A 38. César-díj-átadó ünnepségre, amelyen a 2012-ben forgalomba hozott, s a Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia tagjai által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítették elismerésben, 2013. február 22-én került sor a párizsi Châtelet Színházban. Az ünnepség elnöke Jamel Debbouze színész, ceremóniamestere pedig Antoine de Caunes volt.

A francia filmes szakma 4199 képviselőjének szavazata alapján díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők listáját 2013. január 25-én hozták ünnepélyes keretek között nyilvánosságra. A jelöltek listáját összesen 594 film és 3434 személy előzetes jelöléséből szűkítették le.

A rendezvényen alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek a francia film legendás hősnőjéről, Simone Signoret-ről, aki 35 évvel korábban, az Előttem az élet című filmdrámában nyújtott alakításáért vehette át a legjobb színésznőnek járó Césart, valamint hogy „színészi, rendezői és filmproduceri munkásságáért, valamint a filmtörténethez való mesés hozzájárulásáért” tiszteletbeli Césart adjanak át Kevin Costner amerikai művésznek.

Papírforma szerint, 13 jelölésével, Noémie Lvovsky vígjátéka, a Camille számított a legnagyobb favoritnak, de 10 jelölésével komoly eséllyel indult a megmérettetésben az osztrák Michael Haneke francia-osztrák koprodukcióban készített, a 2012-es cannes-i fesztivál Arany Pálma-díjas, Oscar-díjra jelölt filmdrámája, a Szerelem. Jó eséllyel – 9-9 jelöléssel – pályázott a legjelentősebb díjakra Jacques Audiard belga-francia koprodukciós misztikus filmje, a Rozsda és csont, amely az előző héten öt Arany Csillagot nyert (köztük a legjobb filmét), valamint Leos Carax thrillerje, a Holy Motors.

Az előző évhez hasonlóan a különböző kategóriákban nevezett filmeket 2013. február 6. és 19. között a közönség nyilvános vetítéseken ismerhette meg a Balzac filmszínházban (Párizs, Champs-Élysées).

Az akadémia tagjai úgy döntöttek, hogy 2012 legsikeresebb alkotása a Szerelem: a 10 jelölésből 5 Césart vitt el, ráadásul a legjelentősebbeket (legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb színésznő és legjobb színész). Négy díjat kapott a Rozsda és csont (legjobb adaptáció, legjobb filmzene, legjobb vágás és legígéretesebb fiatal színész). A nagy várakozás és legtöbb jelölése ellenére rosszul szerepelt a Camille: egyetlen díjat sem kapott, hasonlóan a Holy Motorshoz (9 jelölés). A legjobb külföldi film Ben Affleck thrillerje, Az Argo-akció lett.

Jelölések DíjakDíjazottak és jelöltek Legjobb filmSzerelem (Amour), rendezte: Michael HanekeBúcsú a királynémtól (Les adieux à la reine), rendezte: Benoît JacquotCamille (Camille redouble), rendezte: Noémie LvovskyA házban (Dans la maison), rendezte: François OzonHoly Motors, rendezte: Leos CaraxHogyan nevezzelek? (Le prénom), rendezte: Alexandre de La Patellière és Matthieu DelaporteRozsda és csont (De rouille et d'os), rendezte: Jacques Audiard |- | Legjobb rendező | Michael Haneke – Szerelem (Amour) Jacques Audiard – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Stéphane Brizé – Quelques heures de printemps Leos Carax – Holy Motors Benoît Jacquot – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Noémie Lvovsky – Camille (Camille redouble) François Ozon – A házban (Dans la maison) |- | Legjobb színésznő |Emmanuelle Riva – Szerelem (Amour)Marion Cotillard – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Catherine Frot – Ízek palotája (Les saveurs du palais) Noémie Lvovsky – Camille (Camille redouble) Corinne Masiero – Louise Wimmer Léa Seydoux – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Hélène Vincent – Quelques heures de printemps |- | Legjobb színész | Jean-Louis Trintignant – Szerelem (Amour) Jean-Pierre Bacri – Keressétek Hortense-t! (Cherchez Hortense) Patrick Bruel – Hogyan nevezzelek? (Le prénom) Denis Lavant – Holy Motors Vincent Lindon – Quelques heures de printemps Fabrice Luchini – A házban (Dans la maison) Jérémie Rénier – Cloclo |- | Legjobb mellékszereplő színésznő |Valérie Benguigui – Hogyan nevezzelek? (Le prénom)Judith Chemla – Camille (Camille redouble) Isabelle Huppert – Szerelem (Amour) Yolande Moreau – Camille (Camille redouble) Édith Scob – Holy Motors |- | Legjobb mellékszereplő színész | Guillaume de Tonquédec – Hogyan nevezzelek? (Le prénom) Samir Guesmi – Camille (Camille redouble) Benoît Magimel – Cloclo Claude Rich – Keressétek Hortense-t! (Cherchez Hortense) Michel Vuillermoz – Camille (Camille redouble) |- | Legígéretesebb fiatal színésznő |Izia Higelin – Mauvaise filleLola Dewaere – Kell ez a fogyókúra? (Mince alors !) Julia Faure – Camille (Camille redouble) India Heire – Camille (Camille redouble) Alice de Lencquesaing – Au galop |- | Legígéretesebb fiatal színész | Matthias Schoanerts – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Félix Moati – Kalóz TV (Télé Gaucho) Kacey Mottet Klein – Nővér (L'enfant d'en haut) Pierre Niney – Comme des frères Ernst Umhauer – A házban (Dans la maison) |- | Legjobb operatőr |Romain Winding – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine)Caroline Champetier – Holy Motors Stéphan Fontaine – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Darius Khondji – Szerelem (Amour) Guillaume Schiffman – Populaire kisasszony (Populaire) |- | Legjobb vágás | Juliette Welfling – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Luc Barnier – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Annette Dutertre, Michel Klochendler – Camille (Camille redouble) Nelly Quettier – Holy Motors Monika Willi – Szerelem (Amour) |- | Legjobb eredeti forgatókönyv |Michael Haneke – Szerelem (Amour)Leos Carax – Holy Motors Noémie Lvovsky, Florence Seyvos, Maud Ameline és Pierre-Olivier Mattei – Camille (Camille redouble) Bruno Podalydès és Denis Podalydès – Szia nagyi, Isten veled! (Adieu Berthe – L'enterrement de mémé) Florence Vignon és Stéphane Brizé – Quelques heures de printemps |- | Legjobb adaptáció | Jacques Audiard és Thomas Bidegain – Rozsda és csont (De rouille et d'os) Lucas Belvaux – 38 témoins Matthieu Delaporte és Alexandre de la Patellière – Hogyan nevezzelek? (Le prénom) François Ozon – A házban (Dans la maison) Gilles Taurand és Benoît Jacquot – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) |- | Legjobb filmzene |Alexandre Desplat – Rozsda és csont (De rouille et d'os)Bruno Coulais – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Rob, Emmanuel d'Orlando – Populaire kisasszony (Populaire) Philippe Rombi – A házban (Dans la maison) Gaëtan Roussel és Joseph Dahan – Camille (Camille redouble) |- | Legjobb hang | Antoine Deflandre, Germain Boulay, Éric Tisserand – Cloclo Erwan Kerzanet, Josefina Rodriguez, Emmanuel Croset – Holy Motors Guillaume Sciama, Nadine Muse, Jean-Pierre Laforce – Szerelem (Amour) Brigitte Taillandier, Francia Wargnier, Olivier Goinard – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Brigitte Taillandier, Pascal Villard, Jean-Paul Hurier – Rozsda és csont (De rouille et d'os) |- | Legjobb díszlet |Katia Wyszkop – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine)Philippe Chiffre – Cloclo Sylvie Olivé – Populaire kisasszony (Populaire) Jean-Vincent Puzos – Szerelem (Amour) Florian Sanson – Holy Motors |- | Legjobb jelmez | Christian Gasc – Búcsú a királynémtól (Les adieux à la reine) Pascaline Chavanne – A buta Ágota (Augustine) Charlotte David – Populaire kisasszony (Populaire) Madeline Fontaine – Camille (Camille redouble) Mimi Lempicka – Cloclo |- | Legjobb elsőfilm |Louise Wimmer, rendezte: Cyril MennegunA buta Ágota (Augustine), rendezte: Alice WinocourComme des frères, rendezte: Hugo GélinLejárt lemez (Rengaine), rendezte: Rachid DjaïdaniPopulaire kisasszony (Populaire), rendezte: Régis Roinsard |- | Legjobb animációs film |Ernest és Celestine (Ernest et Célestine), rendezte: Benjamin Renner, Vincent Patar, Stéphane Aubier Edmont était un âne, rendezte: Franck Dion Kirikou faluja (Kirikou et les hommes et les femmes), rendezte: Michel Ocelot Oh Willy..., rendezte: Emma De Swaef és Marc Roels Zarafa, rendezte: Rémi Bezançon, Jean-Christophe Lie Legjobb dokumentumfilmA láthatatlanok (Les invisibles), rendezte: Sébastien LifshitzBovines, rendezte: Emmanuel GrasDuch, le maître des forges de l’enfer, rendezte: Rithy PanhJournal de France, rendezte: Claudine Nougaret és Raymont DepardonLes nouveaux chiens de garde, rendezte: Gilles Balbastre és Yannick Kergoat |- | Legjobb rövidfilm |Le cri du homard – rendező: Nicolas Guiot Ce n'est pas un film de cow-boys – rendező: Benjamin Parent Ce qu'il restera de nous – rendező: Vincent Macaigne La vie parisienne – rendező: Vincent Dietschy Les meutes – rendező: Manuel Schapira Legjobb külföldi filmAz Argo-akció (Argo), rendezte: Ben Affleck Bikanyak (Rundskop), rendezte: Michael R. Roskam Egy veszedelmes viszony (En kongelig affære), rendezte: Nikolaj Arcel , , Gyermekeink (À perdre la raison), rendezte: Joaquim Lafosse , , , Így is, úgy is Laurence (Laurence Anyways), rendezte: Xavier Dolan , Oslo, augusztus (Oslo, 31. august), rendezte: Joachim Trier Szesztolvajok (The Angels' Share), rendezte: Ken Loach , , , |- | Tiszteletbeli César |Kevin Costner

Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.

Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 13 0 Camille Camille redouble 10 5 Szerelem Amour 10 3 Búcsú a királynémtól Les adieux à la reine 9 4 Rozsda és csont De rouille et d'os 9 0 Holy Motors Holy Motors 6 0 A házban Dans la maison 5 2 Hogyan nevezzelek? Le prénom 5 1    ––– Cloclo 5 0 Populaire kisasszony Populaire 4 0    ––– Quelques heures de printemps 2 0 A buta Ágota Augustine 2 0    ––– Comme des frères 2 0 Keressétek Hortense-t! Cherchez Hortense 2 0    ––– Louise Wimmer

Jegyzetek

Források

További információk

César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,

Kapcsolódó szócikkek Francia filmművészet 2013 a filmművészetben Arany Csillag Louis Delluc-díj 85. Oscar-gála 70. Golden Globe-gála 66. BAFTA-gála

2013 Cesar