Sri Aurobindo (Sri Ôrobindo) (1872. augusztus 15. – 1950. december 5.), születési neve Aurobindo Ghosh vagy Ghose (Ôrobindo Ghosh), indiai hazafi, szabadságharcos, filozófus, jógi, guru, és költő.Ghose A., McDermott, R.A. - Essential Aurobindo, SteinerBooks (1994) .Heehs, P., The Lives of Sri Aurobindo, 2008, New York: Columbia University Press Csatlakozott a brit uralom elleni indiai szabadságmozgalomhoz, amelynek az egyik befolyásos vezetőjévé vált. Később spirituális reformer lett, és megfogalmazta az emberi fejlődéssel és a spirituális evolúcióval kapcsolatos nézeteit.
Aurobindo indiai közszolgálati ösztöndíjjal a Cambridge-i Egyetemen (King’s College) végezte tanulmányait. Visszatérve Indiába, különböző közszolgálati feladatokat látott el Baroda Maharadzsája számára, és kezdett belekapcsolódni a politikába is. 1908-ban a brit uralom ellen íródott cikkei miatt bebörtönözték – ahol misztikus és spirituális tapasztalatokat élt át –, majd bizonyíték hiányában szabadon bocsátották. Ezt követően Pondicherry-be ment, véglegesen feladta a politikát, és kizárólag spirituális tevékenységet folytatott.Sri Aurobindo: a biography and a history , K. R. Srinivasa Iyengar Sri Aurobindo International Centre of Education, 1985https://books.google.de/books?id=KX3XAAAAMAAJ&q=sri+aurobindo&dq=sri+aurobindo&hl=en&sa=X&ei=RPzBUMrrI5DKsgaX84DIBw&redir_esc=y
Pondicherry-ben Aurobindo egy új spirituális gyakorlati módszert fejlesztett ki, amelyet integrál jógának nevezett el. Koncepciójának központi témája az emberi életnek az isteni életbe való evolúciója volt. Egy olyan spirituális megvalósításban hitt, amely nem csak megszabadította az embert, hanem át is alakította annak természetét, ezzel lehetővé téve az isteni életet a földön. 1926-ban spirituális munkatársa, Mira Alfassa ("Az Anya") segítségével megalapította a Sri Aurobindo Asramot. 1950. december 5-én hunyt el. Aurobindo egyike volt az első indiaiknak, akik angolul hoztak létre egy irodalmi életművet.Arvind Krishna Mehrotra, A history of Indian literature in English 116
Fő művei: Az Isteni Élet, amely az Integrált jóga elméleti aspektusaival foglalkozik; A Jóga Szintézise, amely gyakorlati útmutatást nyújt az Integrált jógához; és epikus költeménye, a Mahábhárata egyik epizódját feldolgozó, Szávitrí amelyben a szereplők az életükben megvalósítják az Integrált jógát. Egyéb főbb művei közt megtalálhatók még a Védák, az Upanisadok és a Gíta fordításai és a hozzájuk fűzött kommentárjai, és a társadalom spirituális fejlődésével foglalkozó művek.
Életrajz
Gyermekkor Aurobindo Ghosh bengáli hindu családban Indiában, Nyugat-Bengálban, Kalkuttában (jelenleg Kolkata) született 1872. augusztus 15-én. Apja, Dr. Krishna Dhan Ghose, a bengáli Ragpur körzeti sebésze, anyja, Swarnalata Devi, az író és társadalmi reformátor, Rajnarayan Basu, lánya volt. Aurobindo ötéves koráig Ragpur-ban élt, ahova apját 1871 októberében helyezték át. Dr. Ghose-nak, aki korábban Nagy-Britanniában élt, és orvosnak tanult, eltökélt szándéka volt, hogy gyermekeit angol oktatásban és nevelésben részesítse, bármiféle indiai hatás nélkül. Ezért 1877-ben Aurobindo-t és két bátyját – Manmohan Ghose-t és Benoybhusan Ghose-t – Dardzsilingbe a Loreto Kolostor iskolájába küldte. Aurobindo apja ateista volt, aki azt szerette volna, hogy a fiai elvégezzék az Indiai Közszolgálathoz szükséges tanulmányokat Angliában.
Anglia (1872–1893) thumb|upright|Sri Aurobindo otthona Londonban a St Stephen's Avenue-n, 1884-1887.
1879-ben, hétéves korában, két bátyjával együtt Angliába, Manchesterbe vitték, hogy ott európai nevelésben részesüljenek. A testvéreket egy angol lelkészcsaládnál, Drewettéknél helyezték el, akiket dr. Ghose a ragpuri brit barátain keresztül ismert. Drewették személyesen nevelték és tanították a fiukat, és meg lett nekik hagyva, hogy Indiáról és kultúrájáról ne is tegyenek nekik említést. 1880 és 1884 között, miközben a testvérei a Manchester Grammar School-ba jártak, Aurobindónak Mr. Drewett adott magánórákat latinból és Mrs. Drewett franciából, földrajzból és számtanból, amíg nem kezdte el tanulmányait Londonban, a St Paul's School-ban. Itt tanult meg görögül, az utolsó három évet pedig a szépirodalom, és különösen az angol költészet olvasásával töltötte, németből és olaszból önmaga elégséges tudásra tett szert, hogy eredeti nyelven tudja tanulmányozni Goethét és Dantét. Dr. Ghose arra vágyakozott, hogy a fiai átmenjenek a nagy presztízsű Indiai Közszolgálat (ICS) vizsgáján, de 1889-ben úgy tűnt, hogy csak a fiatal Aurobindónak van esélye, hogy teljesítse apja kívánságát, mert a bátyjai akkor már döntöttek jövőbeni pályafutásukról. Ahhoz, hogy ICS hivatalnokká váljanak, a diákoknak át kellett menniük egy nehéz versenyvizsgán, és kétéves tanulmányt is kellett folytatniuk egy angol egyetemen a próbaidőszakuk alatt. Korlátozott pénzügyi forrásai miatt, Aurobindo számára az egyetlen lehetőség az volt, hogy ösztöndíjat biztosít magának az egyik angol egyetemen, amit el is ért azzal, hogy a legjobbként átment a King’s College, Cambridge-i Egyetem ösztöndíj vizsgáján. Néhány hónappal később az ICS írott vizsgáját is teljesítette, ahol 11. volt 250 pályázó közül. A következő két évet King’s College-ban töltötte.https://venn.lib.cam.ac.uk/cgi-bin/search-2018.pl?sur=&suro=w&fir=&firo=c&cit=&cito=c&c=all&z=all&tex=GHS890AA&sye=&eye=&col=all&maxcount=50 A két év próbaidő végén bizonyossá vált Aurobindo számára, hogy nem akarja szolgálni a briteket, ezért nem jelent meg az ICS-hez szükséges lovaglás vizsgán, és ezért kizárták a Szolgálatból.
Az indiai Baroda Maharadzsája, Sayajirao Gaekwad III ez idő tájt Londonban tartózkodott. Aurobindo látogatást tett nála, és kinevezést nyert a Baroda Közszolgálatba, majd 1893 januárjában elhagyta Angliát. Aurobindo apját, aki arra várt, hogy fogadhassa fiát, Bombay-ból a megbízottja tévesen arról tájékoztatta, hogy a hajó, amelyen Aurobindo utazott, elsüllyedt Portugália partjainál. Dr. Ghose, akinek szervezete rossz egészsége miatt legyengült, nem bírta elviselni ezt a megrázkódtatást, és meghalt.Sri Aurobindo for all ages. Nirodbaran
Baroda (1893–1906) Aurobindo kilenc évet töltött a barodai közszolgálatban, először a Kincstárnál és a Maharadzsa titkári hivatalában, ahol beszédeket írt az uralkodó számára, utána pedig az angol nyelv professzoraként, és végül a Baroda Főiskola igazgatóhelyetteseként. Ezek voltak az önművelődés, az irodalmi tevékenység évei – sok költemény ugyanis ekkor íródott azok közül, amelyek később Pondicherry-ben kerültek kiadásra –, és ez volt a jövőbeni munkájára való felkészülés időszaka is. Barodában belevetette magát az indiai kultúra alapos tanulmányozásába, megtanult szanszkritul és több modern indiai nyelven, és magába olvasztotta az indiai civilizáció szellemét, és annak múltbeli és jelen formáit. Elkezdett érdeklődni a India függetlenségi harcának politikája iránt, de ez a tevékenysége csak a színfalak mögött zajlott, mert a barodai pozíciójából kifolyólag el volt tiltva a közszerepléstől. Ellenállási csoportosulásokkal került összeköttetésbe Bengáliában és Madhja Pradesben, amikor ezekbe az államokba utazott. Kapcsolatot létesített Lokmanja Tilakkal és Nivedita Nővérrel. Barodai tartózkodása során több cikke is megjelent az aktuális a politikai szituációról az Induprakas c. hetilapban, amelynek főszerkesztője, K.G. Deshpande barátja volt a cambridge-i időszakából. Barodában adta ki A Risi c. első verseskötetét.http://intyoga.online.fr/rishi.htm
Kalkutta
Aurobindo többször ellátogatott Bengáliába, először azért, hogy helyreállítsa a kapcsolatot a családjával és más bengáli rokonaival, többek között unokatestvérével, Szarodzsinivel és öccsével, Barinnal, később pedig azért, hogy egyre inkább azért, hogy ellenállási csoportokat hozzon létre Bengáliában. De ténylegesen csak 1906-ban költözött Kalkuttába, Bengália felosztását követően. 1901-ben, kalkuttai látogatása során feleségül vette Mrinalinit, Bhupal Csandra Bos, egy magas beosztású hivatalnok lányát.
thumb|Sri Aurobindo a Nemzetiek egyik gyűlésén elnököl a Surat Kongresszus után, 1907.
