bélyegkép|jobbra|A festő családja (1635; Frans Hals Múzeum, Haarlem) Jan Miense Molenaer (Haarlem, 1610. körül — Haarlem, 1668. szeptember 19.) holland festő és rézmetsző a holland aranykorban.
Életpályája
Festészetet Haarlemben Frans Halsnál tanult, mestere és Adriaen Brouwer is hatással volt munkásságára. Feltehetően Frans Hals tanítványa volt Judith Leyster festőnő is, akit 1636-ban feleségül vett. Házasságukból öt gyermek született. Főleg Haarlemben, s egy ideig (az 1630-as évek és az 1640-es években) Amszterdamban működött. Legsikeresebb műfaja az életkép volt. A budapesti Szépművészeti Múzeum is őriz tőle néhány életképet, főleg kocsmai jeleneteket.
A figurális ábrázolásban mutatkozott meg az ő tehetsége, csoportjelenetek megszerkesztéséhez is kiválóan értett, esküvőket és saját családját is megfestette csoportképen, saját családjának csoportképén magát is megörökítette, a második sorban balról a második portré. Főleg kisméretű képeket festett, a vidéken élő parasztok életéből merítette életképeinek témáit, de polgári enteriőrök is szerepelnek képei közt, leginkább zenélő embereket ábrázolt, s szívesen örökített meg vidám, humoros jeleneteket, sőt tájképeket is festett. Jan Miense Molenaer testvérei is festők voltak. 58 évet élt, Haarlemben halt meg 1668-ban.
Galéria
Jegyzetek
Források Művészeti lexikon. 2. köt. Szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor kiadása, 1935. Moleaner, Jan Miense lásd 140. p.
Jan Miense Molenaer életrajza, két képe muzsikálókról Jan Miense Molenaer 58 képe, pubhist.com
Kategória:Holland barokk festők Kategória:Holland grafikusok Kategória:1610-ben született személyek Kategória:1668-ban elhunyt személyek Kategória:Haarlemiek