Kunkovács László (Endrőd, 1942. március 25. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész és etnofotográfus. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja (2010).
Életpályája Kovács Mátyás pedagógus és Uhrin Anna házasságából született módos paraszti származású családban, 1948 után szüleit kuláknak minősítették, a fiú számára csak a tanulás maradt, de származása miatt ez is nehézségekbe ütközött. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (ma SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) 1963-ban tanítói diplomát szerzett, 1963-1965 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1963-64-ben Csárdaszálláson tanított. Az újságíró iskola elvégzése után az MTI országjáró fotóriportereként (1964-1973) működött . 1973-76-ig a Képzőművészeti Főiskola fotóműhelyét vezette, 1976-80 közt üzemi lapot szerkesztett, illusztrációkat készített. 1980-84 közt szabad szellemi foglalkozású, 1984-1990-ig az MTI-nél rovatvezető, művészeti szerkesztő, 1990 óta újra „szabadúszó.”
A hagyományos építészeti-, mesterségbeli- és szociokultúra fáradhatatlan kutatója, sokáig dolgozik egy-egy témán, s ezután sorozatként állítja közönség elé régi korok vagy éppen a közeli múlt vizuális üzeneteit. Kiállításainak tematikája önmagáért beszél (a tematika után a kiállítás első időpontja):
Élő agrártörténet (1981) Ősépítmények (1984) Hagyományos halászat (1985) Pásztoremberek (1989) Kunok Magyarországon (1993) Táltoserő (1993) A Mongol-Altaj kazakja (1995) Ótörök kőemberek (1997) A Hortobágy mellyéke (1997) Lhaszától Sigacéig (1998) Jakutföld (1999) Bolgár busójárás (1999) Puszták, tanyák, faluszélek (2000) Varázslatos Dél-Szibéria (2000) Kőre rótt őstörténet : belső-ázsiai és szibériai sziklarajzok (2011)
1983 óta kiállító művész hazánkban és külföldön, állandó kiállítása a sáregresi Halászati Múzeumban és még három helyen található. Írásai szaklapokban és önálló kötetekben jelennek meg.
Egyéni kiállításai (válogatás) 1983 • Élő agrártörténet, Gödöllő • Tiszai Barangolások • Megyei Művelődési Központ, Szolnok 1984 • Ősépítmények, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1985 • Hagyományos halászat, Türr István Múzeum, Baja 1987 • Ősépítmények, Duna Galéria, Budapest • Hagyományos halászat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1988-89 • Élő agrártörténet, Etnographisches M. Kittsee (Egyesült Királyság) 1989 • Élő agrártörténet, Kijev • Pásztoremberek, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest 1990 • Pásztoremberek, Ulánbátor 1991 • Hagyományos halászat, Szófia 1992 • Hagyományos halászat, Bukarest • Pásztoremberek, Moszkva • Pásztoremberek, Izsevszk (Udmurtföld) • Lhaszától Sigacéig, Kubinyi Múzeum, Szécsény 1993 • Kunok Magyarországon, Alma-Ata • Táltoserő, Magyar Kultúra Háza 1995 • Hagyományos halászat, Balatoni Múzeum, Keszthely • A Mongol-Altaj kazakja, Néprajzi Múzeum, Budapest 1996 • A Mongol-Altaj kazakja, Karcag • Varázslatos Dél-Szibéria, Orosz Kultúra Háza 1997 • Ótörök kőemberek, Néprajzi Múzeum, Budapest • A Hortobágy mellyéke, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest 1998 • Hagyományos halászat, Varsó • Ótörök kőemberek, OMVH • Táltoserő, Vigadó Galéria, Budapest • Lhaszától Sigacéig, Kovászna 1999 • Ótörök kőemberek, Szófia • Hagyományos halászat, Peking • Jakutföld, Orosz Kultúra Háza • Bolgár busójárás, Debrecen 2000 • Táltoserő, Damjanich János Múzeum, Szolnok • Varázslatos Dél-Szibéria, Tessedik Múzeum, Szarvas • Ősépítmények, Budapest Galéria, Budapest • Hagyományos halászat, Minszk • Ótörök kőemberek, Ankara • Puszták, tanyák, faluszélek, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Halászati Múzeum, Sáregres-Rétimajor (állandó kiállítás) • Halászat, Hannover. 2008 • Puszták, tanyák, faluszélek, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2011 • Kőre rótt őstörténet – Sziklavésetek Belső-Ázsiában, Karinthy Szalon, Budapest
Tudományos publicisztikájából Tiszai halászok Vezsenytől Alpárig. Halászat, 84. évf. 1991/2. sz. 72-73. p. Kőre rótt őstörténet. Magyar Iparművészet, 1998/4 szám 74. p. Országképünk része a velünk élő agrártörténelem. A falu, 15. évf. 2000/2. sz. 73. p. Ősépítmények : népi építészetünk archaikus rétege. 2. kiad. Budapest : Kós Károly Alapítvány, 2001. 110, p. : ill. (1. kiad. 2000) Kece, milling, marázsa : hagyományos halászat természetes vizeinken. Budapest : Balassi, cop. 2001. 100 p. : ill. Kőemberek : a sztyeppei népek ősi hagyatéka. (Erdélyi István bevezetőjével és kísérő tanulmányával.) Budapest : Masszi, 2002. 118, , p. : ill., részben színes (Napút könyvek) Táltoserő : Shaman power : Šamanskaâ sila. Budapest : Masszi, 2006. 111 p. : ill. (urál-altaji népek ősvallása, táltos, sámánizmus). Teli tarisznyából. Budapest : Táncház Alapítvány, 2007. 31 p. : ill. (néprajz, fényképalbum, a "FolkMAGazin" című időszaki kiadvány 3. (2007. évi) különszáma). Maradjatok köztünk, vízenjárók! Halászati lapok. Magyar mezőgazdaság melléklete, 9. évf. 2008/12. sz. 5. p. Ősépítmények. Népi építészetünk archaikus rétege; 3. átdolg. kiad.; Könyvműhely, Bp., 2014
Könyvei Ősépítmények. Népi építészetünk archaikus rétege. Budapest, Kós Károly Alapítvány, Örökség Könyvműhely, 1. kiadás 2000. , 2. kiadás 2001. , 3. átdolgozott kiadás, Budaörs, Könyvesműhely, 2014. Kece, milling, marázsa. Hagyományos halászat természetes vizeinken. Budapest, Balassi Kiadó, 2001. Kőemberek. A sztyeppei népek ősi hagyatéka. Budapest, Masszi Kiadó, 2002. Táltoserő. Budapest, Masszi Kiadó, 2006. Képet adok. Budaörs, Könyvesműhely, 2013. Pásztoremberek. Budapest, Cser Kiadó, 2013. 368. p. Világjelek. Budapest, Magyar Fotóművészek Szövetsége, 2016. Nánási vásárok, nánási pásztorok. Budapest, Püski Kiadó, 2018. Endrődi vásárfia. Lírai falurajz. Gyomaendrőd, Határ Győző Városi Könyvtár, 2019. Lójárgányos öntözőművek. Zöldségkertészetek Kecskemét és Nagykőrös határában; bev. Csoma Zsigmond; Könyvesműhely–Püski, Budaörs–Budapest, 2021
Társasági tagság Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Magyar Fotóművészek Szövetsége Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Magyar Néprajzi Társaság
Díjak, elismerések (válogatás) Magyar Művészetért díj (1989) Balogh Rudolf-díj (1996) Párhuzamos Kultúráért díj (2002) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012) Magyar Örökség díj (2014) Kossuth-díj (2015) A Nemzet Művésze (2018)
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Kunkovács László szócikkét ld. I. köt. 953. o.
További információk Kunkovács László rövid beszámolója dél-szibériai útjáról képekkel, 40. p. Filip Gabriella: A teljesség negatívjai: Beszélgetés Kunkovács László etnofotográfussal. Új holnap : irodalmi, művészeti, társadalmi folyóirat, 48. évf. 2003/1. sz. 42-48. p. Egy fotóművész időutazása. A Kunkovács-archívum helye, szerepe, művészeti és tudományos jelentősége; szerk. Angster Mária, Németh János; Könyvesműhely, Budaörs, 2015 Angster Mária: Kunkovács repertórium kísérlet; Könyvesműhely, Budaörs, 2020 Nagy Károly Zsolt: „Nekem a sors fényképezőgépet adott a kezembe...”. Kunkovács; MMA, Bp., 2023
Kapcsolódó szócikkek A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak listája
Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Endrődiek Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Balogh Rudolf-díjasok Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei