Szőke Miklós (Székesfehérvár, 1933. december 9. – 2008. február 19.) labdarúgó, csatár, edző, sportvezető. 1984-ben a másodosztályú Siófoki Bányász edzőjeként magyar kupát nyert.

Pályafutása 1957 és 1965 között a másodosztályú VT Vasas labdarúgója volt. 217 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 51 gólt szerzett.

Visszavonulása után edzőként tevékenykedett. 1967 januárjától a Székesfehérvári MÁV Előre trénere lett. Ezt a posztját az év végéig töltötte be. Ezután 1977-ig a Videoton utánpótlás csapatainál tevékenykedett. 1977-től a Fűzfő NB II-es csapatát irányította. 1979-ben ismét a MÁV Előre irányításával bízták meg. Legsikeresebb csapata a Siófoki Bányász volt, ahol 1981 és 1986 között dolgozott. A területi bajnokságból az élvonalba vezette az együttest és 1984-ben napjainkig egyedülálló módon másodosztályú csapatként megnyerte a Siófokkal a magyar kupát. 1986-tól az Ajka Alumínium szakmai munkáját irányította. Edzői pályafutását a Videoton ifi csapatánál fejezte be.

A Fejér Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkára volt kilenc éven át.

Sikerei, díjai Edzőként Magyar kupa (MNK) győztes: 1984

Jegyzetek

Források

Elhunyt Szőke Miklós Vidipédia

Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A BFC Siófok vezetőedzői