Kocsis Dénes (Makó, 1988. május 29. –) magyar színész, musicalénekes.
Életpályája Az éneklés és színészet szeretete már fiatal korában megmutatkozott. Tizenhárom évesen játszott A Hídember című filmben mint Zichy fiú, majd Harsányi Gábor színiiskolájának, később a Bubik István színkörnek volt a tagja. 2006-ban az Erzsébetvárosi iskola dráma szakán érettségizett.
Az érettségi évében fél éven át szerepelt a Barátok közt című tv-sorozatban mint Jankovics Máté.
A Marquise együttessel 16 éves kora óta szerepel magyar és nemzetközi fesztiválokon mint prózai szereplő.
A középiskola elvégzése után közvetlenül a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiósa lett. Azóta az Operettszínházban játszik. Először kisebb szerepekben (Szépség és a szörnyeteg, Rudolf, Rómeó és Júlia, Szép nyári nap, Elisabeth, Hair), majd 2009-ben megkapta első főszerepét a Tavaszébredés című musicalben. 2010 decemberétől a Pécsi Nemzeti Színházban a Rudolf musical címszerepében látható.
2011-ben a Lévay Szilveszter Nemzetközi Énekverseny Duna Tv különdíjasa lett. Ezt követően két főszerepet is kapott a Miss Saigon és a Rómeó és Júlia című musicalekben.
2012-ben mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház a West Side Story című musicalt, amelyben Juronics Tamás Kossuth-díjas rendező rábízta a darab férfi főszerepét /Tony/.
2016–2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt.
Magánélete Felesége Mészáros Petra pszichológus, akivel 2021-ben házasodtak össze. Ez évben megszületett gyermekük: Fülöp.
Színházi szerepei Darab Szerep Színház Bemutató Óz, a csodák csodája Gyáva oroszlán Budapest Bábszínház 2003. A dzsungel könyve (musical) Maugli Bubik István színkör 2004. A dzsungel könyve (musical) Balu Bubik István színkör 2005. Vásári komédia Bubik István színkör 2005. A dzsungel könyve (musical) Sír Kán Bubik István színkör 2004. Grease Kenickie Bubik István színkör 2004. The Minotour Dionüszosz Budavári Labirintus 2006 La Fontaine mesejáték Monsieur Plie Grassalkovich-kastély (Gödöllő) barokk színház 2006. Pathelin mester Joceaulme Győri Barokk Esküvő 2006. István a király Szent István Vígszínház Fame Nick Pesti Broadway Stúdió 2008. Fame Joe Pesti Broadway Stúdió 2008. Anna Karenyina Vronszkij Pesti Broadway Stúdió 2009. Tavaszébredés George Nyugati Teátrum 2009. Tavaszébredés Melchior Gabor Budapesti Operettszínház 2009. Erdei kalamajka Huszár Budapesti Operettszínház 2010. Csókos asszony János Budapesti Operettszínház 2010. Hair Mc Donald újonc Szegedi Szabadtéri Játékok 2010. Rudolf (musical) Rudolf Pécsi Nemzeti Színház 2010. december 10. Miss Saigon Chris Budapesti Operettszínház 2011. szeptember 21. Rómeó és Júlia Rómeó Budapesti Operettszínház 2011. november 16. Kaukázusi krétakör Első ügyvéd és más szerepek Budapesti Operettszínház 2011. december 2. West Side Story Tony Szegedi Nemzeti Színház 2012. Bohém Casting Kálmán Budapesti Operettszínház 2012. Elisabeth Rudolf Budapesti Operettszínház 2012. Ördögölő Józsiás Bakszén Budapesti Operettszínház 2013. A régi nyár Miklós Budapesti Operettszínház 2013. Elfújta a szél Tony Fontaine Budapesti Operettszínház 2013. Mozart Wolfgang Mozart Budapesti Operettszínház 2014. Szép nyári nap Sanya Budapesti Operettszínház 2014. Fame Nick Budapesti Operettszínház 2015. Mágnás Miska Alsótrécsei Trécsei Mixi Budapesti Operettszínház 2015. Sybill Poire Budapesti Operettszínház 2015. Marie Antoinette Jacques Hébert Budapesti Operettszínház 2016.Nők az idegösszeomlás szélén Carlos Átrium Filmszínház 2016.Lady Budapest Szovjet kapitány Budapesti Operettszínház 2016.A Notre Dame-i toronyőr Phoebus de Martin kapitány Budapesti Operettszínház 2017.Szegény Dzsoni és Árnika Szegény Dzsoni Budapesti Operettszínház Raktárszínháza 2017.Dorian Gray Dorian Gray Kálmán Imre Teátrum 2018.Maya Rudi Budapesti Operettszínház 2018.István, a király István Budapesti Operettszínház 2018.MenyasszonytáncAndrás Budapesti Operettszínház 2019. Elisabeth Halál Győri Nemzeti Színház 2019. La Mancha lovagja Sancho Budapesti Operettszínház 2020.Puskás, a musical <center>Puskás Ferenc 2020.Hegedűs a háztetőn Mótel Kamzolj, szabólegény Budapesti Operettszínház 2021.Veszedelmes viszonyok Valmont vikomt Budapesti Operettszínház 2022.Egyedül nem megy6Szín2022.Mária Evangéliuma JézusGyőri Nemzeti Színház / Csiky Gergely Színház2022.Monte Cristo grófja Ifj. Edmond Dantes Budapesti Operettszínház2023.
Filmjei
Játékfilmek A Hídember (2002) – Zichy gyerek Tréfamester (2010) – Újházi Dénes Pappa Pia (2017)
Tévéfilmek
Barátok közt (2005–2006, 2009, 2021) Jankovics Máté, Székely Csongor Ördögölő Józsiás – TV változat Bakszén 200 első randi (2019)
Együttesei Marquise Együttes (2005-napjainkig) – Ceremóniamester, prózai szereplő Pop Up (2010) – szóló énekes
Díjai, elismerései Duna TV különdíja (2011) – Nemzetközi Lévay Szilveszter Musical Énekverseny Operettszínház Marsallbot díj (2012) – Az évad legígéretesebb ifjú színésze díj Honthy-díj (2019) – Az évad férfi főszereplője
Hang- és videófelvételek https://www.youtube.com/user/kocsisdenes#p/u/24/PGaL7OSDaTM
Szinkronszerepei Zack és Cody a fedélzeten szólóének Phineas és Ferb szólóének
Jegyzetek
Források https://web.archive.org/web/20120411184145/http://www.wix.com/marquisemusic/kocsisdenes https://web.archive.org/web/20120429211658/http://www.operett.hu/operett.php?pid=artist&szId=40970
Külső hivatkozások http://kocsisdenes.blogol.hu/
https://web.archive.org/web/20110416041628/http://www.marquise.hu/
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Makóiak Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek