thumb|right|350px|A világ föderációs rendszerű államai (2006)
A föderáció vagy federáció (a latin nyelvből: foedus (genitivusa foederis) liga, társulás; magyarul szövetségi állam) két vagy több állam egyesülésével létrejövő állam, amelyben a legfontosabb állami funkciókat (pénzügyek, hadügyek, külügy) közösen, a föderáció erre a célra létrehozott szervei révén gyakorolják. A föderáció a nemzetközi jog szuverén alanya, tagállamai az államiságnak ezzel az attribútumával nem rendelkeznek. A föderációnak van saját alkotmánya, kormánya, törvényhozása, és a tagállamoknak el kell fogadniuk ezeknek a rendelkezéseit. A tagállamoknak is vannak végrehajtó és törvényhozó szervei, ezek hatásköre azonban jóval korlátozottabb a közösségi szerveknél. Az egyes föderációkban jelentős különbségek vannak a közösségi és a tagállami hatalomgyakorlás megosztásában.
A föderációs berendezkedésű országra példa a 21. században az USA, Oroszország vagy Svájc.
Típusai A föderációkat, szövetségi államokat számos különböző szempont alapján csoportosíthatjuk.
Létrejöttük alapján Nagy területű országok (például USA), amelyek fokozatos kiterjedéssel, bővüléssel jöttek létre. Eleve föderációs céllal, megegyezés alapján létrejött államok (például Belgium). Történelmi fejlődés alapján (például Ausztria). Összetételük alapján Kongruens (az egységek között kevés az eltérés – Ausztria) Inkongruens (nagyobb vallási, etnikai, politikai különbségek – Belgium) Működésük alapján Kooperációra épül (összehangolt döntések – Németország) Kompetitív (nincs megállapodási kényszer, versengések az egységek közt – USA)
Az Egyesült Államok mint tagállamainak föderációja a térképen
Oroszország föderatív felépítése Az Oroszországi Föderáció 85 egyenjogú tagból (szubjektumok, vagy „a Föderáció alanyai”) áll: Az Oroszországi Föderáció tagjai
középre|800px
Föderatív államok (szövetségi államok) a 21. század elején +Létező föderációk Létrehozás Föderáció Egységeinek neve Legfontosabb egységei Kisebb alkotórészek Államforma 1853 Argentína Argentína tartományai 23 tartomány Buenos Aires autonóm város Köztársaság 1901 Ausztrália Ausztrália államai és területei 6 állam 3 szövetségi terület és 7 külső terület Monarchia 1920 Ausztria Ausztria szövetségi tartományai (Bundesländer) 9 szövetségi tartomány Köztársaság1970 Belgium Belgium régiói 3 nyelvi közösség, 3 régió, 10 tartomány Monarchia1995 Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina entitásai és kantonjai 2 entitás, az egyiken belül 10 kanton Brčkói Körzet: de jure mindkét entitás része, de facto központi irányítás alatt áll Köztársaság1889 Brazília Brazília államai 26 tagállam, egy szövetségi terület Köztársaság1867 Kanada Kanada tartományai és területei 10 tartomány 3 terület Monarchia1975 Comore-szigetek autonóm szigetek 3 sziget Köztársaság1995 Etiópia Etiópia régiói 9 régió 2 város Köztársaság1949 Németország Németország szövetségi államai 16 szövetségi állam (Bundesländer) Köztársaság1950 India India államai és területei 29 állam 7 uniós terület, beleértve a Delhi Nemzeti Fővárosi Területet Köztársaság2005 Irak Irak kormányzóságai 18 kormányzóság Köztársaság1963 Malajzia Malajzia államai 13 állam 3 szövetségi terület Monarchia1821 Mexikó Mexikó államai 32 szövetségi egység (31 állam és a főváros, Mexikóváros) Köztársaság1979 Mikronéziai Szövetségi Államok szövetségi államok 4 szövetségi állam Köztársaság2015 Nepál Nepál tartományai 7 tartomány Köztársaság1963 Nigéria Nigéria államai 36 állam 1 szövetségi fővárosi terület Köztársaság 1956 Pakisztán Pakisztán tartományai és területei 4 tartomány 2 autonóm terület és 1 szövetségi fővárosi terület Köztársaság 1991 Oroszország Oroszország közigazgatási beosztása 46 terület, 22 köztársaság, 9 határterület, 4 autonóm terület, 3 szövetségi jelentőségű város, 1 autonóm terület Köztársaság1983 Saint Kitts és Nevis Saint Kitts és Nevis szigetei 2 sziget Monarchia2012 Szomália Szomália szövetségi tagállamai 18 régió Köztársaság2011 Dél-Szudán Dél-Szudán tagállamai 32 tagállam Köztársaság1956 Szudán Szudán államai 17 állam Köztársaság1848 Svájc Svájc kantonjai 26 kanton Köztársaság1971 Egyesült Arab Emírségek Emírségek 7 emírség Monarchia 1776 Amerikai Egyesült Államok Az Egyesült Államok tagállamai 50 állam Washington (főváros); 16 különböző státuszú, lakott és lakatlan, terület, külbirtok Köztársaság1863 Venezuela Venezuela államai 23 állam Caracas főváros (szövetségi kerület), 1 szövetségi külbirtok Köztársaság
Konföderációs állam A konföderáció szuverén államoknak a föderációnál lazább szövetsége. A konföderáció alapja nemzetközi szerződés. Ilyen például a Független Államok Közössége, mely az egykori Szovjetunió tagköztársaságainak többségét tömöríti.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Föderáció