Ronaldo de Assis Moreira, becenevén Ronaldinho Gaúcho, Dinho vagy egyszerűen Ronaldinho (Porto Alegre, 1980. március 21. –) világbajnok brazil válogatott labdarúgó.
Pályafutása Hazája csapatában, a Grêmióban kezdte pályafutását, ahol játéka olyan kiemelkedő volt, hogy 1997-ben meghívták az U17-es vb-re készülő válogatottba. Tehetségét itt mutathatta meg először a nemzetközi labdarúgóvilágnak. Brazília megnyerte a tornát, a legjobb játékosnak járó díjat Ronaldinho kapta.
PSG Szinte azonnal több neves európai klub is megkereste ajánlatával az ifjú tehetséget, aki végül a Paris Saint-Germain szerződését fogadta el, és 2001-ben átköltözött a francia fővárosba. A párizsi csapattal igazán nagy sikereket ugyan nem ért el, azonban játéktudásban rengeteget fejlődött, 2002-ben már felnőtt világbajnokságot nyert a seleçãóval, de az edzővel nem jött ki jól, ezért otthagyta a csapatot.
Barcelona 2003-ban 27 millió euróért szerződött az FC Barcelonához, mely nagy mértékben az ő kiváló játékának köszönhetően hosszú évek után ismét bajnokságot tudott nyerni. 2005-ben neki ítélték a játékosoknak adható legrangosabb díjat: az Aranylabdát. 2006-ban UEFA-bajnokok ligáját is nyert a csapattal.
Milan 2008. július 15-én 2011-ig szóló hároméves szerződést írt alá az AC Milan csapatával.
A 2008–2009-es szezon remekül indult neki, de a tavaszi félidényben hanyagolni kezdte őt Carlo Ancelotti, és szinte csak az UEFA Kupában játszott. Aztán jött az edzőváltás a Milannál: a felkészülési meccseken már látszott, hogy Ronaldinho kezd formába lendülni, bár a csapat a felkészülési mérkőzéseken egyetlenegyszer nyert, azt is büntetőkkel (a Luigi Berlusconi kupán a Juve ellen). A bajnokságban rosszul kezdtek Leonardóék, de az AS Roma ellen formába lendültek, és a BL-ben a Real ellen (2-3 lett a Milan javára) Leonardo új felállás mellett döntött: a 4–3–3 mellett. A Milan ezután sokáig ezt a felállást alkalmazta, és Ronaldinho is úgy játszott, mint annak idején a Barcelonában.
Flamengo Az AC Milantól érkező 30 éves világbajnok játékmester négyéves szerződést kötött a klubbal. Bár a Flamengo üzleti titoknak minősítette a transzfer részleteit, néhány olasz portálon az jelent meg, hogy Gallianiék azért engedtek 5 millió eurót Dinho korábban épp általuk meghatározott vételárából, mert a szerződés tartalmaz egy olyan záradékot, amely szerint a Milannak a következő években minden olyan Flamengo-játékosra elővételi joga lesz, akit le szeretne igazolni. Más források szerint ez azt jelenti, hogy a Milan szabadon vásárolhat a Flamengo keretéből.
Atlético Mineiro Egy újabb brazil klubhoz szerződve megerősítette, hogy hazájában szeretné folytatni pályafutását. A brazil középpályás állítólag azért érkezett a klubhoz, mert a Flamengo 20 millió dollárral tartozott neki.
Querétaro 2014-ben a mexikói Querétaróhoz igazolt, amellyel a 2015-ös Clausura szezonban ezüstérmet szerzett. Néhány héttel később megköszönte a szurkolóknak a támogatást, és eligazolt Mexikóból.
Fluminense
Ronaldinho miután eligazolt a Querétaro csapatától, itt kezdte a 2015–2016-os szezont.
Ravenna
Tíz év kihagyás után 2026 júniusában váratlanul az olasz harmadik osztályban szereplő Ravenna Calcio csapatához igazolt.
Családja Futballművelő családban nőtt fel, apja és egyik testvére, Roberto is labdarúgó volt. Apját kilencesztendős korában elveszítette (a családi medencében szívrohamot kapott), a családot ezek után pedig Roberto tartotta el, aki Svájcban, a Sion csapatában játszott. A későbbiekben Roberto Ronaldinho menedzsere is lett. Van egy kisfia.
Aktív labdarúgás után 2015 körül védett területen építkeztek Porto Alegrében, ezért pénzbüntetést kaptak. 2018-ban az ügyészség zárolta az ő és fivére bankszámláját mivel 2 millió euróval tartozik, emellett bevonták az útleveleiket. De mégis számos helyen felbukkant jótékonysági mérkőzésén. 2020 márciusában Paraguayban testvérével együtt előállították őket a hatóságok, mert a gyanú szerint hamis iratokkal érkeztek az országba. Hotelszobájukat átkutatták és megtalálták a hamis okmányokat. Másnap kihallgatták a korábbi aranylabdás brazil labdarúgót. Később kiengedték őket a kihallgatás után. Azon a hétvégén újra letartóztatták őket, és börtönbe kerültek. A börtönben labdarúgó börtöntornán pályára lépett az egyik csapatban. Ronaldinho a 11-2-re megnyert mérkőzésen öt gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki. Annak ellenére lépett végül pályára, hogy korábban arról szóltak a hírek, miszerint a börtön egyik vezetője azt nyilatkozta, nem engedi pályára lépni és ha pályára is lép nem szerezhet gólt.
Sikerei, díjai thumb|right|220px|Ronaldinho egy Barcelona–Numancia mérkőzésen thumb|right|Ronaldinho a válogatottban
Egyéni díjak Rio Grande do Sul állam gólkirálya (1999) a Konföderációs Kupa gólkirálya (1999) a Konföderációs Kupa legjobb játékosa (1999) a spanyol liga legjobb latin-amerikai játékosa az EFE hírügynökség szavazatai alapján (2004 és 2005) a spanyol liga legjobb játékosa a Don Balon osztályzatai alapján (2004) Az Év Labdarúgója (FIFA) (2004 és 2005) FIFPro év legjobbja (2005) Onze d’Or győztes: (2005) Aranylabda (2005) az év legjobb támadója az UEFA szavazásán (2005) a Bajnokok Ligája legjobb játékosa az UEFA szavazásán (2006) az évtized játékosa (2009)
Klubcsapattal FC Barcelona a Joan Gamper kupa győztese (2003) spanyol bajnok (2005 és 2006) spanyol szuperkupagyőztes (2005 és 2006) Bajnokok Ligája-győztes (2006)
Válogatott sikerek Copa América-aranyérmes (1999 és 2007) Világbajnok (2002) a Konföderációs Kupa győztese (2005) a Konföderációs Kupa győztese (2009)
Jegyzetek
Ronaldinho statisztikái a mexikói bajnokságban
További információk
Fényképek és videók Ronaldinhóról Ronaldinho Ronaldinho.lap.hu – linkgyűjtemény Jerome Bureau: Brazilok, a futball varázslói. Friedenreich, Leonidas, Ademir, Didi, Gilmar, Garrincha, Amarildo, Pelé, Tostao, Zico, Sócrates, Romário, Ronaldo, Ronaldinho; ford. Kormanik Zsolt; Aréna 2000, Bp., 2006 Misur Tamás–Moncz Attila: Ronaldinho és az aranylabda csillagai; Aréna 2000, Bp., 2006 (Stadion könyvtár) Dévényi Zoltán–Harmos Zoltán: Ronaldinho; 2. bőv. kiad.; Aréna 2000, Bp., 2007 (A világ legjobb futballistái) Hegyi Iván: 10-esek, 1. Puskás, Pelé, Maradona, Platini, Zico, Gullit, Zidane, Totti, Ronaldinho, Messi, Neymar; Sprint Kft., Bp., 2018 (Világszámok)
Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Aranylabdások Kategória:A Grêmio labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A CR Flamengo labdarúgói Kategória:Az Atlético Mineiro labdarúgói Kategória:A Querétaro labdarúgói Kategória:A Fluminense FC labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Brazil olimpiai bronzérmesek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A 2000. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Brazil olimpikonok Kategória:Brazil olimpiai érmesek Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Konföderációs Kupa-győztes labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók