A Totál szívás (eredeti angol címén Breaking Bad) Vince Gilligan által készített díjnyertes amerikai drámasorozat. A sorozat az új-mexikói Albuquerque városában készült 2008 és 2013 között és a története is ott játszódik. Főszereplője Walter Hartwell White (Bryan Cranston) középiskolai kémiatanár, akinél előrehaladott stádiumú tüdőrákot állapítanak meg. Később úgy dönt, a bűn útjára lép és metamfetamin előállításába és eladásába kezd egy korábbi diákjával, Jesse Pinkmannel (Aaron Paul), hogy még halála előtt biztosíthassa családja anyagi jövőjét. A sorozat címe egy déli szlengből jön, melynek jelentése kb. "elszabadítani a poklot". A magyar cím ezt a szlenget utánozva utal arra, hogy Walter egyre nagyobb zűrökbe keveredik, mióta rossz útra tért.
A Breaking Bad számos kritikai elismerést kapott, különösen az írói és filmezési munkákért, de a színészek teljesítményét is nagyra méltatták. A sorozat összesen tizenkettő Emmy-díjat nyert el, melyből három egymást követő évben Bryan Cranston vitte el a legjobb színésznek járó díjat (2014-ben negyedszerre is megkapta) drámasorozat kategóriában, hármat Aaron Paul kapott drámasorozat legjobb mellékszereplője kategóriában, kettőt Anna Gunn drámasorozat legjobb női mellékszereplője kategóriában, valamint a sorozat 5. évada (első és második fele egyaránt) elnyerte a legjobb dráma sorozat díját is. A sorozatot mint a valaha volt egyik legjobbat tartják számon, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legnagyobb közönségarányt elérő sorozat.
A Breaking Bad 2008. január 20-án indult az AMC kábelcsatornán, ahol öt évadon át volt látható. Utolsó évada 2013. szeptember 29-én ért véget. 2015. február 8-án a csatorna egy előzmény sorozatot indított Better Call Saul címmel, ami Saul Goodman (Bob Odenkirk) karakterének történetét mutatja be. Az ügyvéd mellett további szereplők is megjelennek benne az eredeti történetből. 2019 októberében mutatták be az El Camino: Totál szívás – A film című filmet, mely a sorozat közvetlen folytatása.
Magyarországon a sorozat első évadja 2011. február 1-jétől volt látható az RTL Klub műsorán, 2012-ben a második, 2013-ban a harmadik évadot vetítették le. A sorozat utolsó két évada a Telenor MyTv szolgáltatásában, valamint az AXN közreműködésével a UPC MyPrime szolgáltatásában került megjelenésre 2015-ben. Ugyanebben az évben május 7-én a magyar AMC is elkezdte vetíteni, és 2016 júliusában itt is fejeződött be.
Áttekintés A Breaking Bad az Új-Mexikó állambeli Albuquerque városában és környékén játszódik 2008 és 2010 között. Főszereplője az operálhatatlan tüdőrákkal küzdő Walter White, aki a cselekmény során csetlő-botló, kissé szerencsétlen középiskolai kémiatanárból, aki csak a családja megélhetését akarja biztosítani, kegyetlen és erőszakos metamfetamin-készítővé és -kereskedővé alakul át. Eleinte csak kisebb adagokat készített egykori diákjával, az eszes, de léha Jesse Pinkmannel, majd amikor a különleges receptjüknek hála kék színű anyagukért megindul a kereslet, úgy indul be az üzlet, annak minden gondjával együtt. Hogy identitása titokban maradjon, Walter a Heisenberg álnevet használja. Tetteivel felforgatja a családi életét, veszélybe sodorja a saját és az ő életüket, miután a helyi terjesztők és a mexikói kartell érdekeit is veszélyezteti, ráadásul a sógora, Hank Schrader a drogelhárításnál dolgozik, aki eltökélte magát, hogy elfogja Heisenberget.
A sorozatról
Alapötlet Vince Gilligan korábban az X-akták egyes részeinek forgatókönyvét írta. Ekkor gondolta ki, hogy olyan sorozatot kellene alkotnia, amelyben a főhős szép lassan antihőssé válik. A jóból gonosszá váló Walter White figuráját kívánta kifejezni már a sorozat címével is. A váltás fokozatos volt, a történetet úgy írták meg, hogy Walter a vége felé legyen antipatikus, gonosz karakter. Hogy pontosan miről fog szólni a sorozat, azt Gilligan és barátja, az író Thomas Schnauz tréfálkozásuk során találták ki: azon viccelődtek, hogy ha munkanélküliek maradnak, átépítenek egy lakóbuszt metamfetamin-laborrá, és azzal járva terjesztik a drogot országszerte. A tervből majdnem semmi sem lett, mert megtudták, hogy a Nancy ül a fűben is ekkoriban kezdett a csúcsra érni, és tartottak tőle, hogy a két sorozat túlságosan is hasonló lesz.
