Stockholm (; latinul Holmia; finnül Tukholma) Svédország fővárosa és egyben legnagyobb városa. Közigazgatásilag Stockholm községhez tartozik. Népessége 2004-ben fő volt, míg a külvárosokkal együtt lelket számlált. A metropolisz területét Stor-Stockholm-nak (Nagy-Stockholm) hívják, ez egybeesik Stockholm megye területével, Norrtälje község, Nykvarn község, Nynäshamn község és Södertälje község is hozzá tartoznak.

Stockholm 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze. A kivételes szépségű és fekvésű várost emiatt gyakran Észak Velencéje névvel illetik.

A területen már időszámításunk előtt a hatodik évezredben is éltek emberek. Stockholmot 1252-ben alapította Birger jarl.

Stockholm a kulturális, politikai és gazdasági központja Svédországnak. Maga a Stockholm régió termeli az ország bruttó nemzeti össztermékének az egyharmadát. Európán belül a tíz legmagasabb bruttó nemzeti összterméket fejenként előállító régióinak egyike. Fontos világváros és az Észak-Európában működő helyi vállalatok egyik legfőbb központja. A városban található néhány Európa-szerte kimagasló minőségű oktatási színvonalat nyújtó egyetem, mint például a Stockholm School of Economics, a Karolinska Intézet, valamint a Royal School of Technology. Itt tartják minden évben a Nobel-díjak díjkiosztó ünnepségét és bankettjét a Stockholm Concert Hallban, valamint a stockholmi városházán. A város egyik legjelentősebb múzeuma a Vasa Múzeum, mely a leglátogatottabb nem művészeti múzeum Skandináviában. A stockholmi metrót 1950-ben nyitották meg, mely híres az állomásain elhelyezett dekorációiról, ami miatt gyakran a világ leghosszabb művészeti galériájának is nevezik. A várostól északra Solnában elhelyezkedő svéd Friends Arena ad otthont a svéd nemzeti tizenegynek. Az Ericson Globe stadion, a nemzeti fedettpályás stadion, a város déli részén fekszik. A város adott otthont az 1912-es nyári olimpiai játékoknak, valamint 1956-ban a nyári olimpia lovas sportágainak versenyeit is itt tartották.

Stockholmban székel az ország parlamentje, a Riksdag és a legtöbb kormányzati iroda, valamint a Legfelsőbb Bíróság, illetve a svéd királyi család rezidenciája, továbbá a svéd miniszterelnök hivatala is. A Stockholm Palota a hivatalos rezidenciája és munkahelye a svéd királynak, míg a főváros külső részén elhelyezkedő Dottningholm Palota szolgál a királyi család magánbirtokául.

Földrajz

Stockholm a Skandináv-félsziget délkeleti középső partvidékén helyezkedik el, ahol a Mälaren tó – Svédország harmadik legnagyobb édesvizű tava – fölös vize a Balti-tengerbe folyik. A város középső részei tizennégy kis szigeten fekszenek, melyeket a Stockholm-szigetcsoport névvel illetnek. A város földrajzi középpontja a Riddarfjärden öböl vizén található. A város területének több mint 30%-át vízi utak, míg további 30%-át parkok és kertek teszik ki.

Stockholm növénytakarója a mérsékelt égövi lombhullató erdők övének megfelelő növényzettel bír. Az átlagos évi középhőmérséklet 10 °C, míg az átlagos csapadékmennyiség 750–1520 mm közt változik. Az időjárás négy egymástól jól elkülöníthető évszakból áll.

Stockholm szigetei Beckholmen Djurgården vagy Valdemarsön Helgeandsholmen Kastellholmen Kungsholmen Lilla Essingen Långholmen Reimersholme Riddarholmen Skeppsholmen Stadsholmen Stora Essingen Strömsborg Södermalm vagy Åsön Årsta Holmar

A város legmagasabb pontjai A legmagasabb természetes pontja a városnak a „Viking-dombok” Vårbergnél, 77 m tengerszint felett. A belváros legmagasabb pontja a Henriksdalberget délnyugati pontja, 57 m.

Más magas pontok: Skärholmen, Smistavägen északi része: 75 m Hökarängen, Kumminvägen: 61 m Stora Lappkärsberget: 50 m Fiskargatan a Mosebacke Torg-al együtt: 47,5 m Stadshagen: 47 m Vita Bergen: 46 m Observatorielunden: 42 m

Stockholm legmagasabb épülete a stockholmi Rádió- és TV torony (Kaknästornet): 157 m magas. Szép időben 60 km-re is el lehet látni a tetejéről.

