jobbra|bélyegkép|210px|A szövetség szimbóluma: Minerva baglya könyvön ülve. Nyomtatott grafika 1776-ból bélyegkép|210px|Adam Weishaupt, az illuminátus rend alapítója, teológiatanár, a kánonjog szakértője jobbra|bélyegkép|210px|Johann Joachim Christoph Bode halálával az illuminátusokat többé nem lehetett feltámasztani Az illuminátus rendet (, vagyis „a megvilágosodottak”), más néven bajor illuminátusok titkos társaságát 1776. május 1-én alapította Adam Weishaupt ingolstadti filozófus, az egyházjog professzora. A rendet rövid működés után, 1785-ben végleg betiltották Bajorországban, azóta hivatalosan nem aktív.
Célja az volt, hogy a felvilágosodás és az erkölcsi fejlődés révén az ember ember feletti uralmát feleslegessé tegye. Tagjainak erkölcsi fejlődését szigorúan ellenőrizte, és ennek alapján juttatta őket a rend magasabb fokozataiba. A kezdetben csak pár tagot számláló, inkább olvasókörre hasonlító szervezet Adolf Knigge belépésével komoly reformokon ment át. Tagjai a szabadkőműves páholyokba is beléptek, illetve erre érdemesnek tartott szabadkőműveseket vettek fel. Létszáma fénykorában mintegy kétezer fő lehetett. Működése csúcsán a Német-római Birodalom hetven különböző városában, valamint Svájcban volt bizonyíthatóan jelen.
Magyarországon is bekerültek a rendhez tartozók az államigazgatás egyes vezető beosztásaiba, de páholyt feltehetően nem tudtak alapítani, hisz működésükről egyedül Martinovics Ignác vizionált.
A rend végső céljához, a hatalom forradalom nélküli átvételéhez és az állam működésének új alapokra helyezéséhez sosem került közel. Egyházi nyomásra a rendi államhatalom korlátozta, majd beszüntette működését. A német városokban a szervezet felszámolása egyértelműen sikeres volt. A bajorországi betiltás után Johann Bode Weimarban még tett egy kísérletet a rend életben tartására, de a kedvezőtlen körülmények és halála (1793) végleg lezárta a további működést.
A rend állítólagos továbbéléséről és vélelmezett ténykedéséről számos mítosz és összeesküvés-elmélet alakult ki. Ilyen a francia forradalom kirobbantásának vádja is, miszerint illuminátusok álltak volna a háttérben. Sokan úgy vélik, hogy az illuminátusok szervezetei titokban tovább élnek és még ma is világuralomra törnek, mint ahogy az emberiség szenvedéseit is ők okozták és okozzák máig is.
Alapítása Adam Weishaupt (1748–1830) az Ingolstadti Egyetem egyházjog és természetjog professzora első lépésként 1776. május 1-jén, két egyetemi hallgatójával megalapította a Perfektibilisták szövetségét (Bund der Perfektibilisten) (a latin perfectibilis jelentése: a tökéletessé váláshoz képessé tett). A szövetség szimbólumának Weishaupt Minervának, a bölcsesség római istennőjének baglyát választotta. A szellemi hátteret az egyetem intellektuális légköre képezte. Ekkor az egyetem tanári karában többségben voltak az 1773-ban feloszlatott Jézus Társaság egykori tagjai. A még csak huszonnyolc éves, fiatal Weishaupt volt az egyetlen professzor Ingolstadtban, aki ugyan gyermekkorában jezsuita nevelést kapott, de nem volt jezsuita, s emiatt elszigetelődött a tantestületben. Ez az elszigeteltség persze a felvilágosodás iránti lelkesedéséből is adódott. Második lépésként, hogy hallgatóit megvédje a jezsuita intrikák ellen, melyeket mindenütt sejtett, de mindenekelőtt azért, hogy a hozzá csatlakozóknak hozzáférési lehetőséget biztosítson a kor egyházkritikai irodalmához, megalapította a Bölcsesség titkos szövetségét (Geheimer Weisheitsbund), ami kezdetben legfeljebb húsz tagot számláló olvasókör volt csupán.
Weishaupt a szabadkőművesek rendjén belül terjedő misztikus-spirituális rózsakeresztességet egyre erősödő, rossz irányzatnak látta, amellyel – úgy gondolta – meg kell küzdenie. Weishaupt társasága létrehozásának indítékairól a Pitagorasz, vagy megfigyelések egy titkos világuralomról és kormányzási művészetéről (Pythagoras oder Betrachtungen über die geheime Welt- und Regierungskunst) című írásában tudósít:
A rend első fellendülésére akkor került sor, amikor 1778-ban Weishaupt egykori tanítványa, Pfalz későbbi kormányelnöke, Franz Xaver von Zwack átszervezte. balra|bélyegkép|150px|Franz Xaver von Zwack Weishaupt egykori tanítványának portréja Weishaupt a Méh rend nevet javasolta, mert az lebegett a szeme előtt, hogy a tagoknak egy méhkirálynő irányítása mellett a bölcsesség nektárját kell gyűjteniük, de mégis az Illuminátusok szövetsége majd végül az illuminátus rend elnevezés mellett döntöttek. A bölcsesség szövetsége így most igazi titkos renddé vált, amely szervezetét tekintve akkor még leginkább a jezsuitákéhoz hasonlított.
Rövid felvirágzás bélyegkép|200px|Adolf Knigge, a rend legjobb propagátora
1780-ban Adolf Knigge báró belépett a rendbe, és további átszervezést hajtott végre. Ez a rendnek 1782-ben – amely Weishaupt vallomása szerint ekkoriban „tulajdonképp még igazából nem létezett, csupán az ő fejében” – a szabadkőműves páholyokhoz hasonló struktúrát adott, amelynek vezetői Weishaupt, Knigge és mások voltak, és mint úgynevezett areioszpagosz (elnökségi kollégium) működtek. Erről az új szervezeti struktúráról még lesz szó. Ezzel sikerült az illuminátusoknak a maguk számára számos szabadkőművest megnyerniük, sőt átvenniük teljes páholyok felett az ellenőrzést. A háttere ennek az a válság volt, amelybe 1776 után került a német szabadkőművesség. Akkor omlott össze ugyanis a szabadkőművesség egyik irányzata, az úgynevezett Strikte Observanz. Ez az erősen hierarchikus, magas fokú rendszer magát az 1312-ben felszámolt templomosok utódjának tekintette.
Karl Gotthelf von Hundnak sikerült ezzel az inkább politikamentes, romantikus mozgalommal a német páholyok nagy részét a saját irányítása alá vonni. Éveken át azt állította, hogy kapcsolatban áll az „ismeretlen felsőbbséggel (Unbekannten Oberen)”, ami beavatta őt a szabadkőművesség legmélyebb titkaiba. Amikor azonban Hund báró 1776-ban bekövetkezett halálát követően semmiféle „titkos felsőbbség” nem jelentkezett, nagy lett a tanácstalanság a páholyokban. 1782. július 16-ától szeptember 1-jéig Wilhelmsbadban ülésezett a német páholyok nagy konventje. Ezen a Strikte Observanz dominált. A templomosok rendszerét feladták, kisebbségben maradt az arany- és rózsakeresztesek rendje, amely arra törekedett, hogy a Strikte Observanz örökébe lépjen. A nagy konventen fellépő két prominens illuminátus, Knigge és az egyértelműen radikális felvilágosító Franz Dietrich von Ditfurth magukhoz ragadták a szabadkőműves rendek eszmei irányítását. Sőt, sikerült megnyerniük Johann Joachim Christoph Bodét is, aki a Strikte Observanz egyik vezető személyisége volt.
Válság és betiltás Az elkövetkező időben a tagok száma gyorsan növekedett, de ez a siker a vég kezdetének bizonyult: Knigge úgy látta, nem eléggé becsülik meg a rend megerősítése érdekében végzett munkáját, és egy levelében azzal fenyegetőzött, hogy a rend titkait elárulja mind a jezsuitáknak, mind a rózsakereszteseknek. Ezzel csak megerősítette Weishaupt bizalmatlanságát, akinek komoly gondot okozott, hogy Karl von Hessen és Ferdinand von Braunschweig, valamint Ernst von Sachsen-Gotha és Carl August von Sachsen-Weimar hercegekkel Knigge és az ugyancsak nagyon aktív Bode támogatói kerültek be a rendbe. W. Daniel Wilson amerikai germanista véleménye szerint Carl August és titkos tanácsosa, Goethe csak azért lépett be, hogy a rendet kiismerjék, tehát ennek a bizalmatlanságnak valós alapjai lehettek. Ezek után a nézetkülönbségek oly mértékben kiéleződtek Weishaupt és Knigge között, hogy az már a rend szétesésével fenyegetett. 1784 februárjában emiatt egy „kongresszusnak” elnevezett kvázi békéltető bíróságot hívtak egybe Weimarba, amelyen többek közt Goethe, Johann Gottfried Herder és Herzog Ernst von Sachsen-Gotha is részt vett. Itt Knigge számára teljesen meglepő döntés született. A kongresszus szerint ugyanis a rend mindkét vezető személyiségének fel kellene adnia hatalmi pozícióit, és teljesen új areioszpagoszt kellene felállítani. Ez akkor reális kompromisszumnak tűnt, bár előre látható volt, hogy a rend alapítói az areioszpagosz formális elnöklése nélkül is befolyásosak maradnak. Mindez Knigge számára egyértelmű vereséget jelentett. Megegyeztek abban, hogy a dolgot titokban tartják, és visszaszolgáltatják a rend náluk levő iratait, Knigge pedig el is hagyja az illuminátus rendet. Knigge a továbbiakban teljesen elfordult a „divatos bolondságtól”, nem kívánta többé titkos társaságok segítségével megjavítani a világot, Weishaupt pedig a maga részéről átadta a rend vezetését Johann Martin Graf zu Stolberg-Roßlának.
Bajorországban a titkos társaságok, a belső meghasonlás közepette, felhívták magukra a vezető körök figyelmét. Ezek számára a felvilágosodás eszméit terjesztő titkos rendek gyanúsak voltak, hiszen azt tűzték ki célul, hogy a fennálló rendet megváltoztatva „az ész államát” hozzák létre a közhivatalok behálózásán keresztül. Következésképpen 1784. június 22-én Karl Theodor választófejedelem betiltott minden olyan „közösséget, társaságot és kapcsolatait”, amelyek nem az ő „választófejedelmi engedélyével” alakultak meg.
1785. március 2-án páter Frank, báró Kreittmayr kancellár, a rózsakeresztes Törring báró és az udvar más embereinek nyomására egy további rendelet követte ez előbbit, ami ezúttal néven nevezve az illuminátus és a szabadkőműves rendeket mint hazaárulókat és valláselleneseket betiltotta. A házkutatások során a rend különféle iratait lefoglalták, melyek további bizonyítékokat tartalmaztak radikális céljaikról. 1785. július 20-án a Weishaupttal sétáló páter Lanz villámcsapás áldozata lett Regensburg mellett egy viharban, s a baleset hivatalos kivizsgálása során megtalálták a rend tagjainak névsorát Lanz szálláshelyén, a ruháiba varrva. Ez komoly riadalmat keltett a renden belül. (Amint Engel hivatkozott munkájában írja, a levél másolata 1906-ban Drezdában az Állami Levéltárban volt „Akt 30150” számmal ellátva. A levél eltűnt.) Ugyanebben az évben VI. Piusz pápa két, a freisingi püspöknek írt (1785. június 18-i és november 12-i) levelében a katolikus hittel össze nem egyeztethetőnek deklarálta a rendhez tartozást.
A rend tagjainak az 1784–85 évi tilalmak kapcsán folytatott zaklatása mégis keretek közt maradt. Voltak házkutatások és elkobzások, néhány tiszt és udvari tanácsos elveszítette állását, a rend bizonyos tagjait kiutasították az országból, de senkit sem börtönöztek be. Weishauptot magát, akiről senki sem tudta, hogy ő volt a rend alapítója, gyanúsították ugyan, de sikerült elmenekülnie. Előbb Regensburg szabad birodalmi városba, majd 1787-ben Gothába ment, ahol Ernst herceg udvari tanácsosa lett. Itt jó fizetést kapott, és a rend további sorsával már nem foglalkozott.
A bajor kormány 1787-ben a rend 1786-ban és 1787-ben lefoglalt dokumentumait és levelezését közzétette, és szétküldte az európai uralkodóknak.
1785 áprilisában Stolberg-Roßla gróf a rend vezetőjeként hivatalosan szüneteltette – ideiglenesen felfüggesztette – a rend működését. Bode ekkor Weimarban próbálta a szövetséget továbbra is életben tartani. Megpróbált utódszervezeteket létrehozni, ilyen lett volna a Minerva tanítványainak temploma és A láthatatlan barátok rendje, azonban 1790-ben abba kellett hagynia erőfeszítéseit a forradalmak évének erősen illuminátus-ellenes légkörében. A történelemkutatásban általánosan elfogadott az az álláspont, hogy az illuminátus rendet sikerült felszámolni, Bode 1793-ban bekövetkezett halála pedig azt jelentette, hogy a rend feltámasztásának utolsó lehetősége is elveszett. balra|bélyegkép|150px|Maximilian von Montgelas államminiszter - az illuminátus szervezetek feloszlatója - mellszobra Karl Theodor választófejedelem rendeleteinek közzététele kiváltotta az első, illuminátusokhoz kapcsolódó hisztériát, mindenütt a radikális felvilágosító titkos szövetség tevékenységét gyanították. A második, lényegesen nagyobb hulláma ennek a hisztériának a francia forradalom után következett, amikor a jakobinusoktól és az illuminátusoktól való félelem egyetlen rémisztő fantazmagóriává olvadt össze.