Cserháti József (RónabányaCSERHÁTI JÓZSEF Tarjáni Városlakó Magazin 2019/2 1939. május 11. – 2026. augusztus 13.) magyar bányamérnök, közgazdász, labdarúgó, kapus.

Pályafutása Hatévesen költözött a családjával Rónabányáról Baglyasaljára. Itt kezdett el 1954-ben futballozni. 1957-ben igazolt Salgótarjánba. 1958. november 8-án mutatkozott be az élvonalban a Vasas ellen, ahol 1–1-es döntetlen született. Az élvonalban 137 bajnoki mérkőzésen szerepelt. 1962-ben rendhagyó módon került Dorogra kölcsönben. A dorogi csapat az Intertotó-kupaküzdelmekben vett részt, amely egybe esett a chilei világbajnoksággal. A vb-n két dorogi játékos, Ilku István és Monostori Tivadar is szerepelt, ezért minőségi pótlásukra az MLSZ hozzájárulásával megállapodás született a két bányász egyesület között, hogy az SBTC két játékosa a kupa-sorozat idejére kölcsönben hivatalosan a Dorog játékosa lehet. Cserháti volt az egyik ilyen tarjáni játékos, aki a dorogiak tartalék kapusa, Janák István mellé került. Cserháti a Dorog hat kupamérkőzése közül két alkalommal kapott bizalmat Buzánszky Jenő edzőtől és két idegenbeli mérkőzésen, Plzeň-ben és Padovában is védte a dorogiak kapuját. A Dorog 13 kapott góljából nyolc az ő kapujába esett.Dolgozók Lapja: Rajtol a Rappan-kupa - 1962. május 30. szám

1967-ben bányamérnöki, 1971-ben közgazdász-tervmatematikusi diplomát szerzett. A Nógrádi Szénbányáknál dolgozott osztályvezetőként majd termelési főmérnökként. Az SBTC-ben szakosztályvezető volt. Salgótarjánban kétszer volt alpolgármester.

Sikerei, díjai 1957-ben Baglyasaljával megyei bajnok Bejut az NB II-be 1955-1957 Nógrád megyei ifjúsági válogatott 1959 Magyar B válogatott 1961 SBTC-vel NB I vidék legjobbja 1964 SBTC-vel NB I-B bajnoka 1964-ben országos csúcs: 810 percen át nem kapott gólt

Jegyzetek

Források

CSERHÁTI JÓZSEF Tarjáni Városlakó Magazin 2019/2

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Salgótarjáni BTC labdarúgói Kategória:A Dorogi FC labdarúgói Kategória:Magyar bányamérnökök