Hoós János (Szombathely, 1938. február 23. – Budapest, 2014. május 15.) közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár. Az Országos Tervhivatal elnöke 1987 és 1989 között, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke 1989-től 1990-ig. A közgazdasági tudományok kandidátusa, a közgazdaság-tudományok doktora.

Élete

Iskolai végzettségei A középiskolai tanulmányainak befejezése után 1956-tól 1960-ig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult közgazdász szakon. 1965-ben Ford-ösztöndíjjal az Amerikai Egyesült Államokban járt. 1970-ben a közgazdasági tudományok kandidátusa, 1980-ban a közgazdaság-tudományok doktora címet szerzett.

Angolból felsőfokú nyelvvizsgát teljesített.

Szakmai pályafutása 1960 és 1961 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a Népgazdaság tervezése tanszéken gyakornok, 3 évig főállású tanársegéd, majd ugyanitt 1964-től 1968-ig adjunktus.

1968 és 1977 között az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, két évig az osztályvezető-helyettese, 1978-tól 1980-ig osztályvezetője.

1980-tól az MSZMP KB Gazdaságpolitikai, 1987-től a Gazdaságfelügyeleti és a Honvédelmi Bizottság tagja volt.

1980. július 1-jétől az Országos Tervhivatal elnökhelyettese (államtitkárként), majd 1987 december 16-tól 1989. május 10-ig elnöke.

1989. május 10-én – a Németh-kormány idején – kinevezték a KSH elnökének, államtitkári rangban. Ezt a tisztségét 1990. június 20-ig töltötte be.

1989-től a Nemzetközi Népesedési Fórum európai regionális munkacsoport alelnöke volt.

1990-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos tanácsadója, 1991-től egyetemi tanára.

Szakértője, tanácsadója volt 1991-től 2004-ig a pénzügyi modellalkotás területén a Pénzügyminisztériumnak.

Vendégprofesszor volt a Columbia University-n, Stockholmban és Löwenben. 2000-től 2003-ig Széchenyi professzori ösztöndíjas. Kutatási területe: gazdasági előrejelzési módszerek és modellek, gazdaságpolitika, közösségi közgazdaságtan, globalizáció.

Család Szülei: Hoós János (†1961) raktári munkás, gépkezelő, Tarlacz Anna, a MÁV Utasellátó Vállalat takarítónője. Testvére: Pados Józsefné Hoós Anna Nemeskoltán élt és Hoós Magda, a szombathelyi Lakástextil Vállalat szövőnője. Felesége: 1960-tól Pákozdi Eszter közgazdász, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó szerkesztője. Leánya: Hoós Éva (1963–) történész, kandidátus és Hoós Ágnes (1968–). Fia: Hoós János (1974–). Tagságai Jövőkutatási Bizottság tagja (1995–2008) MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály elnöke (2000–2008) University Council for Economic and Management Education Transfer (UCEMET) alelnöke (2005–2008) Journal of Transformarming Economies and Societies (EMERGO) szerkesztőbizottság tagja (2005–2008)

Művei Számos publikációja, könyve jelent meg, elsősorban a gazdasági növekedés, gazdaságirányítás kérdésével kapcsolatban.

A gazdasági növekedés alapvető tényezői (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó ma a Wolters Kluwer része,A KJK történetéhez tartozik, hogy "1995 - A holland Wolters Kluwer csoport megvásárolja az 1955-ben alapított Közgazdasági és Jogi Könyvkiadót, illetve néhány kisebb, hasonló profilú kiadót (Novorg, Napraforgó, Invenció)." Érdekesség: Munkaerő - magyar, tőke - osztrák. 1970 A könyv egyéb adatai:"Ez a könyv 5601-54 és 5602-56 szabvány szerint készült - KG -1571-1-7071 69-3611"Egyetemi Nyomda 335. oldalEgyetemi Nyomda)Az Egyetemi Nyomda rövid története "Sikerült értékesíteni a felszámolás alatt álló Egyetemi Nyomda gépeit, amelyek adásvételéről várhatóan a héten írják alá a szerződést.""A privatizációt követően 1998 májusában felszámolás sorsára jutott cég Dohány utcai ingatlanját már korábban eladták (ezt irodaházzá alakítja át egy osztrák tulajdonban lévő társaság), ...-"

Műszaki fejlődés - Struktúraváltozás - Gazdaságirányítás (Kossuth Kiadó, 1976) Az MSZMP gazdaságpolitikai célkitűzései, az V. ötéves terv fő feladatai (MÉM Mérnök- és Vezetőtovábbképző Intézet, 1976)A MÉM központi tervtanfolyamán elhangzott előadás anyaga Beruházások a szocialista gazdaságban (Kossuth Könyvkiadó, 1978)A Beruházások a szocialista gazdaságban kötet adatai Gazdaság és gazdaságpolitika (Kossuth Könyvkiadó, 1980) Gazdaságfejlődésünk új növekedési pályájáról (Gazdaság, 1982, 16. évfolyam 2. szám 7-20. oldal) Fejlődési lehetőségek és dilemmák a nyolcvanas években (Gazdaság, 1984, 18. évfolyam 1. szám 5-24. oldal) A szocializmus politikai gazdaságtana 1984/1985. (társszerzők: Molnár József, Németh Miklós, Bodnár Lajosné, Horváth László)Információ A szocializmus politikai gazdaságtana 1984/1985. kötetről Az új növekedési pálya feltételei és követelményei (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985)Információ Az új növekedési pálya feltételei és követelményei kötetről (1985) Szelektív fejlesztés - struktúrapolitika (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988)A Szelektív fejlesztés-struktúrapolitika (1988) kötet adatai Közgazdász-világkongresszus (Közgazdasági Szemle, 1993, 40. évfolyam 4. szám, 376-378)Információ a Közgazdász-világkongresszus cikkről A közösségi döntési rendszer (Aula, Budapest, 2002) A magyar gazdaság növekedésének 2004. évi és távolabbi kilátásai (Cégvezetés 3., 2004, 68-71. oldal) A magyar gazdaság hosszú távon fenntartható növekedési és egyensúlyi pályára állításának követelményei és lehetőségei (Társadalom és Gazdaság 1., 2006, 61-98. oldal) A magyar gazdaság tartósan fenntartható növekedési és egyensúlyi pályára állításának következményei (Magyar Tudomány 9., 2007, 1140-1144. oldal) Online változat

Jegyzetek

Források

Közgazdász. MKKE lapja. 1960. 8. sz. TDK Szegeden. Hoós János előadását tartja.

Oktatói önéletrajza Hoós János (tortenelmitar.hu) Hoós János - Értékítélet-mentes, rövid életrajz

Hoós János, politikus, közgazdász. Szerző: Kozák Péter. Műfaj: Pályakép. Megjelent: nevpont.hu, 2019.

További információk Napút Online 2007/10. Dr. Hoós János könyvei (antikvarium.hu) Kádárék politikája – ahogy Hoós János látja (hvg.hu, 2008. május 25.) Rendszerváltozás a közgazdaságtanban - közgazdaságtan a rendszerváltozásban (tankonyvtar.hu)

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Szombathelyiek Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek