Jean Gabin (eredeti nevén: Jean Alexis Moncorgé) (Párizs, 1904. május 17. – Neuilly-sur-Seine, 1976. november 15.) David di Donatello-díjas francia színész.
Élete
Fiatalkora Apja, Ferdinand Joseph Moncorgé kerékgyártó, Ferdinand Gabin néven lett kabarészínész. Anyja, Hélène Petit kávéházi énekesnő volt.
Gyermekkorát vidéken, a Párizstól mintegy 35 kilométerre, északra fekvő falucskában, Mériel-ben (Seine-et-Oise megye) töltötte, ahol nővére nevelte. 1915-ben, amikor szülei ismét Párizsban rendezkedtek be, magukhoz vették. Azt szerették volna, hogy fiukból is előadóművész legyen. 1917-ben azonban abbahagyta tanulmányait és irodaszolgaként a párizsi elektromos műveknél helyezkedett el. 1918-ban elvesztette édesanyját. Apja taníttatni akarta, ezért 1919-ben beíratta egy neves gimnáziumba, ahonnan még abban az évben megszökött, és ismét Mériel-ben, nővérénél húzódott meg.
1920–1922 között kétkezi munkával kereste kenyerét: volt anyagmozgató, dolgozott cementgyárban, majd újságárus, kifutófiú és raktáros lett. Igazából azonban csak a boksz érdekelte. Már 10 éves korában eltört az orrcsontja egy bokszmérkőzés során.
Színészi és katonai pályafutása Apja unszolására és beajánlására végül is 1923-ban a Folies Bergères zenés színház statisztája lett. 1924–1925-ben a haditengerészetnél töltötte sorkatonai idejét. 1927-ben debütált táncos-komikus színészként kisebb operett-szerepekben. Még ebben az évben az ünnepelt énekesnő, Mistinguett partnere lett a Moulin Rouge-ban.
1928-ban forgatott először filmet: két néma bohózatban kapott szerepet. A hangos film 1930-ban fedezte fel: a Pathé fivérek produkciójában, a Chacun sa chance (Mindenkinek a maga esélye) című filmben kapott szerepet; az első nagy játékfilmje a Méphisto volt, azonban igazi nagy ismeretséget a Maria Chapdelaine-ben nyújtott alakításával szerzett 1934-ben. Ezt követően valódi sikerfilmek következtek: A nagy ábránd, Ködös utak, Állat az emberben.
1939 szeptemberében mozgósítják: Cherbourg-ba vonul be a haditengerészethez. Franciaország német megszállása után, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Filmrendező barátaihoz csatlakozva Hollywoodba ment, ahol két középszerű, De Gaulle-t támogató propagandafilmet forgatott. Ott találkozott Marlene Dietrich-hel, akivel 1947-ig együtt élt. A háború után két közös filmet is forgattak, de az átütő siker elmaradt.
A már ünnepelt színész 1943-ban csatlakozott a De Gaulle tábornok által vezetett Szabad Francia Erőkhöz. Egy olajszállító hajó lövegparancsnokaként tér vissza Amerikából Casablancába. Előbb Észak-Afrikában harcolt, majd Leclerc tábornok híres 2. páncélos hadosztályában szolgál tengerészgyalogosként. Ott volt Párizs bevételénél. A háborúban tanúsított hősiességéért megkapta a katonai érdemrendet és a hadikeresztet. Amikor 1945-ben a Szabad Franciaország legöregebb harckocsiparancsnokaként leszerelt és visszatért a világot jelentő deszkákra, haja már hófehér volt.
1947-ben ismét színpadra lépett A szomj (La soif) című darabban, közben filmezett. A szerény sikerű, kisebb filmek után 1954-ben érkezett újból a siker, Az utolsó akció című filmmel. Innentől kezdve karrierje ismét felfelé ívelt.
Több dalt írtak számára, melyeknek jellemzője, hogy Gabin nem énekli, hanem elmondja a szöveget, közülük a legsikeresebb a Most már tudom… (Maintenant, je sais) című lett. 1963-ban barátjával, az ugyancsak világhírű Fernandellel együtt GAFER néven filmprodukciós céget alapított.
Sokszínű egyéniségével meggyőzően alakította mind a csirkefogó, mind a Maigret-féle zsaru szerepét. A második világháború előtt inkább a tragikus hősök szerepében tündökölt, utána inkább intellektuális szerepeket kapott (elnök, rendőrfelügyelő, igazgató). E szerepei nagyban járultak hozzá mítoszának megteremtéséhez. Egyike azon színészeknek, akik végig jelen voltak a francia filmgyártás nagy pillanatainál, forgattak vele némafilmet, de színes kópiát is. Olyan nagy személyiségekkel dolgozott együtt, mint Jean Renoir, Marcel Carné, Jacques Prévert, később pedig Michel Audiard, Alain Delon illetve Jean-Paul Belmondo csodálhatta nagyszerű jellemábrázolását és egyedi játékstílusát.
Alakításaiért több fesztiválsikert könyvelhetett el: főszereplője volt a legjobb idegen nyelvű filmként 1949-ben Oscar-díjat nyert A feledés útján című filmnek. 1951-ben és 1954-ben a Velencei Mostrán kapta meg a legjobb alakítást nyújtó színésznek járó díjat (La nuit est mon royaume, illetve Az utolsó akció), 1959-ben és 1971-ben pedig a Berlinalén (Archimédesz, a csavargó, illetve A macska). 1958-ban, majd 1960-ban is jelölt volt a Brit Filmakadémia legjobb külföldi színész díjára (Átkelés Párizson, valamint Maigret csapdát állít).
Több állami kitüntetésben részesült. 1960-ban a Becsületrend lovagja lett, 1976-ban pedig a Nemzeti Érdemrend tiszti rendjelét vehette át.
Magánélete 1925-ben feleségül vette Gaby Basset színésznőt, akitől két gyermeke született. 1930-ban elváltak.
1933-ban házasodott össze Jeanne Mauchain revütáncosnővel. 1939-től külön éltek, 1943-ban hivatalosan is elváltak. Közben 1937-ben rövid kapcsolata volt Mireille Balin, majd 1939-ben Michèle Morgan színésznőkkel. Az 1940-es években találkozott Marlene Dietrich-hel, akivel 1947-ig együtt élt.
1949-ben harmadszor is megnősült, Christiane Fourniert, a Lanvin-divatház vezető modelljét vette el. Ebből a házasságából három gyermeke született, közülük Florence Moncorgé-Gabin forgatókönyvíró.
Általában szerette a vidéki életet, különösen kedvelte a lótenyésztést. Egy nagy farmot vezetett Moulins-la-Marche-ban (Orne megye), de a környék parasztjai ellenségesen viselkedtek vele szemben. 1962-ben még tüntetést is szerveztek ellene, több száz földbérletet szerezni akaró gazda napokon át blokkolta a farmját, melyet halála után a családja el is adott.
Halála és emlékezete Leukémiában halt meg. Temetése háborús hősnek kijáró katonai tiszteletadással történt, hamvait – kívánsága szerint – Brest-től mintegy 20 mérföldre az Atlanti-óceánba szórták.
A filmes szakma megbecsülését a mai napig élvezi. 1976-ban ő vezethette az első César-díjátadót (ez volt az utolsó megjelenése nagyközönség előtt). Halálának tizedik évfordulóján, 1987-ben pedig ő maga is megkapta életművéért a Tiszteletbeli Césart. Nevét a Jean Gabin-díj őrzi, melyet minden évben egy ígéretes fiatal színész kap meg.
Filmográfia bélyegkép|180px|1939-ben Filmproducer Év Magyar cím Eredeti cím Megjegyzések 1964 Hálátlan kor L’âge ingrat stáblistán nincs feltüntetve 1966 Apa útja Le voyage du père 1967 Elbűvölő szélhámos L'homme à la Buick 1968 Pasas a tönk szélén (A Pasa) Le Pacha 1968 Vágyálom Heureux qui comme Ulysse... A ló (Hasis) La horse 1971 A macska Le chat 1972 Gyilkosság sorozatban Le tueur 1973 A Dominici ügy L’affaire Dominici
Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1930 Chacun sa chance Marcel Grivot René Pujol Hans Steinhoff 1931 Méphisto Jacques Miral felügyelő Henri Debain Nick Winter Paris Béguin Marcel Gignard dit Bob Augusto Genina Tout ça ne vaut pas l'amour Jean Cordier Jacques Tourneur Gloria Robert Nourry Hans Behrendt Yvan Noé Egy estéért… | Pour un soir…! | Jean | Barabás Kiss Zoltán | Jean Godard |- !scope="row" rowspan="6"| 1932 | | Cœur de lilas | Martousse | | Anatole Litvak |- | Mulat a század | Les gaietés de l'escadron | Fricot | Dózsa Zoltán | Maurice Tourneur
| La foule hurle | Joe Greer | | Jean Daumery
| La belle marinière | kapitány | | Harry Lachman |- | rowspan="2"| | rowspan="2"| Cœurs joyeux | rowspan="2"| Charles | rowspan="2"| | Hanns Schwarz |- | Max de Vaucorbeil |- !scope="row" rowspan="5"| 1933 | | L’étoile de Valencia | Pedro Savedra | | Serge de Poligny |- | rowspan="2"| | rowspan="2"| Adieu les beaux jours | rowspan="2"| Pierre Lavernay | rowspan="2"| | Johannes Meyer |- | André Beucler
| Du haut en bas | Charles Boulla | | Georg Wilhelm Pabst
| Le tunnel | Allan Mac Allan | | Curtis Bernhardt |- !scope="row" rowspan="2"| 1934 | | Maria Chapdelaine | François Paradis | | Julien Duvivier (1.)
