A paleolitikum, azaz őskőkorszak Japánban is, csakúgy, mint az emberiség történetében általában, az emberi történelem leghosszabb időszaka. A földtörténet pleisztocén korszakára esik, amelyet ciklikus eljegesedések és felmelegedések jellemeztek.
Az ember megjelenése Japánban
A Homo erectus már több mint egymillió évvel ezelőtt megjelent a mai Kína területén, ezért meglehetősen valószínű, hogy a nagyobb eljegesedések idején – mint a Mindel-glaciális volt mintegy évvel ezelőtt – az ember a visszahúzódó tenger által szabadon hagyott síkságokon át eljutott a mai Japán-szigetek területére is. Erre alapozta „elméletét” Fudzsimura Sinicsi is, egy, a 2000. év során leleplezett amatőr japán régész, aki évtizedeken át hamisított leletekkel kívánta bizonyítani a japán ősök korai, év előtti megtelepedését a szigeteken. (Japán paleolitikus hoax)
Az ember jelenlétére utaló legrégebbi hiteles, szórványos, korai gyűjtögető közösségekre utaló leletek kora év. Ekkor a japán szigetvilág északon Hokkaidó és Szahalin útján, délen pedig a Kjúsú és Koreai-félsziget közötti földhíd révén összeköttetésben állt az ázsiai kontinenssel.
Tényleges őskőkori kultúrák létezésére utaló leletanyag csak – évvel ezelőttről mutatható ki. Az ekkori enyhébb interglaciális időszakban megnőtt a szigetlakók száma. Ezek a vadászok és gyűjtögetők a pleisztocén megafauna helyi képviselőire, a Naumann-elefántra, az óriásszarvasra és a gyapjas mamutra is vadásztak. A húst felhevített kövekből rakott tűzhelyen sütötték meg.
A kutatás mai állása szerint a japán őskőkorszak (石器時代; kyūsekki jidai) – évvel ezelőtt kezdődhetett,Hoshino Iseki Museum, Tochigi Pref. amire a legkorábbi kőeszközleletek utalnak, és i. e. -ig tartott, amikor elkezdődött Japánban is a mezolitikum, a középső kőkorszak a Dzsómon-kor beköszöntével."Ancient Jomon of Japan", Habu Jinko, Cambridge Press, 2004
A legkorábbi emberi csontleletek (Hamamacu, Sizuoka prefektúra) radiokarbonos kormeghatározása i. e. – évet mutatott. A régészeti kormeghatározásokat Japánban jól támogatják az ismert vulkánkitörések nyomai. Különösen jelentős volt ilyen szempontból is az Aira-kaldera kitörése, amely vulkáni hamuval borította be egész Japán területét – évvel ezelőtt.
Örlőkövek és csiszolt kőeszközök
A japán paleolitikum sajátossága, hogy már ebben a korban megjelentek itt, a világon először, a magvak őrlésére használt kőszerszámok és a csiszolt kőeszközök is, amik máshol csak a neolitikumban, i. e. körül bukkantak fel."Prehistoric Japan, New perspectives on insular East Asia", Keiji Imamura, University of Hawai Press, Honolulu, Ezt a gyors fejlődést az akkor uralkodó kedvező éghajlatnak tulajdonítják. Emiatt a japán őskőkorszak szakaszait nem lehet pontosan azonosítani a világ más területeivel, ahol a paleolitikum sajátossága a pattintott kőszerszámok alkalmazása volt. A japán paleolitikum eszközei így már i. e. körül mutatnak mezolitikus és neolitikus vonásokat is.
Az utolsó jégkorszak
Az utolsó nagy jégkorszak, a Würm-glaciális idején újra csak néhány ezer főre fogyatkozott az a népesség, amely megbirkózott a szubarktikus viszonyokkal. Ekkor a mai japán szigetek északi részén tundrák váltakoztak sarkvidéki erdőkkel. A széles levelű örökzöld erdőségek Kjúsú legdélebbi sarkába szorultak vissza.
Az ezt követő felmelegedés idején újra észak felé terjedtek a mérsékelt övi és nyomukban a szubtropikus erdők. A lakosság gyorsan növekedett, a helyi népszaporulatot kiegészítették a bevándorlók is. A megafauna sorsa megpecsételődött, az egyes fajok egyedszáma a szaporodási küszöb alá esett és kipusztultak.
A lakosság egyre nagyobb része tért át a letelepedett életmódra. A temetkezés a vallásos képzetek megerősödéséről tanúskodik, megjelentek a kulturális jellegű tárgyak és a cserekereskedelem jelei. Megkezdődött a Dzsómon-kor.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Japán történelmi korszakok Japán