Sugár Andor (Budapest, 1903. március 10. – Sárvár–Auschwitz között, 1944. május)Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 642/1949. folyószáma alatt. magyar festőművész.
Életpályája
Sugár (Sonnenschein) Gyula (1870–1931) és Koricsoner Ilona (1876–1944) fiaként született. Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájában tanult, majd 1924-től 1927-ig ékszerkészítőként dolgozott Olaszországban sógorával, Dési Huber Istvánnal. Hazatérése után tagja lett a Szocialista Képzőművészek Csoportjának.
1931. október 12-én Budapesten feleségül vette Kalmár Katalin Ágnest,A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 714/1931. folyószáma alatt. akit Sugár Kata néven tart számon a magyar fotótörténet. 1940–1943 között többször volt munkaszolgálaton, de a háború alatt is festett, rajzolt. Idegbetegségben szenvedő felesége 1943-ban öngyilkos lett.Halálesete a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 2893/1943. folyószáma alatt. Sugár Andor a következő év februárjában feleségül vette régi ismerősét, Mauthner Zsuzsát. A német megszállás után, 1944 áprilisában feleségével együtt tartóztatták le mint kommunista felforgatót, majd a sárvári internálótáborba került. Auschwitz felé tartva halt meg, ismeretlen időpontban. Az elhalálozás időpontjául a bíróság 1944. május 15-ét állapította meg.Budapesti közp. járásbíróság Pk. I. 582.401/1949/6.
Művei (válogatás) Partra menő, (olaj, karton 32.5 x 54 cm) Csendélet a KUT folyóirattal, (olaj, karton 50 x 34 cm) Tengerparton, (olaj, karton 32.5 x 54 cm) Építők, (tempera, karton 69 x 50 cm) 1926 Golgota, (Rézkarc, papír 11 x 15 cm) Fekvő nő, (szén, papír 47 x 59 cm) Csendélet mandolinnal, (olaj, karton 67 x 52.5 cm)
Jegyzetek
Források
További információk Sugár Andor aláírása, fotója és festménye (7), grafikája fotóval Sugár Andor művei Oelmacher Anna – Theisler György: Sugár Andor. Corvina Kiadó, 1974.
Kategória:Magyar festők Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Meggyilkolt képzőművészek