Romániai magyar összehasonlító irodalomtudomány (1918-1989) - más elnevezése szerint komparatisztika: az irodalomtudománynak az az ága, amely az irodalmi jelenségeket nemzetközi összefüggéseiben vizsgálja. A 19. század első felében a természettudományokban kedvelt összehasonlító módszer a század közepén az irodalomkutatásban is meggyökerezik, s a század végére önálló tudományágat hoz létre. A kezdeti "francia iskola" inkább a formák, témák, toposzok vándorlását, párhuzamos jelentkezését, kölcsönhatását kutatta. Az 1950-es évek végén René Wellek vezetésével fellépő "amerikai iskola" viszont az alkotóelemek vizsgálatával szemben a műközpontú hasonlítást helyezi előtérbe, s egy nemzetközi értékrendszer kialakítására törekszik.

Erdélyi előzmények

Az erdélyi magyar irodalomkutatásban a 19. század utolsó harmadában terjedt el az összehasonlító módszer. Gyulai Pál és Mailand Oszkár a folklórban, Hegedüs István, Szamosi János az ókori klasszikus témák, Imre Sándor és Haraszti Gyula Csokonai, Petőfi és Arany költészete tanulmányozásánál alkalmazta. Kiss Ernő Shakespeare és Vörösmarty (Budapest, 1911), Rajka László Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917) címmel írt az összehasonlító irodalomtudomány körébe sorolható értekezést. Marosán Viktor, Putnoky Miklós és Siegescu József a magyar-román irodalmi kölcsönhatásokat vizsgálta.

Az összehasonlító irodalomtudomány első erdélyi teoretikusa Meltzl Hugó volt, aki németországi tanulmányai idején ismerkedett meg e diszciplínával, s kolozsvári professzortársával, Brassai Sámuellel összefogva 1877-ben megindította Kolozsvárt a világ első komparatista folyóiratát (Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok – Acta Comparationis Litterarum Universarum), melyet 1883-tól az 1888-as megszűnésig egyedül szerkesztett. Nemzetközi jellegét azzal is hangsúlyozni kívánták, hogy több mint 20 nyelven közöltek tanulmányokat, versfordításokat, híranyagot. Támogatták a Petőfi- és Schopenhauer-kultuszt, a népköltészeti hatáskutatást. A folyóirat munkatársai valamennyi kontinenst képviselték. 1884-ben még egy Összehasonlító Irodalmi Társulat megszervezésére is kísérletet tettek.

1918-1944 közt

Az első világháborút követően romániai keretek közt a komparatisztika inkább mint módszer jelentkezik egyes magyar irodalmárok munkásságában. A közlemények nagyobb része a román-magyar irodalmi kapcsolatok, szász-magyar irodalmi kapcsolatok kutatása, illetve a világirodalomtörténet tárgykörébe vág. A Korunk és az Erdélyi Helikon oldalain – e folyóiratok jellegéből következően – csak nagy ritkán jelenik meg összehasonlító tanulmány. Gaál Gábor Gorkij nyugat-európai recepciójáról írt (1932/11), a Helikon esszészerű írásai közül kiemeljük Lakatos Imre Dosztojevszkij hatását (1928/1) és a néger problematika tükrözését (1929/4) vizsgáló tanulmányait; Molter Károly Kerr és Kraus (1929/6) viszonyát, Szerb Antal Arany János és Európa (1932/9) kapcsolatát, Vita Zsigmond pedig a transzilvanizmus román tükröződését (1934/1) elemzi; Szemlér Ferenc Madách Imre Az ember tragédiája román (1935/3), Abafáy Gusztáv Móricz történelmi trilógiájának német (1937/1) fordítását veti össze az eredetivel; Antalffy Endre Goethe a keleti irodalmakban (1932/5) című dolgozatával említhető, s ide sorolható Gál István Babits szerepe a magyarországi angol műveltségben (1941/11) c. tanulmánya is.