A város éghajlata A februári átlaghőmérséklet Stockholmban -3 °C, melyhez nedves kontinentális éghajlat párosul. A város északi elhelyezkedése miatt a nappalok hossza a nyár közepén 18 óra, míg december végén 6 óra körül alakul. A hasonló szélességi körön fekvő városokkal összehasonlítva Stockholmnak kellemes, enyhe éghajlata van. Az éves napfényösszeg valamivel több mint 1800 óra, ami alapján a város az egyik leginkább napsütötte város Európa északi felén. Párizs, London és még néhány délebbre fekvő európai városnál több napsütést élvezhetnek a svéd főváros lakói. Hideg óceáni éghajlatú vidék, ahol jelentős kontinentális hatások érvényesülnek. A városokban kialakuló hősziget jelenségnek köszönhetően Stockholmban vannak a legmelegebb nyarak az észak-európai városok között.

Enyhe éghajlata ellensúlyozza azt a tényt, hogy a város jóval az északi fahatártól északabbra helyezkedik el, ezért például Kanadával összevetve itt olyan területet borítanak erdőségek, melyek az amerikai kontinens hasonló földrajzi szélességén már fátlanok. A tél Stockholmban jó 20 fokkal enyhébb, mint más hasonló szélességi körön fekvő északi városokban.

A nyári legmagasabb nappali hőmérsékletek 20 és 25 °C közt váltakoznak általában, míg a nyári éjszakák átlaghőmérséklete 13 °C körül alakul. Bizonyos napokon a hőmérsékleti maximum elérheti a +30 °C-ot is. Az 1992–2011 közti időszak mérései alapján 30 fok feletti nappali hőmérséklet csak 1,55 napon fordulhat elő éves szinten. Júliusban és augusztusban viszonylag gyakran alakul a nappali hőmérséklet 25 és 30 °C közt. Annak az esélye, hogy éjszaka a hőmérséklet +20 °C felett alakuljon meglehetősen csekély. A meleg nyárias éjszakák hőmérséklete általában 17–18 °C körül alakul. A tél általában felhős időt hoz magával, amelynek során a legtöbb csapadék december és január közt hullik, akár folyékony, akár szilárd halmazállapotban. Az átlagos téli hőmérséklet -3 és -1 °C körül alakul, ám a hőmérséklet időnként -20 °C alá süllyed. A tavasz és az ősz általában a hűvös és az enyhe időjárás ideje.

Az éghajlattáblázat az 1981 és 2010 között mért adatok alapján készült, habár az átlagos Köppen éghajlattáblázat az 1961 és 1990 közt mért adatokat veszi alapul. A napjainkban is zajló mérések adatai alapján 1991 és 2009 között a hőmérsékleti értékek emelkedő tendenciát mutatnak az előző időszak adataihoz viszonyítva. E hőmérséklet emelkedés az átlag hőmérsékleti értékeket mintegy +1,0 °C-kal emelte meg éves szinten. A melegedést elsősorban a téli hónapok adatsorai mutatják meg jól, amelyeknél az átlagos hőmérsékleti érték több mint két fokkal emelkedett az utóbbi időszakban. A 2002-2014 közti időszak során további hőmérséklet emelkedés mutatkozott meg, ugyanakkor néhány hónap értékei, mint például a júniuséi, gyakorlatilag stagnáltak.

A legmagasabb hőmérsékleti érték, melyet Stockholmban valaha mértek +36 fok volt, melyet 1811. július 3-án mértek. A legalacsonyabb valaha mért hőmérsékleti érték a városban -32 °C volt, melyet 1814. január 20-án mértek. A hőmérséklet legalacsonyabb értékei 1987. január 10-e óta nem süllyedtek -25,1 °C alá.

Az éves csapadékmennyiség 539 mm, ami mintegy 170 csapadékos napot jelent, amikor is többnyire mérsékelt intenzitású eső hullik. Havazások főleg december és március között szoktak előfordulni, bár időnként már októberben is hullik hó, illetve még áprilisban is előfordul néha havazás.

Stockholmban időnként meg lehet figyelni a sarki fény jelenséget.

