Bélavézse (1899-ig Belovezsa, ) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Bártfai járásában.
Fekvése Bártfától 8 km-re keletre, a Tapoly bal oldalán.
Nevének eredete Neve a szláv biela (= fehér) melléknévből és a veža (= torony) főnévből származik, mely egyesek szerint az itt állt egykori bencés kolostor fehér tornyára, mások szerint a templomtoronyra vonatkozik.
Története bélyegkép|balra|120px|Szent Mihály görögkatolikus templom A falu valószínűleg a 14. század első felében keletkezett, de egyesek szerint már a tatárjárás előtt is megvolt. 1355-ben „Belavesse” néven említik először, amikor Nagy Lajos király megbízásából az egri káptalan oklevele megerősíti a szemelnyei uradalom határait. A következőkben 1414-ben a Czudar család Makovica várának uradalmához tartozó falujaként említik, majd 1427-ben jelenik meg írott forrásban, ekkor 52 porta után adózott. Valószínűleg az 1472. évi lengyelek elleni háborúban a lengyelek égették fel. Így a 15. század második felében legtöbb lakosa elköltözött, mert 1492-ben már csak 3 háztartás volt a faluban. 1600-ban 10 jobbágyház állt a településen. A következő időszakban főként a soltészjog alapján ruszinokkal telepítették be. Ennek köszönhetően 1787-ben már 75 háza volt 452 lakossal.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „BELLOVESA. vagy Beilovesza. Tót falu Sáros Vármegyében, birtokosai külömbféle Uraságok, határja középszerű termékenységű, réttye, legelője magok szükségeire elég, fájok nem külömben, második Osztálybéli.”
1828-ban 79 háza állt 585 lakossal.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Bellovesza, orosz falu, Sáros vármegyében, Bártfához keletre egy mfd. 8 r., 564 g. kath., 25 zsidó lak. Határa elég termékeny. F. u. többen. Van gör. kath. anyatemplom.”
A trianoni diktátum előtt Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.
Népessége
1910-ben 576, túlnyomórészt ruszin anyanyelvű lakosa volt.
2001-ben 802 lakosából 703 szlovák és 82 ruszin volt.
2011-ben 829 lakosából 614 szlovák és 198 ruszin volt.
2021-ben 775 lakosából 675 (+20) szlovák, 1 magyar, 84 (+180) ruszin, 7 (+1) egyéb és 8 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk
Nevezetességei Mihály arkangyal tiszteletére szentelt görögkatolikus temploma 1778-ban épült a korábbi fatemplom helyett.
Jegyzetek
További információk
Községinfó Fotóalbum Képek az Eperjesi Görögkatolikus Püspökség honlapján Bélavézse Szlovákia térképén Oabar.edu.sk
Belavezse Kategória:Sáros vármegye települései