Alekszej Vlagyimirovics Berezuckij (Moszkva, 1982. június 20. –) orosz válogatott labdarúgó, edző. Az orosz válogatott tagjaként ott volt a 2008-as, a 2012-es, valamint a 2016-os Európa-bajnokságon. Ikertestvérével Vaszilijjal a CSZKA Moszkva játékosai voltak.
Pályafutása
Berezuckij a moszkvai Szmena sportiskolában kezdett el futballozni, pályafutását 1999-ben, a Torpedo-ZIL Moszkvában kezdte meg. Később a Csernomorec Novorosszijszkban is megfordult, majd 2001-ben a CSZKA Moszkvához igazolt. Első gólját a 2005-ös UEFA-kupa-döntőben szerezte, ezzel ő is hozzájárult csapata 3-1-es győzelméhez a Sporting CP ellen. Egy Manchester United elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után tiltott anyagot találtak a vizeletében. Az UEFA bizottságának azt mondta, megfázott, ezért gyógyszert vett be, és ezt mutatta ki a vizsgálat. Egymeccses eltiltást kapott.
Válogatott
Berezuckij 2003-ban mutatkozott be az orosz válogatottban. Egy Románia elleni barátságos mérkőzésen ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot. A válogatott tagjaként ott volt a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokságon.
Első gólját a válogatottban 2016. június 11-én rúgta az Európa-bajnokságon, az Anglia elleni labdarúgó-mérkőzésen.
Sikerei, díjai CSZKA Moszkva Orosz bajnok: 2003, 2005, 2006, 2012–13, 2013–14, 2015–16 Orosz kupa: 2002, 2005, 2006, 2008, 2009, 2011, 2013 Orosz szuperkupagyőztes: 2004, 2006, 2007, 2009, 2013 UEFA-kupa: 2005
Statisztika 2021. december 11-én lett frissítve.
Csapat Mettől Meddig EredményekLMGYDVGY % CSZKA Moszkva 2021. július 19. jelenleg is201136 Összesen201136
Fordítás
További információk
Statisztikái a National-Football-Teams.com-on Adatlapja a TransferMarkt.de-n Profilja a CSZKA Moszkva honlapján
Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Orosz labdarúgóedzők Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek