Esztergályos Cecília (Budapest, 1943. január 26. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész és táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Elsősorban komikaként vált ismertté, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja.

Életpályája Az Állami Balettintézetben végzett, mint balettművész 1960-ban. Mesterei Szalay Karola, később Hidas Hedvig és Mák Magda voltak. Osztályát a hetediktől a kilencedik évfolyamig Bartos Irén irányította és készítette fel az operaházi diplomakoncertre. Eck Imre vezetésével kilenc növendéktársával megalapították az első magyar modern balett társulatot, a Pécsi Balettet, melynek a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont. Maros Rudolf és Eck Imre Bányászballada című balettjének szólótáncosaként számos európai nagyvárosban fellépett Drezdától Londonig. Első évadját töltötte a társulatnál, amikor Szabó István felkérte a Te (1961) című vizsgafilmjének főszerepére. Az első filmszerepet hamarosan további felkérések követték, ezért 1963-ban végleg megvált a társulattól. Ekkor készültek a Tücsök (1963), Az aranyfej (1963), A pénzcsináló (1962) és az Álmodozások kora (1964) című filmjei.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakos hallgatója volt 1964 és 1968 között, Simon Zsuzsa osztályában végzett 1968-ban. Még a főiskolára járt, amikor Kazimir Károly a Thália Színházban ráosztotta Móricz Zsigmond Csibéjének címszerepét. A sikeres bemutatót követően szerződött a színházhoz, és 1968 és 1984 között a társulat vezető színésznőjévé vált. Olyan emlékezetes alakítások fűződtek nevéhez, mint Bolygó Kis Erzsébet (Bródy Sándor: A dada), Rafael arkangyal (John Milton: Elveszett paradicsom), Paprika Jancsi (Weöres Sándor: A holdbéli csónakos), Zelmaide (Denis Diderot: Fecsegő ékszerek) Esztike (Zsolt Béla: Erzsébetváros). Kivétel nélkül fontos feladatokat kapott a nagy epikus művek hazai színpadi adaptációiban (Kalevala, Ramajana, Karagöz, Ezeregyéjszaka, Gilgames, Petruska, Hiawata, Énekek éneke), Ezeknek a nagyszabású előadásoknak a premierjét, a Thália Színház nyári játszóhelyén, a Kazimir Károly által létrehozott városligeti Körszínházban tartották. Az általa megformált figurák közül különösen nagy kritikai elismerést váltott ki Hanumán, a Ramajana majomminiszter helyettese, valamint az abszolút cím és főszerep, Petruska, az életre kelt bábu az orosz vásári komédiában.

A Kalevalában nyújtott alakításáért Helsinkiben, 1970-ben a finn kulturális miniszter egy általa dedikált, Madách Imre: Az ember tragédiája című művánek finn nyelvre fordított példányával ajándékozta meg. A clown szerepek mellett a nagy női karakterek is megtalálták. Az Énekek énekében a szépséges Putifárnét és a megfáradt, idős Sárát is ő alakította ugyanazon az estén. Eljátszotta Fedák Sárit, a temperamentumos primadonnát Kellér Andor és Békeffi István Bal négyes páholy című darabjában, de ő volt a tragikus sorsú revüsztár, Miss Arizona is a Nagymező utcai Thália Stúdió nyitódarabjában.

Tucatnyi tévé- és mozifilm főszerepét mondhatta már magáénak, amikor Szörény Rezső filmjeiben (BÚÉK!; Boldog születésnapot, Marilyn!) nyújtott alakításait hazai és nemzetközi filmfesztiválon is díjazták.</ref>

Esztergályos Cecília a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjeként olyan népszerű sorozatokban is feltűnt, mint a Zsurzs Éva által rendezett Felelet (1975) Bessenyei Ferenc partnereként, vagy a Márton István és Várkonyi Gábor által készített Nyolc évszak (1987).

