260px|bélyegkép|Az Operaház esti fényárban
A Magyar Állami Operaház, korábban 1884-es megnyitásától 1945-ig Magyar Királyi Operaházhttps://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/FOTO-eW92Mk1TV1pGaFpUMWFiZzJVd1IzWUNOV3d2bEpwNnhYRVg4K3hzRnI3Vy9xS043TXppajA3VkZ1d3hiUXIraQ?original_id=MTI-FOTO-eFBvR3dDZ2d5SVVIb1FoTHRkRFJDUT09 Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.
Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött el, és kilenc évig tartott.
A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor I. Ferenc József magyar király jelenlétében. A nyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével. Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem tudott megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. Az első világháború kitörése erősen visszavetette az Opera fejlődését, egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. Azóta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház. 1951-től a közönség mennyiségi igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely 1953-tól az Erkel Színház nevet viseli. 2021 őszétől az Eiffel Műhelyházban ifjúsági operaelőadásokat állítanak színpadra. Az operaház ad otthont a Magyar Nemzeti Balettnek is. Az Opera Europa szövetség tagja. Nemzeti minősítésű, állami fenntartású színházművészeti szervezet.5/2012. (VI. 15.) EMMI rendelet a minősített előadó-művészeti szervezetek körének meghatározásáról, net.jogtar.hu (hozzáférés: 2017. december 17.)
Az Operaház építésének története Építésének előzményei 263px|bélyegkép|Ybl Miklós
A pesti oldal városképe a 19. század második felében alakult ki, ennek része volt a mai Andrássy út kiépítése is. Ezzel egy időben vetődött fel egy önálló operaház megépítésének ötlete, hiszen a városi élet legrangosabb szórakozása Európa-szerte az opera volt.
Az 1870-es években a Nemzeti Színház, amely váltakozva adott otthont drámai és operaelőadásoknak, egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. A Lipót- és Terézvárosban, amely a leggazdagabb és legsűrűbben lakott városrész volt, egyáltalán nem volt színház, ezért az akkori István (ma Klauzál) téren, a vásárcsarnok helyén tartottak drámai és zenés előadásokat. Ennek az ideiglenes színháznak a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy éppen megnyitásának esztendejében, 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Előterjesztésében ekképpen fogalmazott: „a dráma és opera együtt, egy házban kénytelen működni… a színház maga nem felel meg mindkét szak céljainak… Az igazgatási, művezetési, gazdasági, művészi és technikai ügyek szoros összefüggésben állnak egymással: de minthogy nálunk sem a drámai és operai teljesen különféle díszleteknek elegendő helye, sem a segéd-hivatalnokoknak teendőiket végezni elegendő ideje nincs, mivel egyiknek elfoglaltsága másikét kizárja, a helyett, hogy egymást segítve a közös célt mozdítanák elő, egymással minduntalan súrlódnak… ruházat, díszlet pusztul s a különben könnyen elérhető nagyobb mérvű megtakarítások meghiúsíttatnak… nálunk nincs hely a statisztériát öltöztetni; míg egy rész öltözik, azalatt a másik rész az udvaron áll, ül és magán rontja a ruhákat; kivált mióta a katonaságtól nem lehet statisztákat kapni, akikre legalább rá lehetett parancsolni és sorban állva várták amíg rájuk került a sor… Vendégjátékokra sem lehet európai hírű énekeseket meghívni: mert a színház nem jövedelmez annyit, hogy a vendégekért járó túlkiadást be lehetne venni… A balett most csak hézagpótlónak tekintetik és csak operákban működik; de mégis kell tartani első táncosnőt, sőt e mellé táncost is: kell tartani legalább 40 kartáncosnőt; míg egy operaházban, kevés fizetéspótlással és néhány tag szerződtetése mellett önálló balettet is lehetne tartani; s így önálló balettek előadására is használtatván, bizonyosan kifizetné magát…”
Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az új Operaház építésére, de ezek között még nem szerepelt az igazi, amire végül is gazdasági okok miatt esett a választás: a Vodianer-ház tömbjének helyén a mai Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca között, a Károly-kaszárnya Országútra (a mai Károly körút) néző hátsó udvara és házhelye, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca – Országút – Újvilág (ma Semmelweis) utca közti telek (az ötletet a Magyar (Nemzeti) Színház közelsége miatt elvetették), a Dohány utca – Országút – Kerepesi út közti telek (a telek szűkössége és előnytelen formája miatt elvetették), a Sugár út – Vilmos császár út torkolatának északi oldala (elvetették, mivel nem akarták módosítani a már megtervezett [Sugár út vonalát).
