Babiczky Tibor (Székesfehérvár, 1980. december 24. –) magyar költő, szerkesztő, újságíró.

Életpályája Szülei Babiczky Tibor és Barna Klára. 1999 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–angol szakos hallgatója volt. 2006 óta a Nyitott Műhelyben a Késelés villával című irodalmi sorozat vezetője. 2007-től a HVG Könyvek szerkesztője. 2007–2009 között a Magyar Narancs újságírója volt. 2008-tól az Árgus című folyóirat versrovatának szerkesztője. Publikációi jelennek meg például a Holmiban, az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, a Beszélőben és a Mozgó Világban. Versei megjelentek angolul, csehül, franciául, görögül, horvátul és lengyelül. 2015-ben Margó-díjra jelölték, ahol bejutott a kuratórium (Péterfy Gergely, Gaborják Ádám, Kollár Árpád, Valuska László) által három legjobbnak ítélt végső jelölt közé.

Magánélete 2007-ben házasságot kötött Pfliegel Dórával, akivel 2017-ben elváltak. 2022-ben házasodott össze Miklya Emese Sárával.

Művei Istenek vagytok, versek, Püski Kiadó, 1999 A felvezető kör, versek, Parnasszus Könyvek, 2001 Levegővétel, versek, Alexandra Kiadó, 2007 A jóemberek, versek, Magvető Könyvkiadó, 2011 Magas tenger, regény, Magvető Könyvkiadó, 2014 Kivilágított ég, versek, Magvető Könyvkiadó, 2015 Félbehagyott költemények; Jelenkor, Bp., 2018 Szapphó-paradigma; Pesti Kalligram, Bp., 2021 Hajótörés szélcsendben, Kalligram, Bp., 2022 (Társszerző: András László) A tengerről, Pesti Kalligram, Budapest, 2023

Műfordításai Nick Cave: Válogatott versek, Jonathan Miller, 2005 (másokkal közösen) Bryan Lee O’Malley: Scott Pilgrim kivételes átlagélete, Nyitott Könyvműhely, 2010

Díjai Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2003) Junior Prima díj (2008) MASZRE Alkotói Ösztöndíj (2009) Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (jelölés) (2014) Margó-díj (jelölés) (2015) Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (jelölés) (2015) Merítés-díj (2016) Budapestért díj (2025)

Források

Jegyzetek

További információk Babiczky Tibor a Holmi honlapján Adatlapja a Szépírók Társaságának honlapján Életrajza a Magvető Kiadó honlapján PRAE.hu

Kategória:Magyar költők Kategória:A Magyar Narancs vezetői, újságírói Kategória:Székesfehérváriak Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Budapestért díjasok