Gül Baba (Merzifon, ? – Buda, 1541. szeptember 1.) vagy Cafer oszmán bektási dervis költő, aki annak a Nagy Szulejmán szultánnak az udvarához tartozott, aki Gül Babához hasonlóan Magyarországon halt meg. Magyarországon a Rózsák Atyja néven is ismerik, ami a török Gül Baba fordítása. Gül Baba türbéje, vagyis síremléke Budán áll, és a törökök egyik kiemelkedő zarándokhelye.
Neve A Gül Baba nevet egyes források szerint a turbánján díszelgő rózsaszálról kapta. Gül Baba türbéje Más magyarázat szerint eredetileg „Kel” volt a neve, ami „kopaszt” jelent, amit csak később változtattak Gülre, miután a sírja körül rózsák nőttek.Átadják Szulejmán szultán szent dervise, Gül Baba türbéjét origo.hu 2018.10.03. Van olyan hagyomány is, hogy ő hozta az első rózsákat Magyarországra, ez azonban nem így van.
Élete A közép-anatóliai Amasya tartományi Merzifonból származott.Houtsma, M Th et al. (Eds.). (1993). E.J. Brill's First Encyclopaedia of Islam, 1913-1936. Brill. , p. 181. Apja Kutb’ül Arifin Veli’üddin İbn Yalınkılıç.
Budán halt meg, 1541-ben. Halála idejéről és körülményeiről kétféle történet is fennmaradt. Az egyik szerint a város falainál zajlott küzdelemben ölték meg, augusztus 21-én. A másik szerint az oszmán győzelmet megünneplő vallásos szertartás közben halt meg. Szulejmán, aki a kalifa címet is viselte, a város (muszlim) patrónusának nyilvánította, és temetésén a hagyomány szerint ő volt az egyik koporsóvivő. Leszármazottai a Marzioglu család, amelyből Trabzon vilajet (Nagy Szulejmán szülőhelye) több pasája került ki.
Síremléke bélyeg|200px|Gül Baba síremléke Budapesten Nyolcszög alaprajzú, kupolás síremlékét 1543 és 1548 között Mehmed Jahjapasazáde, a harmadik budai pasa építtette.
2016-ban kezdődött felújításának 2,5 milliárd forintos költségét közösen viselte Magyarország és Törökország kormánya. A felújított műemléket 2018. október 9-én együtt avatta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdoğan török elnök.
A türbe kicsinyített mása megtalálható az isztambuli Miniatürk parkban.
Emlékezete a kultúrában Huszka Jenő operettet írt Gül Baba címmel, amelyet 1905-ben mutattak be A Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely 2018 októberétől látogathatóhttps://welovebudapest.com/cikk/2018/10/11/ujra-latogathato-gul-baba-turbeje-es-immar-a-muzeuma-is 2019. szept. 20-22. között került megrendezésre a háromnapos Gül Baba Kulturális Fesztivál a helyszínen 2020. szept. 4-6. között zajlott a Rózsa Napok kulturális eseménysorozathttps://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=5zXVjFZPM54https://budapeste.yee.org.tr/hu/news/gul-baba-rozsa-illatu-lehelete-rozsa-napok 2021-ben szept. 17-19. között zajlott a Gül Baba Kulturális Fesztiválhttps://gulbabaalapitvany.hu/wp-content/uploads/2021/09/gul_baba_fesztival_program_A3-1.pdf
Galéria Gül Baba türbéjénél
Jegyzetek
További információk
Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány honlapja Az emlékhely 3D-s panorámája Gül baba. Egy török dervis a magyar végeken; szerk. Sudár Balázs; BTM–BTK TTI, Budapest, 2022
Fordítás
Kategória:A 15. században született személyek Kategória:1541-ben elhunyt személyek Kategória:Török költők, írók Kategória:Muszlim egyházi személyek