Fred Jones egy kitalált szereplő a Scooby-Doo, merre vagy? című sorozatban és az ezen alapuló Scooby-Doo-franchisenak. A franchise során - a filmekben illetve a sorozatokban - Fred személyisége változott, de a legtöbb sorozatban és filmben főszereplőként jelenik meg, mint Rejtély Rt. tagja. Szereplése az eredeti 1969-es sorozat óta nem teljesen folyamatos, az 1979-es Scooby-Doo és Scrappy-Doo-ban jelenik meg utoljára, mint főszereplő, egészen a '90-es évek elején készült Scooby-Doo, a kölyökkutya c. sorozatig, illetve a 2006-os Bozont és Scooby-Doo-ban sem része a főszereplőgárdának.

Személyisége Fred a '70-es években készült sorozatokban (1969–1979) eredetileg hasonló szellemi képességekkel van felruházva, mint Vilma, általában a sorozatok folyamán megjelenő rejtélyek szellemi részét ők ketten oldják meg, a Rejtély Rt.-ben pedig határozott vezérszerepet tölt be. Később, a Scooby-Doo, a kölyökkutya c. sorozatban a karaktereket alapjában véve átdolgozták és humorosabb jellemmel ruházták azokat fel - így Fred is az eddigiekkel ellentétben a csapat legkevésbé okosabb tagjává vált, igaz, még mindig a csapat vezéreként funkcionál. Ezek után a későbbi sorozatokban (Mizújs, Scooby-Doo?; Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában) és filmekben Fredet hasonlóan állítják be, mára főként fizikai képességei helyeződtek előtérbe, és a csapdaállítás iránti szenvedélye.

Diánával való kapcsolata 2000 környékén kezdett szerelmi kapcsolattá formálódni, az élőszereplős filmekben, illetve a Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában c. sorozatban ez kibontakozik.

Megjelenése Fred eredetileg fehér felsőt, kék hosszúnadrágot és narancssárga nyaksálat visel, barna cipővel. A karakterek megjelenése többször is újra lett tervezve, a Scooby-Doo, a kölyökkutyában, akárcsak a többi szereplőt, Fredet is tizenkét évesen láthatjuk, a sorozat látványvilága pedig karikatúraszerűbb. A későbbiekben Fred több új megjelenést is kapott, az első generációs DVD-filmekben (1998–2001) kék pólót és fehér mellényt visel, a Mizújs, Scooby-Doo?-ban és a harmadik generációs DVD-filmekben (2004–2009) pedig fehér-kék-fehér csíkos pólót és kék nadrágot hord, később pedig a Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában c. sorozatban illetve a negyedik generációs DVD-filmekben (2010–máig) Fred visszatér eredeti öltözködéséhez.

Testalkata fitt, rendszeresen edz, szőke haja van, szeme pedig általában fekete, az első generációs DVD-filmekben kék.

A karakter megjelenése Sorozatok Scooby-Doo, merre vagy? (1969–1970) Scooby-Doo újabb kalandjai (1972–1973) A Scooby-Doo-show (1976–1978) Scooby-Doo és Scrappy-Doo (25 perces változat) (1979–1980) Az új Scooby-Doo és Scrappy-Doo-show (1983–1984) (vendég szereplő) Scooby-Doo, a kölyökkutya (1988–1991) Johnny Bravo (1997–2004) (vendég szereplő) Mizújs, Scooby-Doo? (2002–2005) Bozont és Scooby-Doo (2006–2008) (vendég szereplő) Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában (2010–2013) Csak lazán, Scooby-Doo! (2015–2018) Scooby-Doo és (sz)társai (2019–jelen)

Egész estés rajzfilmek és élőszereplős filmek Scooby-Doo Hollywoodba megy (1979) 1998-tól napjainkig az összes egész estés rajzfilmekben és élőszereplős filmekben.

Rokonok Skip Jones és Peggy Jones: Fred szülei a Scooby-Doo! Kalózok a láthatáron! c. rajzfilmben. Frederick Jones Sr. polgármester: Fred nevelőapja a Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában c. sorozatban. Brad Chiles és Judy Reeves: Fred igazi szülei a Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában c. sorozatban. Eddie Jones: Fred nagybátyja. Karl bácsi: Fred nagybátyja. Jed Jones: Fred unokatestvére.

Szinkronhangjai, megszemélyesítői Megszemélyesítője Freddie Prinze Jr. (Scooby-Doo – A nagy csapat, 2002 / Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül, 2004) Ryan Vrba (Fiatal Fred, Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül, 2004) Robbie Amell (Scooby-Doo! Az első rejtély, 2009 / Scooby-Doo és a tavi szörny átka, 2010)

Eredeti szinkronhangok Frank Welker (1969–1983 / 1997–jelen) (2002-től Scooby-Doo hangja is) Carl Steven (Scooby-Doo, a kölyökkutya, 1988–1991) Jim Wise (Énekhang, Scooby-Doo! Vámpírmusical, 2012) Zac Efron (Scooby!, 2020) Pierce Gagnon (Fiatal Fred, Scooby!, 2020)

Magyar szinkronhangok Bódy Gergely (1998–jelen) Markovics Tamás (Scooby-Doo – A nagy csapat, 2002 / Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül, 2004 / 2009–jelen Bodrogi Attila (2007-ben, a Johnny Bravo Szellemes történetek című rész, 2. szinkronjában) Pál Tamás (Nyugi, Scooby! (1. szinkron), 2011) Joó Gábor (Scooby-Doo, a kölyökkutya, 2012) Hamvas Dániel (Scooby-Doo! Vámpírmusical (egy jelenetben), 2012) Moser Károly (Tini titánok, harcra fel!: 5. évad 47. rész: Rajzfilmes viszály, 2019) Járai Máté (Énekhang, Scooby-Doo és (sz)társai, 2020) Sándor Barnabás (Fiatal Fred, Scooby!, 2020)

Jegyzetek

Források Scooby-Doo-Hun Wiki Scooby-Doo lap

Kategória:A Scooby-Doo szereplői