Történelem thumb|right|Stockholm környéke i. e. 3000 körül thumb|right|A különböző korok vízállásainak illusztrálása mai Västerbron segítségével. A vízszint az egész Skandináv-félsziget jégkorszak utáni kiemelkedése miatt csökkent

A jégkorszak után, időszámításunk előtt 8000-ben már nagy számban éltek itt emberek, ám amint a hőmérséklet ismételten zuhanni kezdett az itt élők elvándoroltak délebbre. Több ezer évvel később, amikor a föld ismét kiolvadt ezen a vidéken és az éghajlat elviselhetőbbé vált a talajok újra termékenyek lettek a környéken és elkezdtek visszatérni az emberek. A Mälaren-tó és a Balti-tenger találkozásánál fekvő szigetcsoporton időszámításunk szerint 1000 környékén telepedtek meg a vikingek. A kereskedelmi útvonalak kiépítésével pozitív változást hozott ezen időszak a térség életében.

Stockholm városának területe a sagákban Agnafit néven jelenik meg és a Heimskringla összefüggésbe hozza a legendás Agne királlyal. Stockholm első írásos említése 1252-ben történik meg, amikor is a Bergslagen közelében fekvő ércbányák miatt a korabeli fémkereskedelem fontos helyszínévé vált. A város nevének előtagja a stock farönköt jelent svéd nyelven, bár a német Stock, azaz erődítmény szóval is kapcsolatba hozzák. A város nevének utótagja a holm, azaz kis sziget jelentéssel bír és úgy tartják, hogy a város középső részén elhelyezkedő Helgeandsholmen-re utal. A legrégebbi svéd krónika, az Erikskrönikan szerint a várost Birger Jarl alapította, hogy megvédje Svédországot a karéliaiak tengerről érkező támadásaival szemben, az 1187-es sigtunai fosztogatást követően.

Az első épület egy erődítmény volt, amely a Mälaren és a Balti-tenger közti fogalmat szabályozta. Az "észak Velencéjének" is nevezik.

Stockholm városmagja az óváros, (svédül: Gamla Stan) a Helgeandsholmen sziget közelében kezdett el kialakulni a 13. század közepétől kezdődően. A város eredendően a Hanza kereskedelem miatt indult virágzásnak, mely a Baltikumban folyó kereskedelem révén erős gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített Lübeck, Hamburg, Gdańsk, Visby, Reval és Riga városokkal. 1296 és 1478 közt a stockholmi városi tanács 24 tagból állt, melynek felét a német nyelvű partnervárosok delegálták.

Stockholm stratégiai és gazdasági szerepköre fontos tényező volt a dán uralkodók és a Kalmari unió kapcsolatait illetően, és a nemzeti függetlenségi mozgalom során a 15. században. II. Keresztély dán király 1520-ban bejutott a városba. 1520. november 8-án ezen esemény vezetett a szembenálló felek közt a Stockholmi vérfürdőhöz, majd vezetett további felkelésekhez és végezetül a Kalamari unió felbomlását idézte elő. 1523-ban I. Gusztáv svéd király uralmával és királyi hatalmának megerősödésével kezdetét vette Stockholm lakosságának növekedése, mely 1600-ra már elérte a 10 000 főt.

A 17. század során Svédország vezető hatalommá vált Európán belül, mely visszatükröződött Stockholm fejlődésén is. 1610 és 1680 között a város népessége meghatszorozódott. 1634-ben Stockholm hivatalosan is a svéd birodalom fővárosává lépett elő. A kereskedelemmel kapcsolatos szabályokat rögzítették, amelynek következtében Stockholmnak alapvetően monopolhelyzete alakult ki a külföldi kereskedőkkel szemben Skandinávia és Svédország területén.

1710-ben pestisjárvány tört ki, amely miatt mintegy 20 000 fő vesztette életét a városban, amely a népesség 36 százaléka volt.Stockholm: A Cultural History. Tony Griffiths (2009). Oxford University Press US. p.9. A nagy északi háborút követően a város fejlődése abbamaradt. A népesség növekedése megállt és a gazdaság fejlődése is lelassult. A várost sokkolta, hogy elveszítette nagyhatalmi pozícióját a kontinensen. Ugyanakkor a város megőrizte politikai szerepkörét Svédországon belül és kulturális fejlődés kezdődött III. Gusztáv svéd király uralkodása idején. A 19. század második felére Stockholm visszaszerezte vezető gazdasági helyét. Új iparágak jöttek létre és Stockholm fontos kereskedelmi és szolgaltatási központtá vált, valamint Svédország kapujává nőtte ki magát. Ezen időszak alatt a népesség drámai növekedésnek indult, főleg a bevándorlásnak köszönhetően. A század végére a város lakosságának csak kevesebb mint 40 százaléka volt helyi születésű. A város elkezdett korábbi határain kívül is terjeszkedni. A 19. század során számos tudományos kutatóintézetet alapítottak a városban, például a Karolinska Intézetet is ekkor alapították. Az 1897-es világkiállítást Stockholmban tartották.