| Zouzou | Jean | | Marc Allégret |- !scope="row" rowspan="3"| 1935 | Golgota | Golgotha | Poncius Pilátus | | Julien Duvivier (2.) |- | A spanyol légió | La bandera | Pierre Gilieth | Szacsvay László | Pierre Gilleth
| Variétés | Georges | | Farkas Miklós |- !scope="row" rowspan="2"| 1936 | Szajna-parti szerelem | La belle équipe | Jeannot | Szersén Gyula | Julien Duvivier (3.) |- | Éjjeli menedékhely| Les bas–fonds | Wasska Pepel | | Jean Renoir (1.) |- !scope="row" rowspan="4"| 1937 | Az alvilág királya | Pépé le Moko | Pépé, a vagány | Bodrogi Gyula | Julien Duvivier (4.) |- | A nagy ábránd| La grande illusion | Maréchal hadnagy | Szabó Gyula | Jean Renoir (2.)
| Le messager | Nick Dange | | Raymond Rouleau |- | A nők bálványa (Mámor) | Gueule d’amour | Lucien Bourrache | | Jean Grémillon (1.) |- !scope="row" rowspan="3"| 1938 | Ködös utak| Le quai des brumes | Jean | Reviczky Gábor | Marcel Carné (1.) |- | rowspan="2"| Állat az emberben | rowspan="2"| La bête humaine | rowspan="2"| Jacques Lantier | Szilágyi Tibor | rowspan="2"| Jean Renoir (3.) |- | Reviczky Gábor |- !scope="row" rowspan="2"| 1939 | Menekülő élet| Le récif de corail | Trott Lennart | | Maurice Gleize |- | Mire megvirrad| Le jour se lève | François | Kránitz Lajos | Marcel Carné (2.) |- !scope="row"| 1941 | Vontatók | Remorques | André Laurent százados | | Jean Grémillon (2.) |- !scope="row"| 1942 | A szerelem kikötője | Moontide | Bobo | Szabó Gyula | Archie Mayo |- !scope="row"| 1944 | | The Impostor | Clement / Maurice Lafarge | | Julien Duvivier (5.) |- !scope="row" rowspan="2"| 1946 | rowspan="2"| Halálos ölelés | rowspan="2"| Martin Roumagnac | rowspan="2"| Martin Roumagnac | Kristóf Tibor | rowspan="2"| Georges Lacombe (1.) |- | Reviczky Gábor |- !scope="row"| 1947 | | Miroir | Pierre Lussac / Miroir | | Raymond Lamy |- !scope="row"| 1949 | A feledés útján | Au-delà des grilles / Le mura di Malapaga | Pierre Arrignon | Bodor Tibor | René Clément |- !scope="row" rowspan="3"| 1950 | rowspan="2"| A kikötő Máriája | rowspan="2"| La Marie du port | rowspan="2"| Henri Chatelard | Fillár István | rowspan="2"| Marcel Carné (3.) |- | Kőszegi Ákos
| Pour l'amour du ciel / È più facile che un camello…| Carlo Bacchi | | Luigi Zampa |- !scope="row" rowspan="2"| 1951 | | Victor | Victor | | Claude Heymann
| La nuit est mon royaume
| Georges Lacombe (2.) |- !scope="row" rowspan="3"| 1952 | Az igazság Bébé Donge-ról| La vérité sur Bébé Donge | François Donge | | Henri Decoin (1.) |- | A gyönyör(Az élet gyönyörei) | Le plaisir | Joseph Rivet | | Max Ophüls
| La minute de vérité | Dr. Pierre Richard | | Jean Delannoy (1.) |- !scope="row" rowspan="3"| 1953 | Viharok| Fille dangereuse / Bufere| Dr. Antonio Sanna | Horváth Jenő | Guido Brignone
| Leur dernière nuit | Pierre Fernand Ruffin | | Georges Lacombe (3.) |- | A Rajna szüze | La vierge du Rhin | Jacques Ledru / Martin Schmidt | Tánczos Tibor | Gilles Grangier (1.) |- !scope="row" rowspan="3"| 1954 | Az utolsó akció(Ne nyúlj a szajréhoz)| Touchez pas au grisbi | Max | Fillár István | Jacques Becker |-