Gróf Zrínyi Miklós (horvátul: Nikola Zrinski) (Csáktornya, 1620. május 3. – Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, főlovászmester, királyi tanácsos, légrádi főkapitány, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, hadtudós.
Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663–64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit, és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgokban, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság.
Jelmondata: Sors bona, nihil aliud (Jó szerencse, semmi más.)
Élete Családja Horvát eredetű főnemesi családban született, dédapja Zrínyi Miklós, a szigetvári hős volt. Apai nagyszülei Zrínyi IV. György, tárnokmester és Stubenberg Zsófia. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna (1584–1621) volt. Alig múlt egy éves, amikor édesanyja, második fia, Péter születése után gyermekágyi lázban meghalt. Miklós és Péter 1626. december 18-án édesapjukat is elvesztették. Ezután II. Ferdinánd gondoskodott róluk, öt gyámot (Sennyey István váci püspök, Domitrovics Péter zágrábi püspök, Patacsics Péter, Mikulics Tamás, Batthyányi Ferenc) jelölve ki melléjük. A gyerekek apjuk unokatestvére, Batthyány Ferenc németújvári udvarába kerültek, ahol a gróf osztrák-cseh származású felesége, Lobkowitz-Poppel Éva nevelte fel őket. A fiúk leveleikben „anyjuknak” szólították Poppel Évát, s a valóságban is annak tekinthették. Mivel az árvavagyont a gyámok kezdték széthordani, egy év után a király megszüntette az ötös gyámságot, és a neveléssel Pázmány Pétert bízta mert tuff volt. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Nagy hatással volt rá 1635–37-ben tett itáliai tanulmányútja, melyet Senkviczy Mátyás esztergomi kanonokkal tett.
Zrínyi Miklósnak négy gyermeke volt, mindegyik a második házasságából: Mária Terézia Borbála (1655–1658), Mária Katarina (*1656), Izsák (1658–1659) és Ádám, aki 1662. december 24-én született Bécsben, majd császári őrizet alatt Prágában nevelkedett és a szalánkeméni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, az oszmánok ellen harcolva mindössze huszonkilenc évesen.
A király szolgálatában 263px|bélyegkép|Magyar hős és hadúr, osztrák emléklap Zrinyi Miklósról Hazatérése után, a családi hagyományoknak megfelelően, birtoka védelmében állandó harcokat folytatott a törökök ellen, kiverte őket a Muraközből és védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát, Stájerországot. A családi birtokot megosztotta öccsével, Zrínyi Péterrel: ő maga a Muraközben maradt, öccse a tengermelléki földeket kapta. A nyelvi környezet különbözősége meghatározó lett: Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Miklós csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével, ahonnan európai szintű könyvtárát (Bibliotheca Zriniana) is beszerezte; főleg a történelmi tárgyú könyveket kedvelte.
Családi hagyományként hozta magával a magyar, a horvát és az olasz nyelv ismeretét. Iskolai tanulmányai során kitűnően megtanult latinul. Ezen felül németül és törökül is értett. Az 1642–45 közötti időszakban bekapcsolódott a harmincéves háborúba: Saját költségén felállított sereggel, III. Ferdinánd király hadában, a Lennart Torstenson vezette svédek ellen Sziléziában és Morvaországban; I. Rákóczi György ellen a Felvidéken harcolt. Az erdélyi fejedelem elleni hadjáratban, 1644. szeptemberben, a felkelőket szétverték, közülük háromezren estek el a csatában. Itt Zrínyi, a küzdelem hevében, a zászlót őrzők közül kettőt leterített, a harmadiknak kezéből pedig kiragadta a zászlót; e hősi tette még jobban növelte hírnevét.
A harcból hazatérve 1645. június 14-én, Klenovnikon eljegyezte régi szerelmét (és múzsáját) Draskovich Gáspár gróf, Mária Euzébia nevű leányát. Esküvőjükre 1646. február 11-én került sor Draskovich prauneki várában. Hozományul Trakostyán és Klenovnik községeket kapta, melyek átengedéséért fizetett apósának.
A függetlenség felé balra|bélyegkép|200px|Horvátország Zrínyi korabeli térképe
bélyegkép|263px|Elias Wiedemann: Zrínyi Miklós arcképe 1652-ből
Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban a Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1646. szeptember 20-án királyi tanácsosi címet szerzett adományban III. Ferdinánd magyar királytól.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 9. kötet - 736. o. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a koronázási kardot. Még ebben az évben, a törökök elleni, légrádi győzelmet értékelve, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, mely tisztséget ugyancsak haláláig töltötte be. Mint bán számos országgyűlést hirdetett, s azokon lelkesen védelmezte országa jogait. Az 1655. évi zágrábi országgyűlésen például a magyar országgyűlésre küldött követeknek utasításul adta, hogy I. Lipót koronázási okmányában és minden egyéb okiratban Horvátország, Szlavónia, Dalmácia ne mint „kapcsolt részek” (Partes adnexae), hanem „királyság” (Regnum) néven szerepeljenek.
Feleségének 1651-ben bekövetkezett halála után heves vitába keveredett apósával, aki visszakövetelte a két községet, ugyanakkor az értük kapott összeget már nem óhajtotta visszafizetni. 1652. április 30-án Bécsben újra nősült, második felesége Löbl Mária Zsófia lett.
Hadi sikerei 1651–52 szüntelen hadakozással telt el. A törökök által 1651. augusztusban elfoglalt Kiskomár (Kiskomárom) várát Zrínyi ebben a hónapban már visszafoglalta. Még ebben az évben, Kosztajnicánál (Hrvatska Kostajnica, Horvátország) is emlékezetes diadalt aratott felettük. Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Foglalkoztatta a magyar, Habsburgoktól független, nemzeti királyság gondolata is. Noha esélyes volt, az uralkodó – protestáns kapcsolatai miatt – 1655-ben nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben. bélyegkép|balra|263px|Zrínyi Miklós bélyegkép|263px|Löbl Mária Zsófia Fő célja továbbra is a török kiűzése maradt, ezért 1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére – Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin). 1663-ban szövetséget kötött Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval. Ennek hatására, továbbá látva, hogy az akkor megindult háborúban a Montecuccoli vezetése alatt álló császári sereg képtelen feltartóztatni a Bécs felé irányuló török offenzívát, I. Lipót magyar főparancsnokká tette Zrínyit. Ő az 1663–64. évi háborúban látványos sikereket ért el. 1664. január–februárban téli hadjáratot vezetett: az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni. Húszezer fős seregével 240 km-re hatolt be az ellenséges területre, felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Dráva-hidat, előkészítve a tavaszi háborút. Sikerére Európa-szerte felfigyeltek, „Magyar Marsnak” nevezték; I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, amit Zrínyi nem fogadott el; a VII. Sándor pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, IV. Fülöp spanyol király az aranygyapjas renddel, a XIV. Lajos francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak, II. János György szász választófejedelem pedig testvérének nevezte; mindenki dicsőítette, mert a törökök felett csak a Zrínyiek tudtak győzedelmeskedni. Áprilisban Kanizsa ostromához kezdett, de a bécsi Haditanács a nagyvezír közeledtének hírére visszarendelte, sőt júniusban Montecuccoli hadserege a Mura mellett tétlenül nézte, amint a törökök elfoglalták és felrobbantották az általa Zrínyitől átvett Új-Zrínyivárt is. Augusztusban a szövetséges csapatok hatalmas diadalt arattak a szentgotthárdi csatában, de a vasvári béke inkább a törökök számra volt előnyös. Azt tartalmazta, hogy Lipót nem követelte vissza a törököktől az általuk elfoglalt területeket – a felek fenntartották az aktuális status quót. Ezt azért tette, mivel már a franciák elleni háborúra készült, és nem akart kétfrontos háborúban harcolni.
Halála Az elkeseredett Zrínyiben – akit a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, és az általa élesen bírált Montecuccolira bízták a fővezérséget – látták támaszukat a Habsburg uralommal elégedetlenek. Elképzeléseik megvalósítására azonban nem maradt idejük, mert Zrínyi egy vadászaton meghalt.
1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor pókafalvi Póka családból való Póka István fővadász horvát nyelven közölte Zrínyivel: „Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszejthetnők”. Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és Pókával valamint egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalemberrel a nyomában elnyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a rémisztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.
A közvéleményt megrázta a halálhír. Jellemző, hogy sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét: összeesküvésről, udvari merényletről beszéltek. A halálesetről a legrészletesebb beszámolót a vadászaton részt vevő Bethlen Miklós adta több levelében, majd az eseményeket önéletírásában is megörökítette. thumb|left|263px|Zrínyi halálának korabeli ábrázolása. Zrínyi Miklós 1664. november 18-án Csáktornya mellett egy vadászaton vett részt. Egy megsebesített, felbőszült vadkan által a földön fekvő Zrínyit hét agyardöfés érte, ami után már képtelen volt beszélni és csak kézjelekkel kommunikált a segítségére sietőkkel.Híres életek - elhíresült halálok
A hazai történeti irodalomban elsőként Vasvári Pál vetette fel, hogy Zrínyi halálát merénylet, politikai gyilkosság okozta.Vasvári Pál: „Zrínyi Miklós, a költő”, In Vasvári Pál, Válogatott írásai, szerk. Fekete Sándor, Budapest, 1956. Egyházasbükki Dervarics Kálmán Gróf Zrínyi Miklós a költő halála című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.Bene Sándor és Borián Gellért Zrínyi és a vadkan című kismonográfiájukban (Helikon Kiadó, 1988) az összes forrás egybevetésével délután 4 és 5 óra közé teszik Zrínyi halálát. Grandpierre K. Endre 1970-ben megjelent Fekete hóesés című könyvében pedig több mint 100 oldalon át – a 213. oldaltól a 320. oldalig – a korabeli dokumentumok alapján, azok ellentmondásait feltárva próbálta bizonyítani, hogy Zrínyi az említett vadász révén orvgyilkosság áldozata lett. (1970), 213–351. o. Bárhogyan is történt, sokak szerint az udvar számára jól jöhetett az egyre kényelmetlenebbé vált főúr halála.