A digilektus a (tágabb értelemben vett) számítógép közvetítette kommunikáció (CMC, computer-mediated communication) nyelvhasználati módjának, egy új nyelvváltozatnak a megnevezése. Az elnevezést Veszelszki Ágnes vezette be a nyelvtudományba 2010-ben.

A számítógép közvetítette kommunikáció megnevezései Az internetnyelvészet egyik első monográfusa, David Crystal a digitális kommunikáció nyelvváltozatára a netspeak terminust alkalmazza (a digitális nyelvváltozat megnevezésére a későbbiekben a következőket sorolja fel: textese, slanguage, new hi-tech lingo, hybrid shorthand), és kétnyelvűnek, bilingvisnek tartja az e nyelvváltozatot is beszélőket. Mindezzel szemben áll az a vélemény, amely szerint az internetes szövegtípusok olyannyira heterogének, annyiféle szövegfajta jellemzőit egyesítik magukban, hogy lehetetlenség a netspeakhez hasonló általánosításokat tenni. Ám éppen a heterogenitás és a különféle mintákat magába olvasztó jelleg a digitális kommunikáció sajátsága. A heterogenitást emelik ki más szerzők is, a következő megnevezések is ezt tükrözik: az ún. írott interaktív regiszter egyik legfontosabb jellemzőjének azt tartják, hogy a dialogikus elemek erősödnek e nyelvváltozatban. A médiumváltás nyelvi változást hoz magával, ezzel egy új, digitális nyelvi regiszter létrejötte jár együtt: ez a virtuális vagy digitális textualitás. A magyar szakirodalom alapján meg kell említeni a másodlagos szóbeliség fogalmát (Balázs Géza), a szimbolikus írásbeliséget (Bódi Zoltán), az új beszéltnyelviséget (Bódi Zoltán) és a virtuális írásbeliséget (Érsok Nikoletta) az új nyelvi létmód megnevezésére. E sorba illeszkedik a digilektus terminus is (Veszelszki Ágnes).

Nyelvtudományi státusza A nyelvváltozatok rendszerébe való besorolása nem egyértelmű: különböző szempontok figyelembe vételével lehet szociolektus, mediolektus vagy stílusréteg. A szociolektus egy társadalmi csoporthoz kapcsolható nyelvváltozat. Abból a szempontból a digilektus lehet szociolektus, ha feltételezünk egy sajátos társadalmi csoportot, a számítógépezőkét, ám félő, ebben az esetben túl tág lesz ez a csoport.

A nyelvváltozat azonban sokkal inkább a kommunikáció közvetítő közegéhez, a médiumhoz kapcsolódik, megjelenését az eszköz determinálja: a legtöbb nyelvhasználó akkor használja a digilektusra jellemző alakokat, ha számítógépen ír. E gondolatmenet alapján a digilektus egyfajta mediolektus, azaz médium szerinti nyelvváltozat (Heinrich Löffler).

Szathmári István stílusréteg-definíciója alapján – „a nyelv részrendszere”; „a társadalmi-kulturális körülmények hatására történetileg kialakult és funkcionálisan különböző közlésmódok” – a stílusrétegek közé is illeszthető a digitális nyelvváltozat.

A nyelvváltozat új mivolta, illetve a folyamatos átalakulása, kialakulatlansága miatt egyelőre nem helyezzük el rendszerben, mindössze elfogadjuk megjelenését, és dokumentáljuk hatásait.

A digitális nyelvhasználat, a digilektus volt a témája a 2014. májusi középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga szövegértési feladatsorának.

Műfajai e-mail fórum (-poszt és -komment) blog vlog tweet cset (chat) és IM (instant messaging) poszt a közösségi oldalakon, komment sms

Jellemzői Formai sajátosságok

A digitális nyelvhasználat formai-írástechnikai jellegzetességei között rendszerint a következőket tartják számon: rövidítések, helyesírási változások és változatok, csupa kisbetűs írás, ékezetek és írásjelek elhagyása, illetve az emotikonhasználat.

Lexikai jellegzetességek

A digilektus szókincsével kapcsolatban a következő öt sajátosságot emelik ki:

1. idegen (angol) nyelvi hatás;

2. neologizmusok: új szóalkotások és új kollokációk;

3. informatikai szókincs;

4. „töltelékszavak”, diskurzusjelölők;

5. szleng és tabutörés; csoportnyelvi elemek.

