Naláczi báró Naláczy István (Nagyenyed, 1770. – Bábolna, 1844. április 26.) földbirtokos.
Élete
Naláczy Károly (akinek apja, Naláczy József főkormányszéki tanácsos, a bárói címet nyerte) és Feleki Kata fia. Végletekig űzött cinizmussal, rendesen ágyában élt, ahol olvasott. Ha útról jött és olvasmányát nem fejezte be, szekerével együtt magát is a kocsiszínbe tolatta. Különben tanult, eszes ember volt és a marosmenti Bábolnán élt. Az olvasáson kívül egyetlen szenvedélye a gúnyversek irogatása volt és ezekben megcsipkedte kora minden szereplő emberét. A feleségét (báró Balintith Ilonát) sem kímélte, akiről cinikus síriratot készített. Vendégszeretete páratlan volt. Vasárnaponként a vidék minden katonatisztjét vendégül látta. Halálával a bárói ág kihalt.
Költeménye az erdélyi Múzeumban (III. 1815.).
Munkái
Nagy erdélyi fejedelemség gubernátora groff Bánffy György, udvari cancelláriussa groff Teleki Sámuel, fő kincstartója groff Háller Gábor halhatatlan érdemű urak, ő excellentiájoknak el nem felejthető, nagy kegyelmű áldott urainknak hazánk volt erőss oszlopainak. Hármas gyász örök emlékezetére. Apotheosis. Hely és év n. (Költemény). Gubernator groff Bánffy György hütös társának groff Pálm Joséfa nem felejthető áldott emlékezetére. (Kolozsvár), év n. (Költ.).
Egy költeményét: Az aranyos és mellyéki fő király birájának gróff Thoroczkay Pál urnak ajánlva aug. 28. 1812. Kanyaró F. közölte az Aranyosvidékben (1894. 50. sz.).
Források
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:1770-ben született személyek Kategória:1844-ben elhunyt személyek