írt szövegük így szólt: „Ne feledjétek, nem tűrünk tovább. Engedjétek szabadon a politikai foglyokat, vagy biztos halál vár mindannyiatokra. Amerikai Anarchista Harcosok”.

A BOI ezzel végleg elvetette a baleset lehetőségét. William J. Flynn igazgató úgy vélte, a röplapok az 1919 júniusában elkövetett robbantások helyszínein találtakhoz hasonlítanak. A nyomozás olyan erőszakos csoportok felé fordult, amelyek az amerikai pénzügyi és kormányzati intézmények ellen már hajtottak végre bombatámadásokat.

A tettesek utáni kutatást azonban rögtön az elején megakasztotta, hogy a kocsi hajtója nem volt az áldozatok között, és a szemtanúk, akik emlékeztek rá, semmi biztosat nem tudtak róla mondani. A lovat újonnan patkolták, de a munkát elvégző kovácsot csak októberben találták meg, és mint kiderült, semmi hasznos információt nem tudott nyújtani. A rendőrség rekonstruálta a robbanószerkezetet, de az nem tartalmazott olyan alkatrészt, amely ne lett volna bárki számára elérhető.

A BOI és a New York-i rendőrség nyomozása több mint három évig sikertelen volt. Néhány személyt letartóztattak, de egyikük ellen sem tudtak vádat emelni. Kezdetben anarchista és kommunista csoportokra összpontosítottak, köztük Luigi Galleani követőire, a „galleanistákra” (Galleanists), akiket az 1919-es csomagbomba-merényletekért is felelősnek tartottak.

Warren G. Harding elnöksége (1921-1923) idején a hatóságok már a Szovjetunió és az Amerikai Kommunista Párt (Communist Party USA) felé vezető szálak után is kutattak, sikertelenül.

1944-ben a BOI jogutódja, a Szövetségi Nyomozóiroda arra a következtetésre jutotott, hogy a különböző szélsőséges csoportok ellenőrzése: „mint a Union of Russian Workers [Orosz Munkások Szövetsége], az IWW [Industrial Workers of the World, Világ Ipari Munkásai], kommunisták, stb. … és a nyomozás eddigi eredményei alapján úgy tűnik, hogy egyik fent említett szervezetnek sem volt semmi része a merényletben, és hogy a robbantás vagy olasz anarchisták, vagy olasz terroristák műve volt”.

Mario Buda Mario Buda (akkoriban használt álnevén Mike Boda) az anarchokommunista Luigi Galleani amerikai követői közé tartozott. Bár a robbantás idején New Yorkban volt, a nyomozó hatóságok nem kezelték gyanúsítottként, és ki sem kérdezték. Előélete és az őt ismerők későbbi nyilatkozatai alapján egyes történészek (például Paul Avrich) úgy vélik, ő készítette a pokolgépet.

Buda tulajdonában volt az az autó, amely Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti letartóztatásához vezetett, és lehetséges, hogy ő maga is részt vett a South Braintree-i fegyveres rablásban, amiért a két olaszt elítélték.„Buda azt is elmondta nekem, hogy Sacco részt vett a braintree-i rablásban. »Sacco ott volt« (Sacco c'era) – mondta. Határozottan emlékszem. Biztos voltam benne, hogy az igazat mondja. Nem kérdeztem meg tőle, kik voltak még ott, de ő nem említette Vanzettit, és én feltételeztem, hogy ő nem volt köztük. Erős sejtésem támadt, hogy maga Buda volt a rablók egyike, de nem kérdeztem rá, és ő sem mondta. Annyit azonban mondott, hogy »Onnan szereztünk pénzt, ahol volt« (andavamo a prenderli dove c'erano) - vagyis gyárakból és bankokból.” – Charles Poggi visszamelékezése az Anarchist Voices: An Oral History of Anarchism in America című könyvből. Paul Avrich szerint Buda társai elfogásáért akart bosszút állni.

Az anarchista Charles Poggi még gyerekkorában, az 1920-as években ismerte meg Budát, amikor az apja savignanói kávéházának rendszeres vendége volt. Buda unokaöccse, Frank Maffi 1933-ban úgy beszélt a Wall Street-i robbantásról Pogginak, mint a nagybátyja művéről.„Buda igazi militáns volt, bármire képes. 1933-ban Buda unokaöccsével, Frank Maffival New Yorkba mentem … Frank azt mondta: »Menjünk a belvárosba, és nézzük meg a nagybátyám bombáját.« A Wall Streetre vitt, ahol 1920 szeptemberében a nagy robbanás történt, épp mielőtt Buda Olaszországba hajózott. Még mindig látni lehetett a lyukakat az utca túloldalán a Morgan épületében.” – Charles Poggi visszamelékezése az Anarchist Voices: An Oral History of Anarchism in America című könyvből. Poggi 1955-ben magával Budával is beszélt, de a merényletről nem kérdezte.

Buda értett a dinamithoz és más robbanószerekhez, a környezetében lévők tudták róla, hogy srapnelként a tolóablakok nehezékeként használt öntöttvas darabokat használta. A galleanisták legnagyobb bombái közül valószínűleg többet is ő készített, köztük azt a 9 kilogramm súlyú puskaporos robbanószerkezetet, ami 1917. november 24-én a milwaukee-i rendőrkapitányságon kilenc rendőr halálát okozta.

Buda a Wall Street-i robbantás után elhagyta a várost, valódi nevén útlevelet szerzett az olasz konzulátustól, és Nápolyba hajózott. Novemberben ért haza, és soha nem tért vissza az Egyesült Államokba.

Reakciók Az amerikai közvélemény számára a támadás jelképessége volt a legnehezebben megfogható. Addigi robbantások, mint a chicagói Haymarket Square-i incidens (1886), vagy a Los Angeles Times épülete elleni bombatámadás (1910) helyi, jól körülírható konfliktusok részei voltak. A Wall Street-i robbantás mintha a társadalom egésze ellen irányult volna. A St. Louis Post-Dispatch napilap így írt erről: „Nem volt más cél, csak általános félelemkeltés. A bombát nem egy bizonyos személy vagy épület ellen szánták. A közösséget célozták vele, bárkit és bármit, aki és ami a közelében volt.”

Beverly GageA 20. századi amerikai történelem oktatója a Yale Egyetemen. Kutatási területe a terrorizmus, a kommunizmus és kommunizmusellenesség, az amerikai konzervativizmus és a 20. századi amerikai politika. szerint a merénylet megerősítette a közvélemény és a Wall Street kapcsolatát: az amerikaiak a mindennapi pénzügyek intézését egyre inkább hazafias tevékenységnek fogták fel, a gazdasági rendszert kritikával illetők könnyen erőszakos csoportok támogatásának vádjaival találhatták szembe magukat, így hangjuk lassan elnémult.

A Washington Post „háborús tettnek” nevezte a robbantást, és bevándorlókat tett érte felelőssé: „A New York-i bombamerénylet jól mutatja, mennyi Európa pöcegödreiből és szennyvízcsatornáiból jött idegen söpredék szennyezi az amerikai demokrácia tiszta forrását.”

Több újság is visszafogottabban reagált a történtekre, mint az 1919-1920 során zajlott merényletekre és sztrájkokra. Az akkori – nem alaptalan, de túlzott – hisztéria a szélsőbaloldali szervezetekkel szemben (az első ún. Vörös pánik, Red Scare az amerikai történelemben) a Wall Street-i robbantás idejére alábbhagyott. A New York Times szeptember 18-án arról írt, hogy a nyugalom a legfontosabb fegyver az erőszakkal szemben:

Az Amerikai Forradalom Fiai (Sons of the American Revolution) még a merénylet előtt épp annak helyszínére szervezett hazafias felvonulást az Alkotmány Napja (szeptember 17.) alkalmából. A felvonuláson több ezren jelentek meg, bizonyítandó, hogy a terroristáknak nem sikerült megfélemlíteni őket.

A tettesek utáni kutatást segítendő az Igazságügyi Minisztérium Nyomozóirodájának, és azon belül az Általános Hírszerző Osztálynak és vezetőjének, J. Edgar Hoovernek a jogosítványait kibővítették; a szervezet végül 1935-ben Szövetségi Nyomozóiroda néven vált önálló ügynökséggé az Igazságügyi Minisztériumon belül.

Fordítás

Megjegyzések

Jegyzetek

További információk

Buda's Wagon. A Brief History of the Car Bomb

Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok történelmének eseményei Kategória:New York történelme Kategória:Szélsőbaloldali terrorizmus Kategória:1920 Kategória:Terrorcselekmények Kategória:Wall Street Kategória:Tömeggyilkosságok az Amerikai Egyesült Államokban