A „világzsidóság” fogalma antiszemita összeesküvés-elméletet jelöl, mely szerint „a zsidók”, illetve a zsidóság, vagy világuralomra tör, vagy már rendelkezik is vele. Rokon értelemmel bírnak még: zsidó világ-összeesküvés és a nemzetközi zsidó. Értelemszerűen olyan kifejezéseket is használnak ma, mint cionisták által elfoglalt kormány, cionista népirtási központ,Netzeitung, 23. Juli 2006: NPD-Chef wegen Israel-Hetze festgenommen (NPD-pártelnök Izrael elleni hecc miatt letartóztatva) ; Gruppe Gesellschaftskritik, 25. Dezember 2008: Vereint im Hass: Die Querfront gegen Israel (A gyűlöletben egyek. Front Izrael ellen.) Izrael lobbyA fogalmat a tisztán leíró tartalmától függetlenül (vesd össze:AIPAC (The American Israel Public Affairs Commitee = Amerikai-Izraeli Közös Ügyek Bizottsága)) antiszemita módon is használatos, lásd:Karl Pfeifer (jobb egérgomb!): Krause Theorien: Rudolf Burger und die jüdische Weltverschwörung(...és a zsidó világ-összeesküvés); HaGalil: Vokabular für eine antisemitische Verschwörungstheorie(Antiszemita világ-összeesküvés szótára): Tony Judts "Wahrheit" (Igazság) és (USA) Keleti part és hasonlók.
Már a középkori zsidóellenesség hordozott legendákat a zsidók titkos világuralmi törekvéseiről és ez az újkori antiszemitizmusban rasszista módon kiéleződött. A nemzetiszocializmus számára a világzsidóság („Weltjudentum”) az elsődleges ellenség a világban (Weltfeind), melyet az árja uralkodó fajnak saját túlélése érdekében meg kell semmisítenie.Például: Julius Streicher: Schlagt den Weltfeind!(Üsd a világellenséget!) (Der Stürmer, 30. März 1933); idézi Armin Pfahl-Traughber, Anton Pelinka, Helmut Reinalter: Der antisemitisch-antifreimaurische Verschwörungsmythos in der Weimarer Republik und im NS-Staat. (Antiszemita-anti szabadkőmüves összeesküvési mítosz a Weimari Köztársaságban és a náci államban) Braumüller, 1993, , 84. old. Ezzel igazolták 1941-től kezdődően a nemzetiszocialisták megsemmisítő háborújukat a Szovjetunió ellen és a holokausztot.
Középkori előfutárok 1150 körül Thomas von Monmouth, angol szerzetes életre hívta az első középkori rituális gyilkosság legendát: Azt állította, hogy egy norwichi gyermek, William – akit holtan találtak, s akit megvásároltak a keresztényektől és nagypénteken megkínoztak, keresztre feszítettek, majd megpróbálták titokban eltemetni – zsidók áldozata volt, bűnük lelepleződött az áldozatuk által végbevitt csodák révén. Emellett azt állította, hogy megtért zsidó mesélt neki egy évenkénti titkos találkozóról, amelyen Spanyolországból való rabbik és más vezető zsidók Narbonne-ban találkoztak. Állítása szerint ezeken a találkozókon kisorsolják a következő évi rituális gyilkosság áldozatát a keresztények közül, „mivel nincs módjuk emberi vér nélkül sem szabaddá válniuk, sem valamikor majd atyáik szent földjére visszatérniük.” Erről az összeesküvési tézisről Thomas von Cantimpré (aki 1201-től 1270 vagy 1272-ig élt) is tudósít. Ez arra szolgált, hogy bizonygassa a korábbi, zsidóellenes pogromokat, megalapozza a Norwichban létező vértanú-kultuszt, hogy így oda keresztény zarándokok jöjjenek, ami bevételt jelentett.
A pestisjárvány (1347–1353) idején spanyol és francia röplapokon a sokszor gettókban koncentrált, európai zsidó közösségeknek a rovására írtak titokban – a keresztények kiirtása céljával – végzett kútmérgezéseket. Ezzel egész Európában kiváltottak egy súlyos, a zsidó áldozatok százezreinek halálával járó pogromhullámot.
Az összes keresztény ellen titokban összebeszélő, befolyásos zsidóknak ez a judaizmusellenes motívuma a világzsidóságról szóló összeesküvési elmélet történelmi gyökerének számít.Johannes Heil: Matthaeus Priensis, Henry Morgenthau und die jüdische Weltverschwörung. (Matthaeus Priensis, Henry Morgenthau és a zsidó világ-összeesküvés) In: Wolfgang Benz, Peter Reif-Spirek (szerk.): Geschichtsmythen. Legenden über den Nationalsozialismus. (Történelmi mítoszok. Legendák a nemzetiszocializmusról.) Metropol, Berlin 2003, , 133. old.
Újkori antiszemitizmus Franciaország A francia forradalom (1789) következményeként a hatalmuktól megfosztott társadalmi rétegek, mindenekelőtt a Bourbonok és a katolikus rendi állam restaurálásának hívei egész sor összeesküvés-elméletet hívtak életre. A jezsuita Augustin Barruel 1797-ről azt állította, hogy a szabadkőművesek összeesküvése a kereszténység ellen, amit a felvilágosodással és a jakobinusokkal egy sorban lévőnek tekintett.
1791-ben a francia zsidók elnyerték a teljes állampolgárságot. Emiatt aztán ők a forradalom lehetséges kieszelőinek számítottak ennek ellenfelei szemében. Ez a szemlélet csak megerősödött, amikor Napóleon kiállt a vallásszabadság és a zsidóság szervezkedési szabadsága mellett valamennyi a Franciaország által megszállt területre nézve és 1806. augusztus 23-án ehhez egy új zsidó Felső Tanács (Sanhedrin) gyűlését összehívta.
Még ugyanebben az évben megjelent az úgynevezett Simonini-levél, amelynek szerzője azt állította, ő zsidó származású olasz tisztként pénzéhes zsidóknak európai keresztények elleni intrikáiról hallott. Barruel megértette a szövetséget a zsidók, a jakobinusok és a szabadkőművesek meg illuminátus rend között, melynek célja, hogy Franciaországból kiindulva a keresztényeket kiirtsák és zsidó világuralmat építsenek fel. Hasonló tézist képviselt akkoriban Louis-Gabriel-Ambroise de Bonald is a Sur les juifs (A zsidókról) című cikkében. Ezek a tézisek megmaradtak annak ellenére, hogy a legtöbb szabadkőműves páholy a zsidókat kizárta és a zsidó-ellenes illuminátusok rendjét 1784-ben betiltották, így ezek feloszlottak.
1846-ban Alphonse Toussenel Párizsban megjelentette a Les Juifs, rois de l'epoque („Zsidók, a korszakok királyai”) tanítását, amit hamarosan sok nyelvre lefordítottak. 1869-ben, Párizsban Roger Gougenot des Mousseaux tollából megjelent a Le juif, le judaïsme et la judaisation des peuples chrétiens („A zsidók, a judaizmus és a keresztény népek judaizálása”) című pamflet, amely tekintettel az 1840-es Damaszkusz afférra a zsidóellenes rituális gyilkosság legendát propagálta. IX. Piusz pápa a szerzőt könyvéért magas egyházi kitüntetéssel jutalmazta. Több új kiadást megért a könyv, további antiszemita pamfletek előfutáraként szolgált, mint például August Rohling bestsellere A Talmud-zsidó (1871-ben) és Albert Monniot műve, Le crime rituel chez les juifs (A zsidók közötti rituális bűn) (Párizs, 1914), amit Alfred Rosenberg németre fordított le (Der Jude, das Judentum und die Verjudung der christlichen Völker / A zsidó, a zsidóság és a keresztény népek elzsidósítása /).David I. Kertzer: Die Päpste und die Juden. Der Vatikan und die Entstehung des modernen Antisemitismus. (A pápák és a zsidók. A Vatikán és a modern antiszemitizmus keletkezése) Propyläen, München 2001; hivatkozik rá HaGalil (Nachdruck): Gefälschte Talmud-Zitate /Hamisított Talmud-idézetek/: Dr. Kroner, Dr. Bloch und der Prozess Rohling/Bloch vom November 1885
1878-ban a Le Contemporain antiszemita újság lehozta az 1806-ból származó, állítólag Barrueltől kapott levelet. Ebben az áll, hogy olasz tiszt figyelmeztette őt zsidók összeesküvésére, akik szerinte ellenőrzik az illuminátusokat. Barruel erre a zsidók összeesküvéséről szóló, már kész, ötödik könyvét nem jelentette meg, hogy nehogy pogromokat váltson ki. Ezzel kívánta az összeesküvés-elméletében a zsidók hiányát plauzibilissé tenni és Simonini levelének utólag több elismerést szerezni.
Édouard Drumont 1880-ban megalkotta a La France juive (Zsidó Franciaország) művét, egyben a modern antiszemitizmus gyakran kiadott alapművét.
Olaszország 1775-ben jelent meg VI. Piusz pápa Rendelkezés a zsidókról című apostoli rendelkezése, amely valamennyi zsidóellenes középkori törvényt összefoglalt és a Rómában, az egyházi állam gettójában élő zsidók számára megerősítette őket. 1797-ben ezeket a zsidó törvényeket Róma francia csapatok általi megszállása következményeként felfüggesztették. Erre a Vatikán teológusai apró lépésekben lecserélték a pápa zsidókat védő kötelezettségét azzal a feltételezéssel, hogy a keresztényeket kell védeni az állítólag növekvő és rontó zsidó befolyás ellen, és el kell hárítani a zsidó emancipációt.
1814-ben VII. Piusz pápa, akit Napóleon foglyul ejtett, visszatért Franciaországból a Vatikánba. Ott Giuseppe Antonio Sala, konzervatív katolikus, később kardinális átadott neki egy reformtervezetet, amely az olasz zsidók jog előtti egyenlőségét ismét felfüggeszti. Ezt a zsidók állítólagos hatalmi törekvéseivel indokolta: amennyiben a számukra kedvező európai szekularizációt arra használták ki, hogy a felvilágosodás szelleme és az ettől „megfertőzött” uralkodók védelmében „levessék jármukat” és „tévhitüket gyakorolják”. „Fáradhatatlan csalás és megtévesztés alanyaiként” birodalmuk Júdea visszaállítására törekednek és templomuk újbóli felépítésére, hogy Jézusnak a templom elpusztításáról szóló jövendölését meghazudtolják, megfosszák hatalmától a kereszténységet és az egyházi tulajdonokat elvegyék. A pápának legalább a saját uralkodása területén muszáj ezt megakadályoznia.Thomas Brechenmacher: Der Vatikan und die Juden. Geschichte einer unheiligen Beziehung. C.H. Beck, München, 2005, 72. old.
Sala cikke előbb következményekkel nem járt. 1825 szeptemberében azonban Francesco Ferdinando Jalabot, a dominikánus rend későbbi mestere az 1823-ban újból életre hívott lapban, a Giornale ecclisiastico di Romában az olaszországi zsidók újbóli gettósítását és valamennyi korábbi zsidó törvény következetes alkalmazását, hogy a zsidókat a kereszténységbe való konvertálásra bírják rá. Szerinte csak ezt követően vehetők fel a keresztény társadalom egyenjogú tagjainak sorába. Közös, rossz tulajdonságaik állandóan a keresztények elleni bűnözést és nyugtalanságot idézték elő bennük. Elnyomatottságuk szükséges következménye annak az átoknak, amelyet Krisztus megölésével magukra hoztak. Különben romlott népi karakterük miatt a keresztényeket késlekedés nélkül elnyomnák. XII. Leó pápa nemhogy nem utasította vissza ezt a pamfletet, de az is lehetséges, hogy maga adott (még kardinálisként) erre megbízást.Thomas Brechenmacher i. m. 76. old.
1890-től kezdődően csaknem valamennyi olasz katolikus újság, köztük a vatikáni L’Osservatore Romano is kampányszerűen propagálta az állítólagos zsidó kultúra- és világuralmat. La Civiltà Cattolica, jezsuita lap 1890-ben cikksorozatot bocsátott ki a „zsidókérdésről” és ezt a keresztény világ „túlélésének kérdésévé” nyilvánította. A zsidók szerinte egymással szoros együttműködésben a keresztények kizsákmányolói, alig van ellenszere az ő „cselvető természetüknek és túlzott hatalmuknak”. Egyaránt hibás vagyonuk elkobzása és száműzésük: mértéktartó törvényeknek kellene őket a feltartózhatatlan felemelkedésükben megfékezniük és „a népek bosszújától” megvédeniük.
1894-ben valamennyi katolikus olaszországi lap Alfred Dreyfus ügyében, a zsidó tiszt ellen foglalt állást és annak állítólagos felségárulását az összeesküvés-elméletnek megfelelően értelmezték: Az emancipáció volt az, ami a zsidókat mindenütt hatalomhoz és befolyáshoz segítette, ezt ők a szabadkőművesekkel és a korai szocialistákkal szövetkezve minden területen kihasználják. Csak akkor kezdték ezek a lapok belső francia ügynek tekinteni a Dreyfus-ügyet, amikor 1898-ban megjelentek az per újrafelvételének első jelei. XIII. Leó pápa 1899-ben figyelmeztetett, be kell fejezni az ügyet végre.Thomas Brechenmacher i. m. 132. o.
Németország (1933-ig) Ludwig Greinemann domonkos-rendi szerzetes volt az első, aki a zsidókat és szabadkőműveseket kapcsolatba hozta, amennyiben 1778-ban, Aachenben tartott prédikációjában az állította, hogy Quintus Pontius Pilatus, Heródes Antipász és Iskarióti Júdás valamennyien szabadkőműves páholytagok voltak, amely titokban Jézus megölését tervezte.Johannes Rogalla von Bieberstein: Die These von der jüdisch-freimaurerischen Weltverschwörung 1776-1945. (Tézis a zsidó-szabadkőműves világ-összeesküvésről ...) Flensburger Hefte 1977 (PDF 30. old.)