A norvég labdarúgó-válogatott Norvégia nemzeti csapata, amelyet a norvég labdarúgó-szövetség (Norvégul: Norges Fotballforbund) irányít. Hazai mérkőzéseit Oslóban, az Ullevaal Stadionban játssza. Eddig négyszer jutott ki világbajnokságra (1938, 1994, 1998, 2026), Európa-bajnokságon pedig egy alkalommal szerepelt (2000). Norvégia az egyike azon válogatottaknak, amelyek még nem szenvedtek vereséget Brazília ellen. Eddigi négy találkozójukból kettőt megnyert, kettő döntetlenre végződött. A legemlékezetesebb győzelmét az 1998-as világbajnokságon érte el, amikor 2–1-re győzte le a brazilokat.
A válogatott története A norvég labdarúgó-válogatott története több mint száz évre nyúlik vissza, és jól tükrözi az ország futballkultúrájának lassú, de folyamatos fejlődését. A Norvég labdarúgó-szövetséget 1902-ben alapították, de a válogatott csak hat évvel később, 1908-ban játszotta első mérkőzését, méghozzá Svédország ellen.
Norvégia, a nemzetközi labdarúgásban való eredményesség tekintetében hagyományosan szerényebb mutatókkal rendelkezik, mint skandináv szomszédai Dánia és Svédország. Az ország válogatottja az 1930-as években élte fénykorát. Ekkor az 1936. évi berlini olimpiai játékokon a bronzérmet sikerült megszereznie, majd az 1938-as világbajnokságra is kijutott, ahol Olaszországtól szenvedtek 2–1 arányban vereséget és már az első kör után kiesett. A norvégok gólját Arne Brustad szerezte.
Ezután következett a mélypont: több mint 50 éven keresztül nem sikerült kijutnia egyetlen világ illetve Európa-bajnokságra sem és ez idő alatt Európa leggyengébb nemzetei között volt számon tartva. A második világháború (1940–1945) jelentősen visszavetette a norvég labdarúgás életét. Norvégiát megszállták, a bajnokság akadozott, nemzetközi mérkőzéseket pedig gyakorlatilag nem játszott a válogatott. A háború után az ország a sportélet újjászervezésére koncentrált, de a futballban ez a folyamat lassabban ment, mint más nemzeteknél. Az 1950-es években Norvégia leginkább északi ellenfelek ellen játszott (Svédország, Dánia, Finnország). A válogatott ugyan stabilan szerepelt, de nem tudta felvenni a versenyt a kontinens legjobbjaival. Nagy tornákra egyáltalán nem jutott ki, és játékosállománya is korlátozott volt, hiszen a labdarúgás továbbra is inkább amatőr vagy félamatőr alapon működött. Az 1960-as évek Norvégiában kifejezetten gyenge időszaknak számított a válogatott történetében. A csapat többször is súlyos vereségeket szenvedett a selejtezők során. A norvég klubok és utánpótlásprogramok elmaradtak a nyugat-európai trendektől, és országos szinten sem volt meg az a szakmai háttér, amely komolyabb fejlődést tett volna lehetővé. A helyzet az 1970-es években kezdett enyhén javulni. A válogatott továbbra sem volt kijutó esélyes sem Európa-, sem világbajnokságokra, de időnként meglepetéseredményeket ért el (például a korabeli nagycsapatok ellen egy-egy döntetlent vagy győzelmet). A norvég labdarúgás infrastruktúrája is fokozatosan fejlődni kezdett – több műfüves pálya, jobb utánpótlásképzés –, ami hosszú távon meghatározónak bizonyult. Az 1980-as évek hozták el a valódi előkészítést a későbbi sikerekhez. Bár a válogatott továbbra sem jutott ki nagy tornára, több szempontból is modernizálódott a norvég labdarúgás: szakmai reformok jelentek meg az edzőképzésben és erősödött az utánpótlás, aminek eredményeként az 1990-es években visszatértek a nemzetközi labdarúgás elitmezőnyébe.
1990-ben Egil Olsen lett a szövetségi kapitány, akinek sikerült kivezetnie a válogatottat az 1994-es világbajnokságra, ahol Mexikót legyőzték ugyan, de az olaszoktól elszenvedett vereség és az Írországgal játszott döntetlen azt jelentette, hogy a csoportkör után kiesett a norvég válogatott. Az 1998-as világbajnokságra szintén kijutott. Marokkó és Skócia ellen döntetlenre végezett, Brazíliát pedig 2–1-re legyőzte. A csoportból továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol Olaszországtól szenvedett 1–0-s vereséget.
A vb után a korábban az U21-es válogatottnál tevékenykedő Nils Johan Semb váltotta Olsent a kapitányi poszton. Vele a 2000-es Európa-bajnokságra is sikeresen kijutott a gárda. Az Eb-t Spanyolország 1–0-s legyőzésével kezdte, majd ugyanilyen arányban vereséget szenvedett Jugoszláviától. Utolsó csoportmérkőzésén 0–0-t játszott Szlovéniával, azonban ez kevés volt a továbbjutáshoz. Mind a mai napig ekkor szerepelt a norvég válogatott utoljára világversenyen. A későbbiekben több alkalommal is közel járt ahhoz, hogy kijusson a világbajnokságra (2006) vagy az Európa-bajnokságra (2004), de a pót-selejtezőkön rendre alulmaradt. A 2008-as Európa-bajnokság selejtezőiben Görögország és Törökország mögött a harmadik helyen végzett, mindössze egy ponttal lemaradva a pótselejtezőt érő második helyről. A 2010-es világbajnokság selejtezőit Hollandia mögött a második helyen zárta az egyetlen öt tagú csoportban. A 2012-es Európa-bajnokság selejtezőit Portugáliával azonos pontszámmal zárta, de rosszabb gólkülönbsége miatt lemaradt a rájátszásról. Norvégia az első kalapból várhatta a 2014-es világbajnokság európai selejtezőcsoportjának sorsolását, ám végül csalódást keltő módon csak a negyedik helyen végzett az E csoportban. Olsent Per-Mathias Høgmo váltotta a Svájc elleni, hazai pályán elszenvedett 2–0-s vereség után, de Norvégia a következő mérkőzésen – a Szlovéniától elszenvedett 3–0-s kudarcot követően – elszállt a pótselejtezős reményektől. Høgmo maradt a norvég válogatott élén a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjére is. A csapat a harmadik helyen végzett a selejtezőcsoportjában, így kétmérkőzéses pótselejtezőt játszhatott Magyarország ellen, de összesítésben 3–1-re alulmaradt. A korábbi svéd és izlandi szövetségi kapitány, Lars Lagerbäck a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatának közepén vette át az irányítást. A norvégok a Németország elleni 6–0-s vereség után végleg lemaradtak a pótselejtezőt érő helyekről, és végül a negyedik helyen zártak a csoportjukban.
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezője során Norvégia a harmadik helyen végzett csoportjában Spanyolország és Svédország mögött, így lemaradt az egyenes ági kijutásról. A csapat ezt követően 2020 októberében pótselejtezőt játszott Szerbia ellen, ám 2–1-es vereséget szenvedett, és kiesett a küzdelmekből. Norvégia ezután a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájában szerepelt Ausztria, Románia és Észak-Írország mellett; a csoport második helyét megszerezve megtartotta pozícióját a B divízióban a következő kiírásra.
2020. december 3-án a korábbi válogatott játékost, Ståle Solbakkent nevezték ki szövetségi kapitánynak Lars Lagerbäck távozását követően. 2021 márciusában Solbakken Martin Ødegaardot tette meg a csapat kapitányának. Norvégiának sem a 2022-es világbajnokságra, sem a 2024-es Európa-bajnokságra nem sikerült kvalifikálnia magát. A vb-selejtezőkben a harmadik helyen zártak a Hollandiát és Törökországot is felvonultató csoportban, később pedig az Eb-selejtezők során Spanyolország és Skócia mögött végeztek, így ismét lemaradtak a tornáról. A 2024–2025-es UEFA Nemzetek Ligájában viszont Norvégia csoportelsőként egyenes ágon feljutott az A divízióba.
2025. november 16-án Norvégia biztosította helyét a 2026-os világbajnokságon, véget vetve a torna iránti 28 éves távollétének. A csapat mind a nyolc selejtezőmérkőzését megnyerte, és az első helyen végzett a csoportjában. A menetelést az Olaszország elleni, milánói 4–1-es győzelem zárta le, ami az olasz válogatott történetének legelső hazai veresége volt vb-selejtező csoportmérkőzésen. Erling Haaland 16 góllal az összes selejtező gólkirálya lett. A világbajnokság csoportsorsolásán Norvégia az I csoportba került Irak, Szenegál és Franciaország mellé.
2026. június 17-én Norvégia egy Irak elleni 4–1-es győzelemmel indította vb-szereplését, amelyet Haaland két gólja fémjelzett; ezzel ő lett az első norvég játékos, aki egynél több gólt szerzett egyetlen vb-mérkőzésen. Ez volt az első alkalom, hogy Norvégia kettőnél több gólt lőtt egy világbajnoki találkozón. Ezt követte a Szenegál elleni 3–2-es diadal, amellyel a csapat már a Franciaország elleni utolsó csoportmeccs előtt biztosította a továbbjutását a legjobb 32 közé. Ezen a tét nélküli mérkőzésen végül súlyos, 4–1-es vereséget szenvedtek, ami a történelem során az első olyan vb-kudarca volt a norvégoknak, amelyet nem az olasz válogatottól szenvedtek el (Olaszország egyébként ki sem jutott a tornára).
Nemzetközi eredmények Világbajnokság VilágbajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret 1930nem indult 1934 1938Nyolcaddöntő12.100112Keret1.211065 1950nem indult 1954nem jutott ki3.402249 19583.4103315 19623.4004311 19662.6312105 19703.4103413 19743.6204916 19782.420234 19825.8224815 19865.8134410 19904.8224109 1994Csoportkör17.311111Keret1.10721255 1998Nyolcaddöntő15.412155Keret1.8620212 2002nem jutott ki4.102441214 20062.12534129 20102.824297 20144.103341013 20184.104151716 20223.10532158 2026Negyeddöntő5.64021311Keret1.8800375 2030későbbkésőbb 2034későbbkésőbbÖsszesen 4/23146352019 – Összesen144573354222191
Európa-bajnokság
Európa-bajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret 1960nem jutott kiNyolcaddöntő200226 1964Első forduló201113 19684.6114914 19724.6015518 19764.6105515 19805.8017520 19844.612378 19885.8125512 19923.833295 19963.10622177 2000Csoportkör9.311111Keret1.10811219 2004nem jutott ki104241010 20083.127232711 20123.8512107 2016126151413 2020114522013 20243.83231412Összesen 1/17311111 –Összesen133502756181183
UEFA Nemzetek Ligája Csoportkör / Negyeddöntő / OsztályozóEgyenes kieséses szakaszSzezonLigaCsoportFeljutás/kiesésHelyezésÉvEredményKeret2018–19C3.1.64117226. 2019nem jutott be2020–21B1.2.631212722. 20212022–23B4.2.63127724. 20232024–25B3.1.641115718. 20252026–27A 2027Összesen2414464123 0/4––––––
Olimpia ÉvEredményHelyMGyDVRgKg 1908, LondonNem indult 1912, StockholmNegyeddöntő7.200208 1920, AntwerpenNegyeddöntő8.310247 1924, PárizsNem indult 1928, AmszterdamNem indult 1932, Los AngelesNem volt labdarúgótorna 1936, BerlinBronzérmes3.4301104 1948, LondonNem indultÖsszesenBronzérmes3/794051419 1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon
Játékosok Keret A 2026-os világbajnokságon részt vevő keret.
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
! colspan="9" style="background:#b0d3fb; text-align:left;"| |- style="background:#dfedfd;"
Szerelés
A norvég válogatott hagyományos szerelése a piros mez, fehér nadrág, sötétkék sportszár. A váltómez leggyakrabban fehér mezből, sötétkék nadrágból és fehér sportszárból áll.
1992 és 1996 között az Adidas, 1996 és 2014 között az umbro volt a mezszponzora a válogatottnak.
A norvég labdarúgó-szövetség és a nike közötti szerződés értelmében 2015. január 1-től a nike látja el sportszerekkel a válogatottat.
Válogatottsági rekordok
Az adatok 2025. november 16. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok félkövérrel vannak megjelölve.
Legtöbbször pályára lépett játékosok 240px|thumb|right|John Arne Riise a válogatottsági csúcstartó 110 mérkőzéssel. #JátékosVál.GólIdőszak1John Arne Riise110 162000–20132Thorbjørn Svenssen104 01947–19623Henning Berg100 91992–20044Erik Thorstvedt9701982–19965John Carew91241998–2011Brede Hangeland9142002–20147Øyvind Leonhardsen86191990–20038Morten Gamst Pedersen83172004–2014Kjetil Rekdal83171987–200010Steffen Iversen79211998–2011
Legtöbb gólt szerző játékosok 252x252px|thumb|Erling Haaland 55 góllal a norvég válogatott legeredményesebb játékosa. #JátékosÁtlagGólVál.Időszak1Erling Haaland 55482019– 2Jørgen Juve33451928–19373Einar Gundersen26331917–1928Alexander Sørloth26682016– 5Harald Hennum25431949–19606John Carew24911998–20117Ole Gunnar Solskjær23671995–2007Tore André Flo23761995–20049Gunnar Thoresen22641946–195910Steffen Iversen21791998–2011
Ismert játékosok thumb|Tore André Flo|262x262px Mini Jakobsen Henning Berg Stig Inge Bjørnebye Rune Bratseth John Carew Dan Eggen Jan Åge Fjørtoft Jostein Flo