A miniszterelnök az 1872. október 12-én kelt beadvány alapján 1873. március 12-én kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és kérte fel, hogy fejtse ki álláspontját a megépítendő dalszínház elhelyezéséről, a szóba jöhető építészekről és a költségek előteremtésének feltételeiről. A tanács április 16-án válaszolt. A válaszlevélben az Orczy Bódog által javasolt helyszínek mellett két új lehetőséget is felvázolt: a mai Szabadság téren, valamint a Hermina téren a Sugár út mellett. Ez ugyan távolabb volt a város központjától, mint a többi, mellette szólt azonban a könnyű megközelíthetőség, és nem utolsósorban az ára, ami a többiekénél jóval alacsonyabb volt, ugyanakkor az építkezést itt azonnal meg lehetett kezdeni. Ez utóbbi helyszín mellett döntöttek, hiszen a terv egybevágott az Andrássy út kialakításának tervével is. Az Operaháznak a Hermina téren való elhelyezése a Sugár út építésében részt vevő Municipális Hitelintézetnek is érdekében állt, mert ennek révén az értékesítendő telkek iránti érdeklődés fellendülését lehetett várni. A Népszínház itteni megépítésére ugyanis ebben az időszakban – pénz hiánya miatt – nem lehetett számítani, viszont várható volt, hogy az Operaház építését az uralkodó (anyagilag is) támogatja majd. A bank az épület megépítésére forintot ajánlott fel kötelezvény formájában. Az építkezés finanszírozásához csatlakozott még Pest városa forinttal, de a költségek javát az udvartartási költség művészeti célokra fordítható keretéből biztosították, azaz forintot. Így tehát az Operaház megépítésére forint állt rendelkezésre. Az építkezéshez 1873. július 25-én adta hozzájárulását a király.
Időközben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felkérésére Ybl Miklós elkészítette a tervezési program alapjául szolgáló vázlatokat, és a programot összeállító bizottság (elnöke Podmaniczky Frigyes volt) foglalkozni kezdett az Operaházra szóló pályázat kiírásával, amelyre végül Linczbauer Istvánt, Szkalnitzky Antalt, Steindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Fellner és Helmert kérték fel. A pályázók mindegyike 2500 forint jutalomban részesült; a legjobb vázlat készítőjének fődíja pedig a végleges tervek elkészítése és forint jutalom volt. A pályázatra beérkezett dalműszínházi vázlatok bírálati jegyzőkönyve, alapos és minden kérdésre aprólékosan kitért: a nézőtér méretétől és megközelítésétől kezdve a ruhatárak és kiszolgálóhelyiségek minden apró részletéig, hasonlóképpen a színpad méreteit, a tűzbiztonságot, valamint a színészek, táncosok, zenészek, karmesterek, és az őket, valamint a színpadot kiszolgálók munkafeltételeit, műhelyeit egyenként vizsgálta, rangsorolva a megoldás minőségét.
A pályázat nyertese Ybl Miklós lett, a titkos szavazáson nyolc szavazat közül hét szólt mellette. (Alkalmasint ő is indult a legnagyobb előnnyel, hiszen az igényeket az összes pályázó közül ő ismerte a legjobban.)
Kivitelezési munkálatok 250px|balra|bélyegkép|Az Operaház 1896-ban
Ybl Miklóst a belügyminiszter 1874. április 28-án keltezett levelében bízta meg a végleges tervek elkészítésével, amit ő el is fogadott május 1-jén kelt válaszlevelében. Az Operaház építési programját báró Podmaniczky Frigyes, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke adta meg. Ennek kitételei voltak például a kocsifeljáró kiépítése a főhomlokzaton, amely pedig neoreneszánsz stílusban épüljön meg, a lábazat kőből készüljön, az épületet díszítő szobrok ne gipszből és cementből, hanem kőből vagy terrakottából készüljenek stb. Az építési bizottságban a kormányt Ribáry József, a főudvarmesteri hivatalt Supp Ferenc királyi várkapitány, a fővárost Gerlóczy Károly alpolgármester s egyben a Képzőművészeti Tanács elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát Szumrák Pál, a Nemzeti Színházat Szigligeti Ede igazgató, a mérnökegyletet Weber Antal építész képviselte. A jogtanácsos dr. Ország Sándor lett, a műszaki ellenőrzést Zofahl Gusztáv közmunkatanácsi főmérnök teljesítette, majd 1877-ben bekövetkezett halála után Szilágyi Lajos, közmunkatanácsi segédmérnök. Az Operaház építési bizottságának feladatait, eljárási szabályzatát Bittó István miniszterelnök hagyta jóvá. Az építési engedélyt Ybl Miklós terveire 1875. augusztus 28-án adta meg a fővárosi tanács 30089/75 számon, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa előzetes kedvező véleménye alapján.
Versenytárgyalást hirdettek a különböző munkálatok elvégzésére. Podmaniczky ragaszkodott ahhoz, hogy az Operaház építésénél magyar iparosok és művészek dolgozzanak, így a kőművesmunkákat Hofhauser Lajos vállalkozó, az ács- és asztalosmunkákat Neuschloss Károly és fia, a szegecselt acéltartókat, kiváltókat és pilléreket, a páholyok és a proscenium öntöttvas oszlopait Oetl Antal gyára készítette, a Schlick gyár állította elő a kötővasakat, a proscenium vasfüggönyét és a színpadgépezetet, a tűzbiztos ajtókat és díszlakatos munkákat pedig Jungfer Gyula gyára. Az épületet díszítő szobrokat Marchenke Vilmos alkotta. A homlokzat építéséhez felhasznált követ a Sóskúti Kőbánya Rt. szállította, míg a lábazatok, az ajtó- és ablakkeretek alapanyagát a Besztercebányai Kőbánya Társulat szállította. A márványokat Seenger Béla és egy trieszti cég, az Esercizio Cava Romana szállította. Szintén Olaszországból érkeztek a márványoszlopok (a világosak neve giallo di Siena, a. m. sienai sárga, a sötéteké pedig rosso di Francia, a. m. francia vörös). A belső terek mennyezetének stukkózási munkáira Fink Péterrel kötöttek szerződést, a díszítőfestésre pedig Scholtz Róberttel.