Az 1908. évi nyári olimpiai játékokon a műkorcsolya férfi egyéni versenyszámát október 28-án és 29-én rendezték Knightsbridge-ben. Az aranyérmet a svéd Ulrich Salchow nyerte. Magyar versenyző nem vett részt a versenyen.

Ez a versenyszám először szerepelt az olimpiai játékokon. 1924-től átkerült a téli olimpia programjába. Eredmények Öt bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend, az egyes szakaszokban (kötelező elemek, kűr) és az összesítésnél is, ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok, valamint az összesítés eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 3 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha a 3. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „4×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 4 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege) „Pont” (az összes bíró által adott összpontszám) A kötelező elemek pontszáma

Kötelező elemek Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Ulrich Salchow3×1+7,01172,52.Nyikolaj Panyin-Kolomenkin3×2+12,01147,53.Per Thorén3×3+15,01094,04.Richard Johansson4×3+16,01070,05.Keiller Greig5×5+25,0938,56.Albert March3×6+33,0761,07.Horatio Torromé3×7+39,0703,58.Irving Brokaw4×8+38,0718,09.Henry Yglesias3×8+40,0703,5 Kűr Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaHelyezésekösszegePont1.Richard Johansson4×2+7,5756,02.Ulrich Salchow3×2+13,0714,03.Per Thorén4×3+13,0693,04.Keiller Greig5×4+16,5616,05.Irving Brokaw5×6+27,0483,06.Horatio Torromé4×6+29,5441,07.Albert March5×7+33,5399,0 – Nyikolaj Panyin-Kolomenkinnem indult – Henry Yglesiasnem indult Végeredmény HelyezésVersenyzőNemzetHelyezési pontszámok bírónkéntPont12345Ulrich Salchow1,01,02,02,01,03×1+71886,5Richard Johansson2,02,03,01,02,04×2+101826,0Per Thorén4,03,01,03,03,04×3+141787,04.Keiller Greig3,04,04,04,04,05×4+191554,55.Albert March5,05,07,06,06,04×6+291160,06.Irving Brokaw6,07,05,05,07,03×6+301201,07.Horatio Torromé7,06,06,07,05,03×6+311144,5

Források

F