A Mézga család az egyik legnépszerűbb magyar televíziós rajzfilmsorozat volt az 1960-as, '70-es és '80-as években. A 2004-es ismétlés alkalmával is mintegy félmillióan nézték.https://index.hu/kultur/media/mezga2951/ A sorozatot mind a két Németországban, Kubában, Bulgáriában, Olaszországban, Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában és Brazíliában is nagy sikerrel sugározták.
A gyártás története Az első négy részt 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban. Pénzhiány miatt a gyártás félbeszakadt. Az 1968-as annecyi fesztiválon Macskássy Gyula megismerkedett Georges de la Grandière francia producerrel, aki pótolta a hiányzó összeget, így 1969-ben elkészülhetett az első széria. A Pannónia Filmstúdió súlyos anyagi gondokkal küszködött, de érkezett segítség a folytatáshoz: Nepp József az Animációsfilm-készítők Nemzetközi Szervezetének tagja lett. Számos külföldi bemutató következett, és nagyon sok kapcsolat született a külföldi, befolyásos producerekkel és forgalmazókkal, ezzel elkészülhetett a második széria 1972-ben, amit 1974-től vetítettek. 1978-ban a harmadik sorozat is elkészült, amit 1980-ban vetítettek.
Cselekmény A 12 év körüli Aladár zseniális képességekkel van megáldva: olyan készülékeket bütyköl, amelyekkel akár űrutazásokra viheti a pereputtyát, máskor 30. századi leszármazottjával (köb-ükunokájával, MZ/X-szel, avagy „Öcsivel”) lép kapcsolatba, és különféle modern holmikat kér tőle. Családtagjai azonban csak a legritkább esetben tudnak jól bánni az új eszközökkel és lehetőségekkel, s aztán ismét rajta a sor, hogy kihúzza őket a csávából.
Aladár egyetlen hű szövetségese Blöki kutyája, aki olykor kísérleteiben is segédkezik. A család további tagjai közé tartozik rettenthetetlen szigorra törő, kissé ügyefogyott atyja (Mézga Géza), jóságos, bár nem túl erős idegzetű anyja (Mézga Gézáné, született: Rezovits Paula) és enyhén hígagyú nővére (Kriszta) a macskájával (Maffia). Fontos szereplők még az ingerlékeny szomszéd (Máris), valamint a csupán szóban emlegetett Hufnágel Pisti, Paula fiatalkori udvarlója, akihez – amint azt minden egyes rész végén felemlegeti – sajnálja, hogy mégsem ment feleségül.
Négy sorozat
A cím három különböző sorozatot takar. A sorozatok mind 13 epizódból állnak (ezek egyenként 25 percesek). A tervezett negyedik sorozat nem valósult meg, abból csak az első epizód egyes elemei ismertek.
Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai (1968–1969) A távszerviz A csodabogyó Autó-tortúra Robotdirektor Memumometeoro-muto-motor Im-bolygó Agy-gyanta Időkibővítő Akerkiterakaraterő-kitermelő Góliát-fólia Láthatatlanok Alfa-beat-a Mag-lak Mézga Aladár különös kalandjai (1972) Második dimenzió Mesebolygó Dilibolygó Masinia Musicanta Krimibolygó Varia Rapidia Superbellum Őskorban Luxuria Syrének bolygója Anti-világ Vakáción a Mézga család (1978) Vakáció! Az ígéret földje A jég hátán A lakatlan sziget Cseberből vederbe Az üvegszemű kapitány Púpos Bill hálójában Egymillió dollár Élve eltemetve Egy rossz húzás A fekete arany Hamis barátok Végre otthon! A Mézga család és az ámítógép (2005–eltörölt) A kezdet Végy egy gépet! Ebben a tervezett sorozatban több rész nem készült pénzhiány miatt.Elfeledett rajzfilmötletek 1: A Mézga család és az ámítógép , Toonsphere, 2015. július 30. Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai A sorozat első szériája, az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai 1968-69-ben készült. A 13 epizódot Csehországban Odkaz budoucnosti aneb Podivuhodná dobrodružství rodiny Smolíkovy, Olaszországban Messaggi dal futuro, Németországban Heißer Draht ins Jenseits – Phantastische Abenteuer der Familie Mézga, Bulgáriában Невероятните приключения на Семейство Мейзга: Послания от Бъдещето, Szlovákiában Miazgovci I, Kubában Mensaje del futuro: las extrañas aventuras de la familia Mézga címen sugározták.
A történet szerint Mézga Gézának és Aladárnak sikerül felvennie a kapcsolatot 30. századi leszármazottjukkal, MZ/X-szel, akivel újmagyar nyelven lehet szót érteni. MZ/X jövőbéli küldeményei eleinte lenyűgözőnek tűnnek, később azonban visszájukra fordulnak, és csak Aladár hidegvérén és leleményességén múlik, hogy elkerüljék a nagyobb veszedelmet.
Mézga Aladár különös kalandjai bélyegkép|jobbra|Aladár és Blöki a Mézga Aladár különös kalandjaiban A Mézga Aladár különös kalandjai című sorozat 1972-ben készült. A sorozatot Csehországban Podivuhodná dobrodružství Vladimíra Smolíka, Olaszországban L’astronave, Bulgáriában Семейство Мейзга: Невероятните приключения на Аладар, Szlovákiában Miazgovci II néven ismerik. Kelet-Németországban az Adolars phantastische Abenteuer, míg Nyugat-Németországban az Archibald, der Weltraumtrotter, Kubában Las extrañas aventuras de Aladár Mézga címet kapta.
A sorozat két epizódját nem engedték vetíteni Csehszlovákiában.
A történet szerint Aladár éjszakánként saját készítésű űrhajójával (és beszélni, olvasni tudó kutyájával) minden részben más-más bolygóra utazik. Űrhajójuk neve Gulliverkli 5. Aladár a névadással Gulliver felfedezőre és az űrhajótárolásra használt hegedűtokra utalt, a sorszám pedig annak eredménye, hogy az első négy modell megalkotása kudarccal végződött (mindez a sorozat főcímében látható: az első űrhajó irányíthatatlan volt, a másodiknak az alapanyaga elfüstölt, a harmadiknak elégtelen volt a hajtóanyaga, a negyedik pedig indításkor felrobbant).
Vakáción a Mézga család A harmadik sorozatot Vakáción a Mézga család címmel 1978-ban készítették. A sorozatban a család – Hufnágel Pisti meghívására – Ausztráliába utazik. A hazautazás Föld körüli úttá válik. Az epizódok ebben a sorozatban egymásra épülnek.
A Mézga család és az ámítógép Terveztek egy negyedik - végül megbukott - sorozatot is, amelynek munkacíme A Mézga család és az ámítógép volt. Ugyanakkor pénz hiányában csupán kettő, az interneten közzétett epizód készült el belőle 2005-ben.http://comment.blog.hu/2009/07/08/sorozatklasszikusok_mezga_csalad_ii
Szereplők Magyarul Angolul Németül Hollandul Olaszul Szlovákul Csehül Géza Géza Géza Karel Sanders Sandor Mezil Gejza Miazga Pepa Smolík Paula Paula Paula Annie Sanders Paula Mezil Paula Miazgová Gábi Smolíková Kriszta Kriszta Christa Dickie Sanders Cristina Mezil Krista (Kristína) Týna Aladár Aladár Adolar (Archibald) Wieneke Sanders Aladar Mezil Aladár Ládínek Máris szomszéd Dr. Máris Nachbar Máris (Marisch) Buurman Mutvol Maris Dr. Záviš Dr. Halíř MZ/X MZ/X MZ/X (MZ-per-X) Sofie Em Zi Tren MZ per X Sm-LomOs Blöki Zorro Schnuffi Wokkel Fofi Cvoki Zorro Maffia Maffia Mausi Mafia Grinfia Mafia Mafie, Žofie
Mézga Géza
Mézga Géza a Mézga család feje, a sorozatok egyik főszereplője. A Mézga Aladár különös kalandjaiban a fia, Aladár a főszereplő. Gézát MZ/X "Köbükinek" nevezi, Géza pedig "Öcsinek" MZ/X-et. Nem érti, hogy mit mond neki MZ/X. A csodabogyó című részben például azért híznak el annyira, hogy a ruhájuk szétszakad, mert MZ/X egy heti táplálékot küld neki, de Géza nem érti, hogy mit mond. Ám a katasztrófák beütéséhez MZ/X küldeményeinél, olykor közrejátszik túlzott elbizakodottsága, tapasztalatlansága vagy köbükunokája figyelmeztetésének figyelmen kívül hagyása. Gézát legjobban kemény szigorúságra való törekvése, inkompetenciája, sorozatos kétbalkezessége és műszaki analfabetizmusa jellemzi, emellett imádja a hasát és a jóféle szivarokat, amivel gyakran fel is ingerli a feleségét. Foglalkozása bérszámfejtő, az Akerkiter című részben láthatjuk a munkahelyét is. Az Im-bolygó című epizódban megemlíti, hogy a rokonsága nagy része Somogymogyoródon él. Az Időkibővítő-ben elmondja, hogy a feleségén kívül senkitől sem fél, s hogy ő volt anyjának a 13. gyereke a családban. Hangját Harkányi Endre adta.
