Matthew Joseph "Matt" O'Leary (Chicago, Illinois, 1987. július 6. –) amerikai színész.
Élete és pályafutása
1987. július 6-án született az illinoisi Chicagoban. Három féltestvére van, két idősebb nővére, és egy idősebb bátyja.
Jelentkezett a a Reszkessetek, betörők! 3. főszerepére, de azt végül Alex D. Linz kapta meg. 2000-ben debütált színészként Randevú a vámpírral című tévéfilmben. Ezután A vér kötelez (2001) című thrillerben John Travolta fiát játszotta. Szerepelt az Isten haragja című, szintén 2001-es thrillerben, melyet Bill Paxton rendezett, valamint a 2002-es Kémkölykök 2. – Az elveszett álmok szigete című gyerekfilmben is. Mindkét film pozitív visszajelzéseket szerzett és a tizenéves nézők körében O'Leary is egyre nagyobb népszerűségre tett szert.
Kisebb szerepet kapott a Kémkölykök 3-D – Game Over (2003), valamint az Alamo - A 13 napos ostrom (2004) című produkciókban. 2005-ben az Ámok című bűnügyi drámában kapott lehetőséget, melyben a főszerepet Anne Hathaway játszotta. Feltűnt a Beépülve című, szintén 2005-ös filmthrillerben, Joseph Gordon-Levitt partnereként. 2007-es filmjei közé tartozik a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed és a Halálos ítélet. 2009-ben egy horrorfilm, a Kegyetlen titok mellékszereplője volt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang2001 A vér kötelez Domestic Disturbance Danny Morrison Gacsal Ádám Isten haragja Frailty Fenton fiatal 2002 Kémkölykök 2. – Az elveszett álmok szigete Spy Kids 2: The Island of Lost Dreams Gary Giggles Előd Botond 2003 Kémkölykök 3-D – Game Over Spy Kids 3-D: Game Over Gary Giggles (cameo) 2004 Alamo – A 13 napos ostrom The Alamo fiú a boltban 2005BeépülveBrickAgy Szalay Csongor Hamvas Dániel Ámok Havoc Eric Tóth Barna2007 Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed Live Free or Die Hard Clay Pintér Gábor Attila Halálos ítélet Death Sentence Joe Darley Hamvas Dániel Napforduló Solstice Mark 2008 American Son Jake 2009 Anytown Brandon Kegyetlen titok Sorority Row Garret Dányi Krisztián 2010 Mother's Day Jonathan "Johnny" Koffin 2011 Természetes kiválasztódás Natural Selection Raymond Horváth Illés Lopott idő In Time Moser 2012 Fat Kid Rules the World Marcus Eden Vaughan 2013 A magányos lovas The Lone Ranger Skinny Kossuth Gábor Eszement zaci Pawn Shop Chronicles Lamar Juhász Levente Drones Jack Bowles 2014 Maude öröksége Two-Bit Waltz Max Time Lapse Finn 2015 The Canary (rövidfilm) Orville Combs Stung Paul The Submarine Kid Toad ToY transznemű prostituált Moronga Frank Peluco 2017 Bokeh Riley No One Ever Said (rövidfilm) Manboy2018 Felhőkarcoló Skyscraper hacker Hamvas Dániel Isten hozott Marwenben The Women of Marwen Benz
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2000 Randevú a vámpírral Mom's Got a Date with a Vampire Adam Hansen tévéfilm 2002 Total Access 24/7 önmaga 1 epizód2005 Warm Springs Fred Botts tévéfilm Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Ethan Garrett 2 epizód 2008 Az utolsó órában Eleventh Hour Bobby 1 epizód 2008–2009 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Dan Forester 3 epizód 2011 Cinema Verite Cinema Verite Cameron tévéfilm Marcy fényképész 1 epizód2016 A múlt fogságában Game of Silence Troy 1 epizód Sweet/Vicious Darren Ford 1 epizód2017 Dél-kaliforniai diéta Santa Clarita Diet Cole 1 epizód Gyilkos ügyek Major Crimes Alex Wilson 1 epizód2019 A kék könyv-projekt Project Blue Book Henry Fuller hadnagy visszatérő szereplő (6 epizód) A S.H.I.E.L.D. ügynökei Agents of S.H.I.E.L.D. Pax visszatérő szereplő (5 epizód)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Illinois-iak