Molnár Dánielné, született Katona Ilona„Tokától bokáig” – Pátyi Kurír, 2012/6. szám, 12–13. oldal. (Nagykökényes, 1926. április 17. – Budapest, 2013. január 9.), ismertebb nevén Ilcsi néni magyar kozmetikus, üzletasszony, az Ilcsi-féle kozmetikai szerek megalkotója és forgalmazója.
Pályafutása Budapesten járt kozmetikus iskolába, 1956-ban végzett. A Vénusz Fodrász Szövetkezetben dolgozott 20 évig, majd a Divat Fodrász Szövetkezetbe került. 1978-ban tett mestervizsgát. Fiával, Molnár Ferenccel 1984-ben alapította meg cégét, az Ilcsi Szépítő Füvek GMK-t, mely később az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. nevet vette fel.
Cége natúrkozmetikai termékeket gyárt, a csak kozmetikusoknál kapható krémek növényi alapanyagokból állnak. Magyarországon kívül még további 30 országban forgalmazzák őket.
Családja Fiai Molnár Dániel (1945–2003) sportújságíró és Molnár Ferenc.
Díjai 1999-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést kapott „a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, eredményes, és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért”.
Művei Ilcsi néni levelei ("Szépítő Füvek" Biokozmetikai GMK, é.n.) Ilcsi néni képes füveskönyve (Totem, 2001)
Jegyzetek
Források Életrajza az Ilcsi Szépítő Füvek honlapján Elhunyt Ilcsi néni – Dívány.hu, 2013. január 10. Meghalt Ilcsi néni – Hvg.hu, 2013. január 10.
Külső hivatkozások Az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. honlapja Az asszony, aki mennybe vitte a magyar nőket és Jackie Chant – Origo, 2013. január 12.
Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar kozmetikusok Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei