Boldog Bódi Mária Magdolna vagy Bódi Magdi (Szigliget, 1921. augusztus 8. – Litér, 1945. március 23.) magyar munkásnő, keresztény vértanú. Szentté avatását Mindszenty József, akkori veszprémi püspök kezdte el 1945-ben, majd 1990-ben a Szendi József püspök által indított perújrafelvétellel vette ismét kezdetét.
Élete Gyermekkora Szülei uradalmi cselédek voltak, apja, Bódi János (1887–1960) a Gömör vármegyei Keleméren, anyja, Nyika Mária (1889–1970) a Szilágy vagy Sopron vármegyei Felsőszoporon született.https://literadattar.blogspot.com/2015/04/literi-eletrajzi-lexikon-bodi-maria.html?m=1 Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén keresztelték meg Jézus követője, Mária Magdolna után, (a ma Badacsonytördemicnek nevezett) nemestördemici Szent Mihály-plébániatemplomban. Édesapja csehszlovákiai menekültként érkezett az országba, papírok nélkül, ezért a szülők nem köthettek sem polgári, sem egyházi házasságot, így Bódi Magdolna törvénytelen, házasságon kívül született gyermeknek számított. Két testvére volt, a két évvel idősebb Gyula és a két évvel fiatalabb János; felnőttként mindketten családot alapítottak, Gyulának három lánya, Jánosnak két fia született – érdekesség, hogy a lányok egyike ugyancsak a Bódi Mária Magdolna nevet kapta.
A család nem sokkal később Köveskálra költözött, így ő már ott kezdte meg iskoláit, 1927 szeptemberében. Mivel a szülők sem kaptak, így nem is tudtak igazán vallásos nevelést biztosítani gyermekeiknek, de az anya a napi imádságra nevelte őket. Köveskálon abban az időben ritkán volt szentmise, ezért az ottani híveknek vasárnap többnyire a szentbékkállai plébániatemplomba kellett menniük, Magdi azonban már gyerekként is szívesen vállalta a hosszú utat, rossz időben is. Közben az egyházi fenntartású iskolában is hamar a legjobb tanulók közé küzdötte fel magát, érdeklődési köre is szokatlanul tág volt, így olyasmik is érdekelték, amik általában távol esnek egy falusi kislány szellemi horizontjától. Első, jól sikerült, nyilvános versmondása után mind többször kapott szerepet az intézményben rendezett hazafias ünnepségeken, vallási színdarabokban; több esetben főszerepet kapott, utolsó köveskáli karácsonyán, 1933-ban pedig egy púpos kislányt alakított, akit Jézuska meggyógyított.
Az iskolai hittanórákon ismerkedett meg komolyabban Istennel, Jézussal és az egyház tanításaival. Tanítója figyelt fel a vidám, talpraesett, jól tanuló kislány hitbéli buzgóságára. Harmadik elemistaként, első áldozására készülve, majd azt követően Jézus iránti elkötelezettsége fokozódott, ekkoriban már az egyházközség legbuzgóbb áldozói, templomlátogatói közé tartozott. Körülbelül tíz éves korától kezdve szemmel láthatóan elmélyült a vallási élete, ekkortól fogva rendszeressé vált az életében, hogy órákon át imádkozott térden állva és különféle önmegtagadásokat vállalt. Néhány évvel később bérmálkozott is, erre Kővágóörsön került sor. Szeretett olvasni, ezért folyamatosan kért és kapott kölcsön könyveket a plébániáról, így rövidesen komoly teológiai tudásra tett szert.
A rászoruló, szegény családok iránt már nagyon korán vonzódott, amikor csak tudott, igyekezett segíteni rajtuk, habár családja is nélkülözésben élt. Még Köveskálon történt, hogy egy, a szomszédságában élő árva, a nagyszülei által nevelt kisgyerek rongyosságát látva elhatározta, hogy végigkoldulja a falut, annak érdekében, hogy a pénzből meleg ruhát vehessen neki – ez rövid időn belül sikerült is. Később is számos hasonló segítségnyújtását jegyezték fel.
1934 januárjában családjával együtt az akkor Balatonkeneséhez tartozó Mámapusztára költözött. Otthonához a legközelebb Balatonkenesén volt katolikus templom, de alig egy évvel később Androsits István plébános megalapította a fűzfőgyártelepi egyházközséget is, attól kezdve oda járt. Sőt idővel a többi mámapusztai gyereket is magával vitte a vasárnapi szentmisékre, és nemegyszer a hittant is kikérdezte tőlük, nehogy szégyent kelljen vallaniuk. István atya volt az első igazi lelki nevelője, akitől egyre több vallási témájú olvasmányt kért és kapott kölcsön, így idővel már szinte nem is lehetett másként látni szabad idejében, mint könyvvel a kezében. 16 évesen életgyónást végzett Sántha Máté OFM missziós atyánál, alaposan átgondolva lelki ügyeit, ennek részeként, gyakorlati elhatározásul megfogadta egy sor világi hívság (kozmetikumok, könnyű olvasmányok) megtagadását.
17 esztendős volt, amikor 1938 elején Balatonfűzfőn népmissziót tartott egy lazarista atya; Magdi ekkorra már megtalálta Istent, személyes élményként, mámapusztai magányában, ezúttal pedig megvilágosodott előtte az is, hogy egészen Jézusé akar lenni, szerzetesi életpályára kíván lépni. Ehhez plébánosától kért támogatást, hamar egyértelművé vált azonban, hogy egyházjogilag törvénytelen származása ennek olyan fokú akadályát jelentette, ami ugyan nem volt teljesen elháríthatatlan, de az életében már nem nyílt lehetőség az elhárítására. Androsits István atya ezért próbálta is őt lebeszélni azon elhatározásáról, hogy nem alapít családot, e téren azonban nem tudta őt meggyőzni.
Gyári munkásként 1939. november 6-án, 18 évesen a fűzfőgyártelepi Nitrokémia Rt. munkásnője lett, emiatt még kézenfekvőbbé vált számára a fűzfőgyártelepi plébániatemplom látogatása. Erre a plébániára abban az időszakban, közel azonos időpontban került két új lelkipásztor, az Androsits Istvánt váltó Oross István plébános és káplánja, a Magdinál alig másfél évvel idősebb Temesi József. Mindkét új pap idegenként került Fűzfőgyártelepre, így nagyban támaszkodtak a helyi szokásokat és az embereket jól ismerő fiatal lányra, hogy megfelelően tájékozódhassanak az ottani viszonyokról.
Gyári munkásként is példamutatóan élt, és miután lelkipásztorai megnyugtatták, hogy hajnalban, a munkakezdés előtt is mehet áldozni, a munkanapjait is a templomban kezdte. Ebben az időben figyelt fel áhítatos buzgóságára egy budapesti egyetemi tanár Fűzfőn nyaraló, egyetemet végzett fiatal lánya, Laurentzi Margit kongreganista, kettejük között rövidesen szoros lelki kapcsolat alakult ki, amely egész további életüket végigkísérte. Margit ettől kezdve szívesen tanítgatta Magdit, hogyan kell lelkiolvasmányt végezni, elmélkedni stb.
A Nitrokémia Rt. a hazai vegyipar jelentős üzeme volt akkoriban, több ezer munkást foglalkoztatott és élen járt a szociális intézkedések terén is. Magdi eleinte az ún. „pyro” üzemben dolgozott, amely különféle pirotechnikai árukat – füstjelző patronokat, rakétákat stb. – állított elő, és tanulékonysága miatt hamar az elsők közé került, ha valami más termékre kellett átállítani a gyártást. Később előmunkási beosztásba történő előléptetést ajánlottak fel neki, ami egy csoport vezetését és fizetésemelést is jelentett volna számára, ezt azonban elhárította magától, arra hivatkozva, hogy ő még fiatal, illetve hogy egy családos munkásnőnek nagyobb szüksége lenne a fizetésemelésre – e döntésével sok gyári dolgozó nagyrabecsülését vívta ki.
1941-ben végezte első zárt lelkigyakorlatát, az apostolok királynőjéről elnevezett budapesti kongregáció által, a péceli lelkigyakorlatos házban megszervezett lelkigyakorlatos alkalmon. Ennek célkitűzése az volt, hogy az Actio Catholica számára képezzen világi apostolokat, Magdi pedig úgy gondolta: ha nem léphet szerzetesi életpályára, akkor ezt az utat fogja követni.
1943 elején betegápolói tanfolyamot hirdettek, amire ő is jelentkezett, azzal az elhatározással, hogy hazájának, embertársainak szolgálatot téve frontszolgálatot vállal. A tanfolyam elvégzése után megkapta azon holmik jegyzékét is, amit magával kellett volna vinnie a harctérre, behívója mégsem érkezett meg – mint a katonai parancsnokságon utánajárva megtudta, azért nem, mert a Nitrokémia vezetői nem engedték el, mert úgy ítélték meg, hogy az egyik legjobb munkaerejüket nem tudnák pótolni.Érseki körlevél Bódi Mária Magdolna halálának hetvenedik évfordulójára. MagyarKurír.hu, 2015. március 23. Hozzáférés: 2015. július 29.
