Az 52. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált 1999. május 12. és 23. között rendezték meg, David Cronenberg kanadai filmrendező elnökletével. A hivatalos versenyprogramban 22 nagyjátékfilm és 12 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 23, a Cinéfondation keretében 20, míg versenyen kívül 8 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet és 7 rövidfilmet mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 26 nagyjátékfilm és 6 kisfilm vetítésére került sor.
Az 1999. évi fesztivál A fesztivált Nyikita Szergejevics Mihalkov versenyen kívül vetített alkotása, A szibériai borbély nyitotta meg, és Oliver Parker ugyancsak versenyen kívül bemutatott filmje, A tökéletes férj zárta. A Cannes-ba rendszeresen visszatérő filmrendezők között olyan „nagyágyúk” jelentek meg, mint a spanyol Pedro Almodóvar, a mexikói Arturo Ripstein, a kínai és a portugál Manoel de Oliveira. Különösen erős volt az európai jelenlét, és feltűnően kevés az egyesült államokbeli alkotás (4 versenyben, 4 versenyen kívül). A három ázsiai versenyfilm egyike a 25 év távollét után ismét meghívott Izraelből érkezett. A nagyjátékfilmek versenyében 13 alkotó első alkalommal mutatkozhatott be a cannes-i fesztiválon, közülük kettő elsőfilmes. ,
A főbb díjakat illetően ez évben is a „papírforma” érvényesült: a Cannes-ban hagyományosan kitüntetett figyelemmel kísért társadalmi realizmus alkotásai kaptak elismerést. Noha a vetítések alapján a filmes szakma David Lynch alkotását (Straight Story - Az igaz történet) várta fő díjazottnak, a zsűri egyhangú szavazata alapján az Arany Pálmát a belga testvérpár, Jean-Pierre és Luc Dardenne vehette át Rosetta című filmdrámájukért és ugyanezen film címszerepét játszó Émilie Dequenne kapta a legjobb női alakítás díját, megosztva a kritikusok által korántsem lelkesedéssel fogadott, nagydíjas Emberiség főszereplőjével, Séverine Caneele-lel. Ez utóbbi alkotás főszereplője, Emmanuel Schotté lett a legjobb színész. Az ismeretlenségből előbukkanó, amatőr művészek meglepetésszerű elismerése kiváltotta a gálaest közönségének nemtetszését: a díjátadást hangos füttyszó kísérte. A zsűri díját a 90. életévét betöltött portugál Manoel de Oliveira kapta – a kritikusok többsége egyetértett abban, hogy ezt az elismerést már életpályája elején kiérdemelte volna. A legjobb rendezés díját Pedro Almodóvar vehette át Mindent anyámról című alkotásáért, míg a legjobb forgatókönyvért járó díjat Jurij Arabov kapta meg a Molokh-ért. A legjobb elsőfilmes az indiai Murali Nair lett az Un certain regard szekcióban bemutatott Marana Simhasanam című alkotásával.
Az 1999-es cannes-i filmfesztiválon a magyar filmművészetet nem képviselte alkotás, sem a hivatalos programban, sem pedig valamely párhuzamos szekcióban.
A Filmrendezők Szövetsége (Société des Réalisateurs de Films – SRF) ez évben új főbiztost nevezett ki a Rendezők Kéthete élére, Marie-Pierre Macia személyében. A válogatásból a legnagyobb fesztiválsikert a francia Emmanuel Finkiel Utazás című filmje aratta, amely elnyerte az ifjúság díját; a legnagyobb nemzetközi sikerre viszont két amerikai alkotás, Anjelica Huston Agnes Browne, valamint Daniel Myrick és Eduardo Sánchez páros IdeglelésForgalmazták Ideglelés – The Blair Witch Project magyar címmel is. című filmjei tettek szert. Jól szerepelt még a bhutáni Khyentse Norbu Isteni játék, a japán Szuva Nobuhiro M/other, vagy a chilei Ricardo Larraín Őrült vágy című alkotása. (,
A Filmvásár 1999-ben ünnepelte 40. évfordulóját. Az időközben „nélkülözhetetlenné” vált szakkiállításra és vásárra ekkorra már több mint 5000 résztvevő érkezett, és vett részt mintegy 1000 vetítésen. A résztvevők zömét öt ország tette ki: Amerikai Egyesült Államok (21%), Franciaország (14%), Egyesült Királyság (11%), Németország (7%) és Japán (6%). (,