Az összehasonlító irodalomtudományhoz szigorúbb értelemben is hozzásorolható tanulmányok többsége az Erdélyi Irodalmi Szemle, illetve az Erdélyi Múzeum hasábjain jelent meg. Ezek munkatársai közül Bitay Árpád volt a román-magyar kapcsolatok, kölcsönhatások leghűségesebb kutatója, de többnyire megelégedett a tények jelzésszerű regisztrálásával. 1922-ben megjelent magyar nyelvű román irodalomtörténete mindig figyelmeztet a magyar vonatkozásokra, párhuzamos jelenségekre. Kristóf György, a kolozsvári román egyetem magyar nyelv- és irodalom professzora szintén a román-magyar kapcsolatok terén talált összehasonlítási témákat: elsőként hívta fel a figyelmet a román népköltészet Balassira gyakorolt hatására (Dacoromania 1922-1923; Cele trei Crişuri, 1926), a Cultura c. négynyelvű kolozsvári folyóirat magyar szerkesztőjeként közölte románul Jaklovszky Dénes Orosz hatás Brătescu-Voineşti-nél (1924/3) c. tanulmányát. Elemezte Gogának Az ember tragédiája fordítását (Irodalomtörténet, 1935/3-4), s beható összevetés után megállapította Kibédi Sándor Eminescu-tolmácsolásainak hibáit (Erdélyi Múzeum, 1935/1-3). Elkészítette az első román Jókai-monográfiát (Mauriciu Jókai. Kolozsvár, 1925), valamint a magyar irodalom- és nyelvtörténet első román nyelvű összefoglalását (Istoria limbii şi literaturii maghiare. Kolozsvár, 1934), amelyben rendszerint számba vette a román vonatkozásokat, kölcsönhatásokat. Mindkettő Bitay Árpád fordításában jelent meg.

Az összehasonlító irodalomtudomány legjelentősebb képviselői a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomtudományban György Lajos és Rajka László. Az előbbi szinte valamennyi irodalmi tanulmányában alkalmazza ezt a módszert: Magyar elemek a román irodalmakban (A Hírnök, 1924/7), Magyar elemek a germán irodalmakban (Pásztortűz, 1924/6), Magyar elemek a világirodalomban (Kolozsvár, 1924), Egy középkori Sybilla-vers régi magyar irodalmunkban (Pécs, 1929), Egy állítólagos Pancsatantra-származék irodalmunkban (Kolozsvár, 1929), A francia hellenizmus az erdélyi magyar szellemi életben (Kolozsvár, 1930), Eulenspiegel magyar nyomai (Kolozsvár, 1932), A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai (Budapest, 1934), A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai (Kolozsvár, 1946). Tanulmányainak egy része Kovács Ferenc gondozásában a Romániai Magyar Írók sorozatba iktatott kötetben (Az anekdota – A magyar regény előzményei – Tanulmányok, 1988) is megjelenik. A derékba tört pályájú Rajka László főleg Jókai regényeinek forráskutatásában jeleskedett: Jókai "Törökvilág Magyarországon" c. regénye (Kolozsvár, 1931), Jókai Kalandora (Kolozsvár, 1932), Jókai román tárgyú novellái (Kolozsvár, 1935), Jókai és a Pitaval (Irodalomtörténeti Közlemények, 1936/1).

Id. Kántor Lajos a magyar-román népköltészeti kölcsönhatásokat vizsgálta két dolgozatában (Magyarok a román népköltészetben. Kolozsvár, 1933 és Kölcsönhatás a magyar és a román népköltészetben. Kolozsvár, 1933). Szintén a román-magyar irodalmi-szellemi kapcsolatokról szólnak Veress Endre, Józsa János román nyelven publikált tanulmányai. Szőcs Géza (?) Mihai Eminescu és Petőfi Sándor (Gyergyószentmiklós, 1923), Veégh Sándor Petőfi a románoknál (Csíkszereda, 1934) címmel tesz közzé kis füzetet. Sulica Szilárd szegedi egyetemi tanár két dolgozata is (Szeged, 1937; Budapest, 1942) a magyar irodalomnak és művelődésnek a románra gyakorolt hatását elemzi.

Az 1930-as évek közepétől bontakozik ki az akkor még Aradon élő Gáldi László komparatisztikai munkássága. Az aradi Vasárnapban jelennek meg Ady és Eminescu találkozása (1933/4), A magyar Eminescu (1935/2), Madách és Eminescu (1935/17), Három költő a múltba tekint (1938/19), Vörösmarty és Eminescu (1939/6-7), Kölcsey és Eminescu (1940/8) c. kisebb közleményei. Nagyobb tanulmányai közül kiemelkedik Árgirus históriája az oláh irodalomban (Egyetemes Philologiai Közlöny, 1939/2), Goga pesti évei és a "Luceafărul" (uo. 1941/2), XVIII. századi humanizmusunk és a románság (Budapest, 1940), Magyar-román szellemi kapcsolatok (Budapest, 1942), Az olasz művelődés hatása a balkáni népekre (Balkáni Füzetek 1942), "Lúdas Matyi" román átdolgozása (Irodalomtörténet, 1943/3), Az erdélyi román tudományos élet magyar forrásai (Magyarok és románok II. Budapest, 1944).

A komparatisztikáról mint akkor újszerű diszciplínáról elméleti és módszertani ismertetést Jancsó Elemér nyújt Az irodalomtörténetírás legújabb irányai c. dolgozatában (Erdélyi Múzeum, 1934/1-6).

1944 után

A II. világháborút követő években az összehasonlító irodalomtudomány hosszú időre háttérbe szorul. A marxista újjáértékelési lázban és a haladó hagyományok felkutatása keretében legfeljebb néhány magyar-orosz, magyar-román kapcsolattörténeti írás jelenhetett meg, többek között György Lajos tanulmánya: A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai (Kolozsvár, 1946). Más irányú kapcsolatkeresés, összevetés a kozmopolitizmus vádját vonhatta maga után. Némi változás csak az 1950-es évek második felében következik be; egyszerre ketten is visszahozták az irodalmi tudatba az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok emlékét: Kristóf György a Kelemen Lajos-emlékkönyvbe Meltzlről (1957), Mikó Imre az újrainduló Korunkba Brassai Sámuelről (1957/5) írt. Mondhatni velük párhuzamosan Magyarországon Berczik Árpád irányította a figyelmet a folyóirat úttörő jellegére francia (1959) és magyar nyelvű (1961) tanulmányban. A tudományág "polgárjogát" az akkori szocialista országok irodalomtudományában 1960 után nyerte vissza. A moszkvai Gorkij Világirodalmi Intézet ugyanis 1960-ban összehasonlító irodalomtörténeti vitát rendezett, s ezen meghirdette a "marxista összehasonlító módszer" alkalmazását, amelynek lényege, hogy a hasonlóságok okait az analóg társadalmi jelenségekben kell keresni. Ezután a kelet-európai országok óvatosan bekapcsolódhattak az 1955-ben Velencében létrejött Nemzetközi Összehasonlító Irodalmi Társaság (franciául: Associacion Internationale de Litterature Comparée – A.I.L.C.; angol rövidítése: I.C.L.A.) munkálataiba, s részt vehettek háromévenként tartott kongresszusain. Az 1961-es utrechti (III.) kongresszuson már magyar és román küldöttség is megjelent. Ezt követően 1961-ben az MTA Budapesten kelet-európai összehasonlító irodalomtörténeti tanácskozást hívott össze, amelyre Tudor Vianu vezetésével romániai küldöttség utazhatott, s ennek egyik tagja Jancsó Elemér. Ebből az alkalomból írta meg Vajda György Mihály A magyar összehasonlító irodalomtudomány történetének vázlatát (Világirodalmi Figyelő, 1963/3), melyben Meltzl szerepét is értékelte.

Nálunk az összehasonlító irodalomtudomány elméletét és hagyományait különösen a Korunk vállalja fel. Közlik Vajda György Mihály ismertetését a tudományág helyzetéről, s az MTA egyébként nem túl nagy lelkesedéssel fogadott s végül metodológiai vitákba veszett kezdeményezéséről egy kelet-európai összehasonlító irodalomtörténet megírására (1963/2). Balogh Edgár Világirodalmi figyelőjében (1963/7) újra felfedezi Brassai és Meltzl lapját. Jancsó Elemér a magyar összehasonlító irodalomtudomány időszerű feladatait jelöli ki az Utunkban (1963/31). Faragó József a nemzetközi összehasonlító folklórkutatás célkitűzéseit körvonalazza a Korunkban (1966/5). Az A.I.L.C. V. kongresszusára 1967-ben Belgrádban kerül sor, s ugyanazon évben Bukarestben – hazai magyar résztvevők nélkül – megrendezik az I. romániai összehasonlító irodalomtudományi értekezletet. A két helyen elhangzott 27 előadást 1968-ban az akadémia kötetben jelentette meg: Studii de literatură comparată (=Összehasonlító irodalmi tanulmányok). Ezek hatására a Korunk kihozza első összehasonlító irodalomtudományi számát (1968/3), melyben Kántor Lajos és Dávid Gyula összegzi a tudományág helyzetét és feladatait, Gál István pedig Robert Owen utópista eszméinek hatását vizsgálja a magyar irodalomban. Vajda György Mihály rövidesen (1968/7) beszámol a belgrádi kongresszuson a magyar küldöttség javasolta tervről: el kell készíteni az európai nyelvű irodalmak összehasonlító irodalomtudományi történetét. 1969-ben sor kerül a II. romániai összehasonlító irodalomtudományi értekezletre, ezen már három kolozsvári magyar kutató is előadást tart; az előadások szövege román nyelven a Probleme de literatură comparată şi sociologie literară (=Összehasonlító irodalmi és irodalomszociológiai problémák, 1970) c. kötetben is megjelent. Engel Károly a 19. századi francia könyvek erdélyi forgalmáról, Mózes Huba Eminescu Glosszájának magyar tolmácsolásairól, Dávid Gyula Petőfi 19. századi román recepciójáról értekezik. A bukaresti ülésszakról Engel Károly mind a Korunk (1970/1), mind pedig a NyIrK (1970/2) hasábjain beszámol.