Később a „pyro” üzem főmérnöke előmunkás jelöltté léptette elő, amit nem védhetett ki; ő azonban ezt követően az első adandó alkalommal átkérte magát a gyár egy másik üzemegységébe, az úgynevezett „Tri” üzembe, ahol laboratóriumi munkát végezhetett.
A Szívgárda és a Dolgozó Lányok Szövetsége Már Mámapusztára való költözésük után nem sokkal, a balatonfűzfői plébánia szeretetszolgálatát vezető asszony hívására kapcsolatba került a Szívgárdával, és 1935 nyarán nagyszabású vállalkozásba kezdtek a Szív újság terjesztésével kapcsolatosan. Ennek lényege az volt, hogy az újság húsz százalékos terjesztési jutalékából süteményeket készítettek, és az azok értékesítéséből befolyó bevételt az épülő balatonfűzfői plébániatemplomba tervezett új kőoltár megvalósításának céljára ajánlották fel. Emellett szerepet vállalt különféle gyűjtések szervezésében és lebonyolításában, lelkigyakorlatos alkalmakra a hívek toborzásában, egyáltalán nem zavartatva magát az ilyenkor nem ritkán tapasztalt gorombaságoktól, megalázó udvariatlanságoktól sem. Ha hírét vette, hogy valamelyik szegény családban gyereket várnak, közbenjárt az érdekükben az Oltáregyesület vándorkelengye-adománya végett, de még arra is ügyelt, hogy lehetőleg a háttérben maradhasson, és ne ő, hanem valaki más vigye ki a címzettnek az ajándékot.
Az egyházközséghez fíliaként hozzátartozó más települések – Királyszentistván, Vilonya és Litér szívgárdistáival is szívesen foglalkozott, Vilonyán például a Szívgárdába járók szülei egyenesen azt hitték, hogy képzett tanítónő vezeti a csoportot, és nagyon meglepődtek, amikor Temesi József atyától megtudták, hogy Magdi nem pedagógus, csak egy egyszerű gyári munkáslány.
1941 nyarán a Katolikus Dolgozó Lányok Országos Szövetsége (DL) felhívást küldött a fűzfőgyártelepi plébániára, hogy küldjenek egy-két, vezetőnek is alkalmas, rátermett munkáslányt az Ordacsehi melletti Jankovich-telepen megszervezésre kerülő tanulmányi hétre. Az egyházközség Magdit küldte, aki az augusztus 5. és 14. közti időszakot ott töltötte szabadságon. Rá jellemző módon nem fogadta el, hogy a részvételi díjat és az útiköltséget az egyházközség állja, minden ezzel kapcsolatos költségét saját keresményéből fizette. A tanulmányi hét nemcsak apostoli lelkesedését fokozta fel – amire a program szervezője is felfigyelt –, de kibontakoztatta a munkás öntudatát is: elhatározta, hogy a munkások Krisztushoz való vezetését is feladatának fogja tekinteni.
1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén elhatározta magát az életáldozatra és visszavonhatatlan szüzességi fogadalmat tett. Addigra pedig már számos udvarlója, sőt több kérője is akadt, de egyikük sem tudta eltéríteni ettől a szándékától. Egyik lelkiatyjának és egyik közeli barátnőjének későbbi vallomásai szerint is többször beszélt arról, hogy lobbanékony a szíve, épp ezért tudatosan ügyel mindenre, ami felhívhatná mások figyelmét a nőiségére; külön is imádkozott azért, hogy az emberek semmit se vegyenek észre rajta, ami külsejében előnyös vagy feltűnő. Egy esetben felfedezte magában, hogy vonzalmat érez egy katona ismerőse iránt, emiatt azonnal elhatározta, hogy kerülni fogja a fiú társaságát, mígnem ki is törlődött a lelkéből az érdeklődés.
1942. december 8-án avatták kongreganistává, családja akkor már a Vilonyától három kilométerre fekvő Daka-pusztán lakott. Ekkor már a szívgárdista gyerekek családjait is gyakran látogatta, és bizonyos mértékig a szülők lelki nevelésével is foglalkozott, terjesztve a Szív újságot nemcsak köztük, de a gyártelepen is.