Ariadne Díaz (Guadalajara, Jalisco, Mexikó, 1986. augusztus 16. –) mexikói színésznő, egykori modell.

Élete és pályafutása

1986. augusztus 16-án született Jaliscóban. Kijárta a Centro de Educación Artística (CEA) iskolát, majd a Muchachitas como tú című sorozatban debütált 2007-ben, ahol Leticia Hernández Fernadezt játszotta, illetve még ebben az évben szerepet kapott a nagy sikerű RBD együttes RBD: La Familia című sorozatában, mint mellékszereplő. Magyarországon elsősorban a Pokolba a szépfiúkkal (Al diablo con los guapos) című telenovellából ismerhetjük, ahol Florencia Echevarria de Belmontéval kipróbálhatta magát gonoszként is.

A Mañana es para siempre (2008–2009) című sorozatban Aurora Artemisa Bravo de Elizalde szerepét játszotta. 2010-ben a Llena de amor című szappanoperában játszott Valentino Lanusszal, akit a magyar közönség a Candyből és a Liliomlányból ismerhet. A sorozat az Édes dundi Valentina adaptációja és 205 részes. A venezuelai Un esposo para Estela remake-je lesz a 2012-es La mujer del Vendaval című telenovella.

2016-ban megszületett kisfia, Diego.

Filmográfia Telenovellák La doble vida de Estela Carrillo (2017) - Estela Carrillo / Laura Oviedo La malquerida (2014) - Acacia Rivas Maldonado Benavente A szenvedély száz színe (El Color de la Pasión) (2014) - Adriana Murillo de Gaxiola La mujer del vendaval (2012-2013) - Marcela Morales Aldama Llena de amor (2010) - Marianela Ruíz y de Teresa Pavón / Victoria de la Garza Montiel Mindörökké szerelem (Mañana Es Para Siempre) (2008–2009) - Aurora Artemisa Bravo Sánchez de Elizalde Pokolba a szépfiúkkal! (Al diablo con los guapos) (2008) - Florencia Echevarría de Belmonte Muchachitas como tú (2007) - Leticia Hernández Fernádez

Színház Perfume de Gardenia (2013) - Yolanda

Díjak és jelölések TVyNovelas-díj Év Kategória Telenovella Eredmény 2008 Legjobb női felfedezett Muchachitas como tú Jelölés

Közönség kedvence Év Kategória Telenovella Eredmény 2014 Legszebb nő La Mujer del Vendaval Nyertes

People en Español-díj Év Kategória Telenovella Eredmény 2009 Legjobb fiatal színésznő Mindörökké szerelem JelölésAriadne nominada como "La Mejor Actriz Juvenil" en premios "People en Español"

Jegyzetek

További információk

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Mexikói színésznők Kategória:Mexikói modellek Kategória:Guadalajaraiak (Mexikó)