A Sony Pictures Television-nek megtetszett a sorozat alapötlete, és elkezdték keresni azt a csatornát, amely esetleg leadhatná azt. A Showtime a már említett "Nancy ül a fűben" miatt nem vállalta, mert az éppen náluk ment. Az HBO és a TNT is nemet mondott, az FX viszont érdeklődését fejezte ki és berendelte a pilot epizódot. Csakhogy ők épp ekkor kezdték el fejleszteni a "Dirt – A hetilap" című sorozatot is, mely női főszereplős krimi-dráma sorozat volt, és mivel már három férfi főszereplős hasonló sorozatuk is volt, ezért a Dirt kedvéért lemondtak a Breaking Bad-ről. Ekkor beszélt Gilligan egyik ügynöke Jeremy Elice-szel, az AMC programigazgatójával, aki szeretett volna több saját gyártású sorozatot is abban az időben az épp induló "Mad Men – Reklámőrültek" mellett. A megbeszélés kitűnően sikerült, az AMC pedig elkezdte keresni a jogi lehetőségeit annak, hogy átvegye az FX-től a sorozatot és leforgassa a pilot részt. Ennek folyamata körülbelül egy évig tartott, ezután kezdődhetett az érdemi munka.
Forgatás A sorozat eredetileg kilenc epizódra kapott berendelést (a pilot epizóddal együtt), azonban a forgatókönyvírók 2007-es sztrájkja miatt ebből csak hét készülhetett el. Eredeti terveik szerint már az első évad végén meghalt volna Jesse vagy Hank, amitől csak azért álltak el, mert két epizóddal kevesebb készülhetett, amellett a közönség is nagyon megkedvelte mind Aaron Paul, mind Dean Norris alakítását. A sztrájk miatt lelassult tempó jó volt arra is, hogy a sztorit átgondolva annak a folyását is lelassítsák, hogy ne történjen annyi minden egyszerre.
A sztori eredetileg a kaliforniai Riverside-ban zajlott volna, azonban végül az új-mexikói Albuquerque-be került, gazdasági megfontolások miatt. A sorozatot 35mm-es filmre forgatták, bizonyos esetekben kiegészítő digitális kamerák használatával, melyeket főként a gyorsított, az idő múlását ábrázoló snitteknél használtak. Egy epizód átlagosan hárommillió dollárból készült el, amely magasan a legnagyobb költségvetés volt a hasonló sorozatok között.http://www.variety.com/article/VR1118020572?refCatId=14 A show az ötödik évaddal ért véget, amelyet úgy alkottak meg, hogy a sorozat nézői általi rokonszenvet fokozatosan az antipátia váltsa fel Walterrel szemben. Eredetileg 6-8 részesre tervezett az AMC, melyet a Sony Pictures Television elutasított, és esetlegesen más csatornákat keresett meg a sorozat befejezésével. Végül a záró évad tizenhat részes lett, két nyolc részes blokkra osztva.
Szereplőválogatás A főszerepre Vince Gilligan már a kezdetekkor Bryan Cranstont választotta, lenyűgözte ugyanis az X-akták "Száguldás" című epizódjában (6. évad 2. rész) nyújtott alakítása. Cranston egy halálos betegségben szenvedő antiszemita ámokfutót alakított, aki foglyul ejtette Fox Muldert. Gilligan szerint az ott játszott karakter egyszerre volt félelmetes és szimpatikus, és ehhez a szerephez is pontosan erre volt szükség. Az AMC részéről elég szkeptikusak voltak, mert ők Cranstont egy vígjátéksorozatból, a "Már megint Malcolm"-ból ismerték, ahol az infantilisen viselkedő apát, Halt játszotta. Csak akkor egyeztek bele, amikor John Cusack és Matthew Broderick is visszautasították a szerepet, és megnézték az ominózus X-akták epizódot is.
Cranston komolyan készült a szerepre, olyannyira, hogy külön kis háttértörténetet alakított Walter White-nak, ugyanis a karakter múltja sok esetben homályos maradt. A szerep kedvéért felszedett pár kilót, hogy hitelesebbnek látszódjon, amikor a betegsége miatt fogyni kezd, és a haját is átfesttette. Karaktere esetlenségét kiemelendő zöld és barna színű ruhákat választott az alakításhoz, amellett bajuszt növesztett, szintén olyan formában, hogy az szánalmat keltő benyomást mutasson. Adott esetben a forgatókönyvbe is beleszólt, ha úgy vélte, hogy karakterének az adott helyzetben másmilyennek kell lennie. Cranston a figurához felhasználta saját apjának testtartását is, hogy úgy tűnjön, Walter mindig kicsit előrehajlik, sosem egyenesedik ki, mintha a világ súlyát cipelné a vállain.
Aaron Paul kiválasztásánál is voltak kételyek, ugyanis túl idősnek gondolták a szerephez, valamint túl jóképűnek ahhoz, hogy ilyen szerepet játsszon. Kiválasztásánál szerepet játszott a meghallgatáson nyújtott teljesítménye, illetve hogy ő is vendégszerepelt az X-aktákban, a "Legyek ura" című részben (9. évad 6. rész). Karakterét eredetileg az első évad végén megölték volna egy balul sikerült drogátadás során, amely miatt Waltert bűntudat gyötörte volna. Azonban már a második epizódnál tisztán látszott Gilligan számára, hogy kolosszális hiba lenne megölni Jesse-t. Hasonlóképpen maradhatott életben Dean Norris karaktere is, aki szintén játszott az X-akták egyik epizódjában ("A járvány", 2. évad 22. rész).
Tudományos pontosság Annak érdekében, hogy a sorozatban tett állítások maradéktalanul megfeleljenek a valóságnak, konzultánsnak fogadták fel Donna Nelsont, az Oklahomai Egyetem szerves kémiával foglalkozó professzorát. Emellett a dallasi drogelhárítás részéről is segítette egy kémikus a munkájukat.
2013-ban az "Állítólag..." című tévéműsor különkiadásában két, az első évadban látható jelenetről is bebizonyították, hogy fizikai képtelenség megvalósítani. Az egyik a "Segíts magadon!" című részben látható trükk, amelyikben Walter instabil higany-fulminátot vág a földhöz, ami akkorát szól, hogy kirepülnek a helyükből az ablaküvegek is. Bebizonyították, hogy ehhez jóval nagyobb mennyiséget kellett volna jóval nagyobb sebességgel eldobni, és a robbanás hatására valószínűleg mind meghaltak volna. A "Minden kezdet nehéz" című részben pedig azt állították, hogy hidrogén-fluoridban a holttestek nyom nélkül feloldhatók, ha megfelelő műanyag hordóban vannak. Itt a sorozat készítői azért csaltak egy kicsit, mert jóllehet valóban létezik erre alkalmas anyag, de nem akartak tippeket adni senki számára.
A metamfetamin készítése során is igyekeztek tartani a tudományos pontosságot, természetesen bizonyos pontokon ezt is megváltoztatva. Az első évad elején egy valóban közismert módszerrel, különféle gyógyszerekből kinyert pszeudoefedrin alkalmazásával készítenek metamfetamint. A későbbiekben Walter megváltoztatja a receptet: fenil-aceton és metilamin felhasználásával készül a kábítószer. Ehhez fűzték hozzá azt a mítoszt, hogy az általa előállított anyag rendkívül hosszú kristályokból áll, nagyon tiszta, és tisztasága ellenére is jellegzetes kék színe van. A valóságban a nagyon tiszta metamfetamin átlátszó kellene, hogy legyen.
Szereplők
Szereplő Színész Magyar hang Évadok 1 2 3 4 5 Walter „Walt” White Bryan Cranston Háda János Főszereplő Skyler White Anna Gunn Orosz Anna Főszereplő Jesse Pinkman Aaron Paul Szabó Máté Főszereplő Henry „Hank” Schrader Dean Norris Barbinek Péter Főszereplő Marie Schrader Betsy Brandt Németh Borbála Főszereplő Walter „Flynn” White, Jr. RJ Mitte Czető Roland Mellékszereplő Főszereplő Saul Goodman Bob Odenkirk Kassai Károly Mellékszereplő Főszereplő Gustavo „Gus” Fring Giancarlo Esposito Jakab Csaba Mellékszereplő Főszereplő Mike Ehrmantraut Jonathan Banks Varga T. József Mellékszereplő Főszereplő Lydia Rodarte-Quayle Laura Fraser Kisfalvi Krisztina Főszereplő Todd Alquist Jesse Plemons Posta Victor Főszereplő
Karakterek Walter H. White (Bryan Cranston) – Középiskolai kémiatanár, tehetséges kémikus, akinél tüdőrákot állapítanak meg. Várhatóan rövid hátralévő idejére és anyagi helyzetére gondolva metamfetamin gyártásba kezd, hogy biztosítsa családja anyagi jövőjét. Rendkívüli tisztaságú terméket állít elő, amire egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Vevői csak "Heisenberg" néven ismerik. A történet folyamán fokozatosan egyre erőszakosabbá és veszélyesebbé válik.