Zsűri Versenyprogram bélyegkép|jobbra|200px|David Cronenberg, a zsűri elnöke bélyegkép|jobbra|200px|Anjelica Huston (2005) David Cronenberg, filmrendező – – a zsűri elnöke André Téchiné, filmrendező – Barbara Hendricks, operaénekes – Dominique Blanc, színésznő – Doris Dorrie, filmrendező – George Miller, filmrendező – Holly Hunter, színésznő – Jeff Goldblum, színész – Maurizio Nichetti, filmrendező – Yasmina Reza, író – Cinéfondation és rövidfilmek Thomas Vinterberg, filmrendező – – a zsűri elnöke Cédric Klapisch, filmrendező – Greta Scacchi, színésznő – Virginie Ledoyen, színésznő – Walter Salles, filmrendező – Un Certain Regard Lambert Wilson, színész – – a zsűri elnöke Annie Copperman, filmkritikus – Irène Bignardi, filmkritikus – Jonathan Romney, filmkritikus – Laurent Tirard, filmrendező-forgatókönyvíró – Thierry Gandillot, filmkritikus – Arany Kamera Michel Piccoli, színész – – a zsűri elnöke Caroline Champetier, operatőr – Marie Vermillard, filmrendező – Paola Malanga, filmkritikus – Jose Maria Riba, filmkritikus – Peter von Bagh, filmtörténész – Jean-Pierre Beauviala, mérnök, feltaláló – Cherifa Chabane, filmkritikus –
Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye 8 ½ Women (8 és 1/2 nő)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Peter Greenaway A carta (A levél) – rendező: Manoel de Oliveira Cradle Will Rock (Broadway 39. utca) – rendező: Tim Robbins El coronel no tiene quien le escriba (Az ezredes úrnak, nincs aki írjon) – rendező: Arturo Ripstein Felicia's Journey (Felícia utazása) – rendező: Atom Egoyan Ghessé hayé kish – rendező: Abolfazl Jalili;A The Ring című rész alkotója. Mohsen MakhmalbafA The Door című rész alkotója. és Naser TaghvaiA The Greek Boat című rész alkotója. Ghost Dog: The Way of the Samurai (Szellemkutya) – rendező: Jim Jarmusch A fesztiválon The Emperor and the Assassin nemzetközi angol címmel szerepelt. (A császár és a gyilkos)Előfordul A pap vége címmel is. – rendező: Kadosh – rendező: Amos Gitai Kikudzsiró no nacu (Kikujiro nyara) – rendező: Kitano Takesi La balia (A dajka) – rendező: Marco Bellocchio Le temps retrouvéAz IMDb-ben Le temps retrouvé, d'après l'oeuvre de Marcel Proust teljes címmel szerepel. (A megtalált idő) – rendező: Raoul Ruiz L'humanité (Emberiség) – rendező: Bruno Dumont Limbo (Jég hátán) – rendező: John Sayles Moloh – rendező: Alekszandr Szokurov Nos vies heureuses (Boldog életeink) – rendező: Jacques Maillot Pola X – rendező: Leos Carax Rosetta – rendező: Jean-Pierre és Luc Dardenne The Straight Story (Straight Story - Az igaz történet) – rendező: David Lynch Tin seung yan gaan – rendező: Nelson Yu Lik-wai Todo sobre mi madre (Mindent anyámról) – rendező: Pedro Almodóvar Wonderland (Csodaország) – rendező: Michael Winterbottom
Nagyjátékfilmek versenyen kívül Adieu, plancher des vaches! (Agyő, édes otthon!) – rendező: Otar Ioszeliani An Ideal Husband (A tökéletes férj) – rendező: Oliver Parker Dogma (Dogma) – rendező: Kevin Smith Edtv (Ed TV) – rendező: Ron Howard Entrapment (Briliáns csapda) – rendező: Jon Amiel Mein liebster Feind - Klaus Kinski (Legkedvesebb ellenségem) – rendező: Werner Herzog Szibirszkij cirjulnik (A szibériai borbély) – rendező: Nyikita Szergejevics Mihalkov The Limey (Amerikai vérbosszú) – rendező: Steven Soderbergh
Un Certain Regard As bodas de Deus – rendező: Joăo César Monteio Away with Words (Félre a szavakkal! ) – rendező: Christopher Doyle Beautiful People (Boldog emberek) – rendező: Jasmin Dizdar Beresina oder Die letzten Tage der Schweiz (Beresina, avagy Svájc végnapjai) – rendező: Daniel Schmid A fesztiválon So Close to Paradise címmel szerepelt. – rendező: El Akhar – rendező: Youssef Chahine Garage Olimpo – rendező: Marco Bechis Harem suaré (Az utolsó hárem) – rendező: Ferzan Özpetek If I give you my humbleness, don't take away my pride – rendező: Karin Westerlund Judy Berlin – rendező: Eric Mendelsohn Kaizokuban Bootleg Film – rendező: Kobajasi Maszahiro La genèse – rendező: Cheick Oumar Sissoko Les passagers – rendező: Jean-Claude Guiguet Marana Simhasanam – rendező: Murali Nair Nadia et les hippopotames – rendező: Dominique Cabrera Peau neuve (Új bőr) – rendező: Emilie Deleuze Ratcatcher (Patkányfogó) – rendező: Lynne Ramsay Sicilia! (Szicília!) – rendező: Jean-Marie Straub és Danièle Huillet The Shade – rendező: Raphaël Nadjari The Winlow Boy (A Winslow fiú) – rendező: David Mamet – rendező: Vaanaprastham – rendező: Shaji N. Karun A fesztiválon The Personals nemzetközi angol címmel szerepelt. – rendező:
Rövidfilmek versenye An Eternity – rendező: Kim Daehyun Billy's Balloon – rendező: Don Hiertzfeldt Devil Doll/Ring Pull – rendező: Jarl Olsen Dong si-eA fesztiválon Simultaneity nemzetközi címmel szerepelt. – rendező: Kim Seong Sook Food for Thought (A tenger gyümölcsei) – rendező: John Paton és Matthew Ross Husk – rendező: Jerry Handler Rien à dire – rendező: Vincent Perez Ruleta – rendező: Roberto Santiago So-poong – rendező: Song Il-Gon Stop – rendező: Rodolphe Marconi The Cookie Thief – rendező: Toby Leslie és Hugo Currie When the Day Breaks (Napfelkelte) – rendező: Amanda Forbis és Wendy Tilby
Cinéfondation Babalon – rendező: Michal Zabka Cambi e scambi – rendező: Donata Pizzato Dimanche – rendező: Fabrice Aragno En god dag at go – rendező: Bo Hagen Clausen Germania – rendező: Kris Krikellis Im Hukim – rendező: Dover Kosasvili Inter-view (Interjú) – rendező: Jessica Hausner Jumedzsi ningjo – rendező: Jamazaki Tacudzsi Ked nie, tak nie – rendező: Vladimír Král La puce – rendező: Emmanuelle Bercot Layover – rendező: Shen Ko-shang LevshaA fesztiválon Der Linkshänder német címmel vett részt. – rendező: Jurij Kuzin Milk – rendező: Mairi Cameron Runt – rendező: Jesse Lawrence Ryba 073 (Hal 073) – rendező: Václav Švankmajer Second Hand – rendező: Emily Young The Clock – rendező: Noah Laracy The Execution – rendező: Lee In-kyun Waxandwane – rendező: Axel Koenzen Wojtek – rendező: David Turner
Párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete Nagyjátékfilmek 7/25 Nana-Ni-Go – rendező: Hajakava Vataru Belo Odelo – rendező: Lazar Ristovski Flores de otro mundo (Idegen virágok) – rendező: Icíar Bollaín Gemide – rendező: Serdar Akar Hold Black The Night – rendező: Philip Davis Siam Sunset (Sziámi naplemente) – rendező: John Polson Strange Fits of Passion – rendező: Elise McCredie Rövidfilmek Dayereh – rendező: Mohammad Shirvani Dérapages – rendező: Pascal Adant Fuzzy Logic – rendező: Tom Krueger La leçon du jour – rendező: Irène Sohm More – rendező: Mark Osborne Shoes Off ! – rendező: Mark Sawers The Good Soon – rendező: Sean McGuire
Rendezők Kéthete Nagyjátékfilmek A mort la mort ! – rendező: Romain Goupil Agnes Browne – rendező: Anjelica Huston Kariszuma (Charisma) – rendező: Kuroszava Kijosi East Is East (A Kelet az Kelet) – rendező: Damien O'Donnell El entusiasmo (Őrült vágy) – rendező: Ricardo Larraín Fever – rendező: Alex Winter Haut les coeurs ! (Fel a fejjel!) – rendező: Sólveig Anspach – rendező: Kiemas – rendező: Valdas Navasaitis La petite vendeuse de soleil – rendező: Djibril Diop Mambéty Le bleu des villes (Kisvárosi álom) – rendező: Stéphane Brizé Le franc – rendező: Djibril Diop Mambéty Les convoyeurs attendent (Feltörekvők)Forgalmazták A szállítók várnak magyar címmel is. – rendező: Benoît Mariage M/other – rendező: Szuva Nobuhiro Phörpa (Isteni játék) – rendező: Khyentse Norbu Qui plume la lune ? (A hold tollpihéi) – rendező: Christine Carrière A rendezvényen Scenery angol címmel szerepelt. – rendező: Sud – rendező: Chantal Akerman Summer of Sam (Egy sorozatgyilkos nyara) – rendező: Spike Lee The Blair Witch Project (Ideglelés) – rendező: Daniel Myrick és Eduardo Sánchez The Five Senses (Az öt érzék) – rendező: Jeremy Podeswa The Last September (Az utolsó ősz) – rendező: Deborah Warner