Grammatikai jellemzők

A digilektus grammatikai jellemzői között ezeket szokás vizsgálni: redukált formák (például: rövidítések), beszélt nyelvi partikulák, indulatszók, beszélt nyelvi jellemzők (redukció, ellipszis, megakadásjelenségek), a mellérendelő összetett mondatok túlsúlya az alárendelőkkel szemben, gyors reakció a nyelvi változásra.

Nyelvhasználati (pragmatikai) tulajdonságok

A digilektus gyorsan reagál a nyelvi divatokra.

Kiemelten fontos a viszonylag spontánnak tekinthető digitális szövegekben – a nyelvi rituálék (köszönés, elbúcsúzás, köszönetmondás) szerepe.

Általánosító, minden egyes szövegformára egyaránt helytálló kijelentéseket nem lehet tenni az internetes tegezéssel-magázással kapcsolatban. A magánjellegű műfajok igazodnak a kommunikációs partnereknek az offline világbeli szokásaihoz. A nyilvános cseten, a fórumokban szinte általánosnak tekinthető a tegeződés, akár a való életben ismeretlenek között is. A tegeződést az anonimitás, a névtelenség és arctalanság is elősegíti.

Források és szakirodalom Androutsopoulos, Jannis K. – Ziegler, Evelyn 2003. Regionalismen in einer Chat-Gemeinschaft. In: Androutsopoulos, Jannis K. – Ziegler, Evelyn (Hrsg.): „Standardfragen”. Soziolinguistische Perspektiven auf Sprachgeschichte, Sprachkontakt und Sprachvariation. Peter Lang, Frankfurt am Main, 251–279. Balázs Géza 2004. Választási sms-ek folklorisztikai-szövegtani vizsgálata. Magyar Nyelvőr 36–53. Balázs Géza 2005. Az internetkorszak kommunikációja. In: Balázs Géza – Bódi Zoltán (szerk.): Az internetkorszak kommunikációja. Tanulmányok. Gondolat–Infonia, Budapest, 25–57. Bódi Zoltán 2004a. A világháló nyelve. Internetezők és internetes nyelvhasználat a magyar társadalomban. Gondolat Kiadó, Budapest. Bódi Zoltán 2004b. Az írás és a beszéd viszonya az internetes interakcióban. Magyar Nyelvőr 286–294. Bódi Zoltán 2005. Szimbolikus írásbeliség az internetes interakcióban. In: Balázs Géza – Bódi Zoltán (szerk.): Az internetkorszak kommunikációja. Tanulmányok. Gondolat–Infonia, Budapest, 195–212. Bonka, Boneva – Kraut, Robert – Frohlich, David 2003. E-Mail und interpersonale Beziehungen. Das Geschlecht macht den Unterschied. In: Höflich, Joachim R. – Gebhardt, Julian (Hrsg.): Vermittlungskulturen im Wandel. Brief, E-mail, SMS. Peter Lang, Frankfurt am Main – Berlin – Bern – Bruxelles – New York – Oxford – Wien, 147–172. Crystal, David 2001. Language and The Internet. Cambridge University Press, Cambridge. Crystal, David 2008. Txtng. The gr8 db8. Oxford University Press, Oxford et al. Dittmann, Miguel 2001. Sprachverwendung im Internet. Untersuchungen des Internet Relay Chat (IRC) in Deutschland und Frankreich. Éditions Indoles, Sarlat. Dürscheid, Christa 2005. E-Mail – verändert sie das Schreiben? In: Siever, Torsten – Schlobinski, Peter – Runkehl, Jens (Hrsg.): Websprache.net. Sprache und Kommunikation im Internet. Walter de Gruyter, Berlin – New York, 85–97. Dürscheid, Christa 2006. Einführung in die Schriftlinguistik. 3., überarbeitete und ergänzte Auflage. Vandenhoek&Ruprecht, Göttingen. Eckkramer, Eva Martha – Eder, Hildegrund Maria 2000. (Cyber)Diskurs zwischen Konvention und Revolution. Eine multilinguale textlinguistische Analyse von Gebrauchstextsorten im realen und virtuellen Raum. Peter Lang, Frankfurt am Main et al. Érsok Nikoletta Ágnes 2003. Írva csevegés – virtuális írásbeliség. Magyar Nyelvőr 99–104. Ferrara, Kathleen – Brunner, Hans – Whittemore, Greg 1991. Interactive written discourse as an emergent register. Written Communication 8/1: 8–34. Fix, Tina 2001. Generation @ im Chat. Hintergrund und explorative Motivstudie zur jugendlichen Netzkommunikation. KoPäd Verlag, München. Frehner, Carmen 2008. Email – SMS – MMS. The Linguistic Creativity of Asynchronous Discourse in the New Media Age. Peter Lang, Bern et al. Höflich, Joachim R. 2003. Mediatisierung des Alltags und der Wandel von Vermittlungskulturen. In: Höflich, Joachim R. – Gebhardt, Julian (Hrsg.): Vermittlungskulturen im Wandel. Brief, E-mail, SMS. Peter Lang, Frankfurt am Main et al., 7–20. Köhler, Thomas 1999. Methodik und Methodologie der Forschung zur Internet-Kommunikation. In: Frindte, Wolfgang – Köhler, Thomas (Hrsg.): Kommunikation im Internet. Peter Lang, Frankfurt am Main et al., 183–92. Löffler, Heinrich 1985. Germanistische Soziolinguistik. Grundlagen der Germanistik 28. Erich Schmidt Verlag, Berlin. Schlobinski, Peter 2000. Von Chatten im Cyberspace. In: Eichhoff-Cyrus, Karin – Hoberg, Rudolf (Hrsg.): Die deutsche Sprache zur Jahrtausendwende. Sprachkultur oder Sprachverfall? Dudenverlag, Mannheim. Schmitz, Ulrich 1995. Neue Medien und Gegenwartssprache. Lagebericht und Problemskizze. Osnabrücker Beiträge zur Sprachtheorie (OBST) 50. Osnabrück. Sieber, Peter 1998. Parlando in Texten. Zur Veränderung kommunikativer Grundmuster in der Schriftlichkeit. De Gruyter, Tübingen. Szathmári István 2004. Stilisztikai lexikon: stilisztikai fogalmak magyarázata szépirodalmi példákkal szemléltetve. Tinta Könyvkiadó, Budapest. Teplan, Annegret 2005. Kommunikation im Chat. Grundlagen, Instrumente, Bewertung. Verlag Dr. Müller, Berlin. Trudgill, Peter 1997. Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. JGYTF Kiadó, Szeged. Veszelszki Ágnes 2010. Úton − a digilektus és a dialóguslevelek. In: Balázs Géza – H. Varga Gyula (szerk.): Az utazás szemiotikája. Magyar Szemiotikai Társaság –Líceum Kiadó, Budapest–Eger, 286−98. Veszelszki Ágnes 2011. Az infokommunikációs technológia hatása a nyelvre. PhD-értekezés, kézirat. ELTE BTK, Budapest. Veszelszki Ágnes 2012a. Új írásjelek digitális és kézzel írt szövegekben. Anyanyelv-pedagógia 2012/4. Veszelszki Ágnes (szerk.) 2012b. Netszótár. @-tól a Zukbergnetig. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Veszelszki Ágnes 2013a. Digilektus és netszótár. Irodalomismeret 2013/1: 184–97. Veszelszki Ágnes (szerk.) 2013b. A világhálóba keveredett ember. Hogyan változtatta meg az internet az Ön gondolkodását? ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Veszelszki Ágnes 2013c. A digilektus hatása a dialóguslevelekre. Magyar Nyelv, 2013/4. 435–447. Veszelszki Ágnes 2013d. A digilektus hatása az írásbeli és a szóbeli kommunikációra egy kérdőíves vizsgálat alapján. Magyar Nyelvőr, 2013/3. 248–274. Veszelszki Ágnes 2015. Érzelemkifejezési módok a digitális kommunikációban: emotikonok és reakciógif-ek. Magyar Nyelvőr, 2015/1. 74–85 Veszelszki Ágnes 2017a. Digilect. The Impact of Infocommunication Technology on Language. Berlin−Boston: Walter de Gruyter. Veszelszki Ágnes 2017b. Netnyelvészet. Bevezetés az internet nyelvhasználatába. Budapest: L'Harmattan. Wardhaugh, Ronald 1995. Szociolingvisztika. Osiris Századvég, Budapest. Ziegler, Arne 2002. E-Mail – Textsorte oder Kommunikationsform? In: Ziegler, Arne – Dürscheid, Christa (Hrsg.): Kommunikationsform E-Mail. Stauffenburg, Tübingen, 9–32.

Kapcsolódó szócikkek Szociolingvisztika Nyelvváltozat

Kategória:Nyelvváltozatok