Aurobindóra hatást gyakoroltak a tanulmányai során szerzett ismeretei a középkori Franciaországban Anglia ellen kitört lázadásokról és felkelésekről, illetve az Amerikában és Olaszországban kirobbant forradalmakról. A nyilvánosság előtt elfogadta az együtt nem működést és a passzív ellenállást, de foglalkozott titkos forradalmi tevékenységgel is, a nyílt felkelés előkészítéseként, amennyiben a passzív ellenállás kudarcot vall.
Bengálban Barin segítségével kapcsolatokat épített ki a forradalmárokkal, olyan radikálisokat lelkesítve, mint Bagha Jatin, Jatin Banerjee, Surendranath Tagore. Ifjúsági klubok alakításában is segédkezett. 1902-ben segített megalapítani Kalkuttában az Anushilan Samitit.
Bengália felosztását követő zavargás alkalmat nem biztosított az Indiai Nemzeti Kongresszus által addig képviselt mérsékelt reformistánál haladóbb és közvetlenebb politikai mozgalom számára, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Ebből a célból érkezett 1906-ban Aurobindo Bengáliába, és csatlakozott az Új Párthoz, ahhoz a kis létszámú és még nem nagy befolyású, haladó csoporthoz, amely nemrég alakult a Kongresszuson belül. Ennek a pártnak a politikai nézete az együtt-nem-működés elég homályos szentírása volt; tevékenységében még nem ment tovább néhány eredménytelen összecsapásnál a Mérsékeltek vezetőivel az éves Kongresszus gyűlésén. Aurobindo meggyőzte az Új Párt bengáli vezetőit, hogy egy Egész-India pártként lépjenek fel nyilvánosan, világos és érdeklődésre számot tartó programmal, indítványozzák a népszerű Maratha vezető, Bal Gangadhar Tilakot az élére, és hogy intézzenek támadást az akkoriban túlsúlyban lévő, gyakorlott politikusokból álló Mérsékeltek (Reformista vagy Liberális) oligarchája ellen, és szerezzék meg tőlük a Kongresszust és az országot. Ez volt az eredete a Mérsékeltek és a Nemzetiek (akiket az ellenfeleik Szélsőségeknek hívtak) küzdelmének, ami két év alatt teljesen megváltoztatta az indiai politika arculatát.
Az újonnan alakult Nemzeti párt céljaként a Szvaradzsot (függetlenséget) határozta meg, szemben a Mérsékeltek gyarmati önkormányzatának távoli reményével, amelynek megvalósulását egy vagy két évszázad távlatában képzelték lassú előrehaladással vagy reformmal; a Nemzetiek a függetlenség végrehajtása eszközeként egy olyan programot tűztek ki célul, amely, bár részleteiben nem, de szellemében hasonlított a néhány évvel később megjelent Sinn Féin politikájához, és sikeres eredményhez vezetett Írországban. Ennek az új politikának az alapelve a saját erőből való boldogulás volt; egyik oldalon a nemzet erőinek hatékony megszervezését célozta, másik oldalon pedig teljes együtt-nem-működést hirdetett a végrehajtó hatalommal szemben. Aurobindo reménykedett abban, hogy megszerzik a Kongresszust, és hogy azt egy szervezett nemzeti akció irányító központjává teszik, állammá az államban, amely addig folytatja a szabadságharcot, amíg ki nem vívják azt. Rávette a pártot, hogy az elismert sajtóorgánumaként fogadja el és finanszírozza a Bande Mataramot, az újonnan alapított napilapot, amelynek akkor ő volt a helyettes főszerkesztője. A Bande Mataram – amelynek irányvonalát teljesen Aurobindo határozta meg az 1907-es megjelenésétől az 1908-as hirtelen megszűnéséig, amikor is börtönbe került – szinte azonnal közkézen forgott egész Indiában. Rövid, de jelentős következményekkel járó fennállása során megváltoztatta India politikai gondolkodását, amely attól fogva alapjában, még a későbbi fejlemények között is, megtartotta ennek bélyegét.