1984 és 1990 között a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Mrsán János, Kerényi Imre, Vámos László, Sík Ferenc rendezéseiben kapott feladatokat. Kortárs magyar drámák mellett klasszikus darabokban is bemutatkozott (Carlo Goldoni: Arlecchino, a két úr szolgája; Friedrich Dürrenmatt: János király; William Shakespeare: IV. Henrik, Falstaff; Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn).

Gát György producer és Szurdi Miklós főrendező 1991-ben felkérte az ő karakterére íratott főszerepre. A Magyar Televízió első szitkomjában (szituációs komédia), a Família Kft. című sorozatban nyolc éven át az ügybuzgó családanyát, Szép Károlynét alakította. A karakter 1991 és 1999 között nemcsak országos népszerűséget hozott, de „Ágica" jellegzetes mondása, az „Eddig-eddig-eddig vagyok!” is szállóigévé vált. }}</ref>

A produkcióhoz szigorú szerződés kötötte, az első hat évben színházi feladatot nem vállalhatott. A Szép család történetének musical változatát Eddig vagyok! címmel 1993-ban mutatták be a Fővárosi Operettszínházban. Élete első operettszerepét, a Csárdáskirálynő Cecíliáját Schwajda György igazgató meghívására a Szolnoki Szigligeti Színházban játszotta el 1996-ban. (Az előadás díszlet- és jelmezteve Vogel Eric utolsó munkája volt.)

Miután a Família Kft. véget ért, szabadúszó lett. Vendégeskedett a Vidám Színpadon (Hans Gmür: Tigris Lili), a Karinthy Színházban (Szenes Béla: Az alvó férj; Valentyin Petrovics Katajev: Bolond vasárnap; Karinthy Ferenc: Szellemidézés), a Ruttkai Éva Színházban (Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz) a Piccolo Színházban (Giles Havergal: Utazás nénikémmel) és a Budaörsi Játékszínben (Girolamo Bargagli: A zarándoknő). A székesfehérvári Vörösmarty Színházban pedig ismét eljátszhatta Paprika Jancsit Weöres Sándor A holdbéli csónakos című mesejátékában. Schütz Ila halálakor, két eladást mentett meg azzal, hogy átvette elhunyt kolléganőjének szerepeit a József Attila Színházban (Henri Kéroul–Albert Barré–Heltai Jenő: Léni néni; Ken Ludwig: Botrány az operában).

2005-ben Léner Péter szerződtette a József Attila Színházba, ahol 2011-ig játszott. Csiky Gergely Kaviár című vígjátékában csatlakozott a társulathoz. Az angyalföldi teátrum igazgatója, megadott a színésznőnek minden lehetőséget, a komédiázásra. Edna, a szabadszájú takarítónő Edward Taylor Legyen a feleségem című vígjátékában éppúgy telt házakat vonzott, mint Mici, a rafinált nyugdíjas színésznő, a Ruttkay Zsófia által dramatizált Mici néni két élete című zenés retró-darabban, amelyben partnere Gál Alfréd szerepében Bodrogi Gyula volt.

Az Újszínház 2013-ban Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színművét tűzte műsorára, amelyben a színésznőt kérték fel, hogy játssza el a három idős matróna egyikét, Zsani nénit. A városmajori bemutató után az előadás bekerült az Újszínházba, amelynek 2014 óta Esztergályos Cecília is szerződött tagja. Ezzel a tagsággal a színésznő karrierje visszakanyarodott a Paulay Ede utca 35. szám alatti színházépületbe, ahonnan Kazimir Károly instrukcióival egykor elindult. Az elmúlt évtizedben vendégszerepelt a Veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, de gyakran fellépett Éless Béla (Éless-Szín) és Galambos Zoltán társulatában (Körúti Színház) is. Nyolcvanadik születésnapjára Dörner György, az Újszínház igazgatója jutalomjátékot íratott. Vajda Katalin Se itt, se ott című szatirikus komédiáját 2024-ben mutatta be a színház.

2023-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező, majd 2025-ben rendes tagjává választották. Több mint hat évtizedes pályafutása során eddig közel nyolcvan tévé- és mozifilmben vállalt szerepet, míg színházi bemutatóinak száma mára már százhatvan felett jár.

Színpadi szerepei