Paula Mézga Gézáné,A Mézga család különös kalandjai című rajzfilm - MTVA archivum, 1969 születési neve: Rezovits Paula, Géza felesége. Igen jó háziasszony és gondoskodóan nevelgeti a csemetéit. Folyton panaszkodik a férjének valami miatt, ezért általában ekkor szabadul el a pokol MZ/X küldeménye kapcsán. Az első széria filmjei végén folyton azt mondja, hogy „Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül!” A harmadik szériában kiábrándul Pistiből, és ekkor azt mondja, hogy „Soha nem akarom hallani ezt a nevet”. Gyakran úgy tűnik, hogy a családban ő hordja a nadrágot, mivel általában basáskodik a férje fölött, aki megtörik a domináns akaratának. Többször titulálja Gézát szerencsétlennek, pipogyának, lelketlennek, brutálisnak, ámokfutónak, attól függően, hogy a férje milyen baklövést követ el. Ennek ellenére azonban a végletekig kitart a családja mellett, ha a szükség úgy hozza. Paula foglalkozik a család pénzügyeivel. A rokonsága valahol a balatoni Kecerakoncán lakik, ahová Mézgáék egyszer egy esküvőre utaznak. Hangja Győri Ilona volt, (aki szintén a Balaton vidékéről származott), ő azonban 2001-ben meghalt. A negyedik sorozatban a helyét a hozzá hasonló orgánumú Tóth Judit vette át.
Kriszta Mézga Krisztina Mézgáék nagyobbik gyereke. Felszínes és lázadó bakfis karakter. Folyton pengeti a gitárját (amit Aladár mindig eltör) és újságpapírral csavarja be a haját. Maffia macskával ápol baráti viszonyt. Az első sorozat 12. epizódjában egy beatzenekar énekesnője. Gyakran vihog. Többször kiderül, hogy elég buta. Az iskolában szándékosan törekszik a bukásra, még a "hülye" szót is j-vel írja. A második sorozat egyik részében azonban Aladár felfedezi, hogy Kriszta álmában egész értelmeseket beszél. Egy-egy szituációhoz gyakran fűz valamilyen cinikus megjegyzést, amelyen általában csak ő nevet. Jellegzetes mondata: „Anya, szólj rá!”, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő szeretné. Aladár csak úgy hívja, hogy „vizes agyú” vagy „hiszti Kriszti”. Hangja Földessy Margit, majd a negyedik sorozatban Haumann Petra. Néhány 2000-es évekbeli Danone joghurt reklámban Simonyi Piroska adta a hangját.
Aladár Mézga Aladár Mézga Géza és Paula kiskamasz fia. A kapcsolata a családjával inkább pragmatikus, mint érzelmi jellegű. A különálló szobájában egy régi rádiót alakított át adóvevővé. Azon tartják MZ/X-szel a kapcsolatot. Intelligenciájának, kreativitásának és műszaki érzékének köszönhetően a háztartásban használatos tárgyakból új találmányokat barkácsol. Többek közt így alkotja meg az ultramodern rádiót is. Ezekhez legtöbbször az apja holmijait használja fel, akit ez rendszeresen kihoz a sodrából. Kriszta "lüke Aladárnak" becézi, annak ellenére, hogy az iskolai házi feladatok megoldásában mindig hozzá fordul segítségért. Civakodásaik adják a sorozat egyik fő humorforrását. Aladár a második széria főszereplőjévé avanzsálódik, amelyben felfújható, gumiból készült űrhajójával, a "Gulliverklivel" járja a világűrt hűséges társa, Blöki kutya társaságában. A használaton kívüli űrhajót hegedűtokban tárolja és szódás szifonnal tölti fel. Hangja az első és a második évadban Némethy Attila, a harmadik sorozatban Geszti Péter, a negyedikben pedig Baradlay Viktor. Egy 1990-es évekbeli csokireklámban Simonyi Balázs adta a hangját.
Máris szomszéd Dr. Máris Márton Ottokár Mézgáék mellett lakik, foglalkozása régész és főiskolai tanár. Értelmiségi karakterként tud angolul, franciául, és egy kicsit norvégul. Gyakran idegesíti, hogy Mézgáék hozzá fordulnak, ha valamiben hiányt szenvednek. Magányos, zsémbes és goromba személyiség. Visszatérő humorelem, hogy valahányszor Mézgáékkal üzletel, az árba mindig beszámítja Mézgáék korábbi tartozásait is. Az első szériában olykor ő is áldozatául esik MZ/X küldeményeinek (pl. a robotdirektor áttöri a lakása falát). A Vakáción a Mézga családban pedig Mézgáék vele együtt kelnek útra. Az első és a második sorozatban Tomanek Nándor volt a hangja, a betegsége miatt a harmadik sorozatban már Bárdy György, a negyedikben pedig Tomanek Nándor fia, Tomanek Gábor, akinek a hangja teljesen az édesapjáéra hasonlít. A Mézgamuri című CD-n Vass Gábor adta a hangját.
MZ/X