Az MKS Pogoń Szczecin egy labdarúgócsapat Szczecinben, Lengyelországban, jelenleg az első osztályban szerepel. A csapatot 1948-ban alapították, színei: bordó és kék.
Története
A klubot 1948-ban alapították lengyelek, akik Lwów (ma: Lviv, Ukrajna) városából érkeztek, miután a szovjetek elfoglalták Lengyelország keleti részét. Az alapítók a Pogoń Lwów szurkolói voltak éppen ezért a Pogoń Szczecin klubszínei is ugyanazok lettek. A lengyel labdarúgó bajnokság legfelső osztályában először a 2006–07-es szerepelte, de utolsó helyen végzett és kiesett.
A másodosztályban pénzügyi nehézségek miatt nem tudott elindulni a klub, ezért két osztállyal visszasorolták. A negyedosztály Nyugat-Pomerániai csoportjában kezdte meg a következő bajnokságot. A 2007–08-as idényben a II. ligába jutott (korábbi harmadosztály). Egy évre rá a 2008–09-es bajnoki szezon után, miután a 2. helyen végzett a pontvadászatban az I. osztályba került.
2012 nyarától ismét az Ekstraklasában szerepel.
Játékoskeret 2023. március 15. szerint.
(kölcsönben a Rosztov csapatától)
Ismertebb játékosok
Dariusz Adamczuk Robert Dymkowski Dariusz Gęsior Kamil Grosicki Przemysław Kaźmierczak Marian Kielec Mariusz Kuras Marek Leśniak Radosław Majdan Grzegorz Mielcarski
Marek Ostrowski Jerzy Podbrożny Leszek Wolski Amaral Brasília Oleg Szalenko Boris Peškovič Claudio Milar Dickson Choto Rafał Murawski
Források Hivatalos web-oldal
Kategória:Lengyel labdarúgócsapatok Kategória:1948-ban alapított labdarúgócsapatok