Bornemissza (Bornemisza) László (Tiszadada, 1910. május 22. – Budapest, 1995. május 22.) festő, grafikus.

Életpályája Bornemisza Barnabás tanító és Óndi Julianna fiaként született. Irodalmi próbálkozások után, 1940-ben, 30 évesen döntött a festői pálya mellett. A második világháború alatt haditudósítóként szolgált Lvivben, ahol önképzés útján készült a festői pályára, majd a Krakkói Képzőművészeti Akadémiát látogatta.

1946 és 1952 között Debrecenben a város közművelődési apparátusának munkatársa volt. A Képzőművészek Szabad Szakszervezetének alapító lett. 1952-től Budapesten élt. 1961-től szabadfoglalkozású képzőművész lett.

Tanulmányutakat tett: 1960-ban Lengyelországban, 1962-ben Olaszországban, 1964-ben Finnországban, 1965-66 között egyéves svéd kormányösztöndíjat nyert.

Posztimpresszionista indulás után nyugat-európai élményeinek hatására sajátos stílust dolgozott ki, amellyel a 60-as évek magyar művészetének élvonalába emelkedett. Képei a képzelet és a realitás ötvözetei.

Illusztrátorként is komoly sikereket aratott.

Művei számos magyar, lengyel és finn közgyűjteményben megtalálhatók.

Egyéni kiállításai 1956 • Bányász Művelődési Ház, Komló 1957 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely 1958 • Déri Múzeum, Debrecen 1960 • M. Zamek, Lublin • Déri Múzeum, Debrecen 1962 • Fészek Klub, Budapest (kat.) 1964 • Taidehalli, Helsinki 1965 • Djurgarden Galerie, Stockholm 1966 • Konsthalli, Uppsala • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest (gyűjt., kat.) 1968 • KS-Galerie, Lund 1969 • McCaffery Gallery [Kepner Ritával], Washington • Képcsarnok, Pécs • Lengyel Kultúra Háza 1970 • G. d'Arte Arno [Pekáry Istvánnal és Molnár G. Pállal], Firenze 1972 • Szőnyi Terem, Miskolc 1973 • Galerie Ina Broerse, Amszterdam • McCaffery Gallery, Los Angeles 1974 • Rudnay Terem, Eger • McCaffery Gallery, Los Angeles 1976 • Galerie Hoffmann, Köln 1976 • Gulácsy Terem, Szeged • Galerie Hoffmann, Köln 1979 • Galerie Sin' Paora, Párizs • Galerie Hoffmann, Köln 1980 • Galerie Capa, Athén 1981 • Galerie Brueghel, Venlo (B) 1983 • Galerie Hoffmann, Köln 1985 • ART 16 '85, Basel • Galerie Hoffmann, Köln 1986 • ART 16 '86, Basel • Csontváry Terem, Budapest • Schloss Windelsbach Galerie, Stuttgart 1987 • Dési Huber Terem, Veszprém.

Irodalom Tóth E.: Bornemissza László, Alföld, 1958/3. Artner T. (katalógus, bevezető tanulmány, Fészek Klub, Budapest, 1962) Tasnádi A.: Bornemissza László kiállítása, Művészet, 1962/4. Tasnádi A.: Bornemissza Lászlóról, Művészet, 1963/8. Németh L. (katalógus, bevezető tanulmány, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest, 1966) Szabó Gy.: Bornemissza László világa, Élet és Irodalom, 1966. december 29. Furkó Z.: A képi felépítés funkciója ~ festészetében, Magyar Építőművészet, 1967/2. László Gy.: Bornemissza László képeiről, Művészet, 1970/2. Tasnádi A.: Bornemissza László, Budapest, 1987 (illusztrált tan. magyar és német nyelven) Tasnádi A.: Barlangrajzok a XX. századból, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1966

Jegyzetek

Források Tasnádi Attila cikke az artportal.hu-n

Kategória:Magyar festők Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar haditudósítók Kategória:Haditudósítók a második világháborúban Kategória:Születésnapjukon elhunytak