Loyolai Ignác (születési nevén Íñigo López de Oñaz y Loyola; baszkul Ignazio Loiolakoa, spanyolul Ignacio de Loyola; Loyola, 1491 – Róma, 1556. július 31.) baszk származású spanyol nemes és udvari ember volt; fegyveres szolgálatot is teljesített. Később katolikus pap, lelki író és rendalapító lett. Társaival megalapította a Jézus Társaságát, közismert nevén a jezsuita rendet, és annak első általános rendfőnökévé választották. Legismertebb műve a Lelkigyakorlatok, az imádságot és a döntéshozatalt segítő kézikönyv, a szentignáci lelkiség alapműve. A könyv a személyes imát, a lelkiismeret-vizsgálatot, a lelki indítások megkülönböztetését és a szabad döntést kapcsolja össze. E módszer a kora újkori katolikus lelkiség egyik maradandó hagyományává vált.

Ignác életében az 1521-es pamplonai sebesülés hozott döntő fordulatot. Lábadozása alatt vallásos könyveket olvasott, és lassan megváltoztak életcéljai. Ezután zarándokként Montserratba, Manresába és a Szentföldre utazott. Manresai élményei adták a Lelkigyakorlatok egyik legfontosabb alapját. Később Barcelonában, Alcalában, Salamancában és Párizsban tanult. Spanyolországban több egyházi vizsgálat indult ellene, mert laikusként, formális teológiai képzettség nélkül adott lelki tanácsokat és beszélt hittani kérdésekről. Tanítását nem találták eretneknek, de megfelelő tanulmányok elvégzéséig korlátozták, milyen hittani és erkölcsi kérdésekben taníthatott.

Ignác hat társával 1534-ben közös fogadalmat tett Párizsban. Miután a jeruzsálemi misszió terve meghiúsult, a pápa szolgálatára ajánlották magukat. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én a Regimini militantis Ecclesiae bullával jóváhagyta a Jézus Társaságát; a bulla legfeljebb hatvan professzus felvételét engedélyezte. III. Gyula pápa 1550-es Exposcit debitum bullája megszüntette ezt a korlátot. A rend gyorsan növekedett. A jezsuiták prédikáltak, gyóntattak, hitoktatást végeztek, szegényeket és betegeket gondoztak, missziókba indultak, és egyre több iskolát működtettek. Ignác halálakor a Társaságnak mintegy ezer tagja és több tucat kollégiuma volt.A jezsuita nevelés jellemzői és Az ignáci pedagógia; Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 1998, 42–48. o. .

Ignácot V. Pál pápa 1609-ben boldoggá, XV. Gergely pápa pedig 1622-ben szentté avatta. Liturgikus emléknapja július 31., halálának napja. XI. Piusz pápa 1922-ben a lelkigyakorlatok és a lelkigyakorlatos intézmények mennyei védőszentjévé nyilvánította.

Élete

Családja és ifjúkora

Íñigo López de Oñaz y Loyola 1491-ben született családja loyolai birtokán, a mai Gipuzkoa területén. Pontos születési napja nem ismert. A Loyola–Oñaz család a helyi baszk nemességhez tartozott, és részt vett a térség politikai, fegyveres és egyházi életében. A 16. század eleji nemesi udvari szolgálat eltért a mai hivatásos katonai pályától. Az udvartartás tagjai személyes szolgálatot, ügyintézést és diplomáciai feladatokat láttak el, szükség esetén pedig fegyveres kíséretet is adtak. Ignác ebben a környezetben ismerte meg az udvari viselkedés, a becsület, a patrónusi kapcsolatok és a fegyveres szolgálat szabályait.

Fiatalkorának fontos színtere volt Juan Velázquez de Cuéllar, Aragóniai Ferdinánd egyik udvari tisztségviselőjének háztartása. Velázquez halála után Ignác Antonio Manrique de Lara, Nájera hercege és Navarra alkirálya szolgálatába állt. Az alkirály kíséretében politikai és fegyveres feladatokat is vállalt.

A később lejegyzett Visszaemlékezések első mondata ifjúkorát a „világ hiúságaival”, a fegyverforgatással és a hírnév utáni vággyal jellemzi. A szöveg nem egykorú napló. Ignác 1553-tól beszélte el korábbi életét; a végleges lejegyzés főként Luís Gonçalves da Câmara munkája. Ignác harmadik személyben, „zarándokként” beszél önmagáról, és elsősorban lelki útját mondja el.

A baszk vallási életben sajátos szerepet töltöttek be a serorák, világi vallásos nők. Templomokat és kegyhelyeket gondoztak, segítették a helyi vallásgyakorlatot, és lányokat is tanítottak a hitre. Ignác tágabb családjában is voltak serorák; működésük a korabeli baszk katolicizmus mindennapjaihoz tartozott.

Pamplona és a sebesülés

A Navarrai Királyság déli részét 1512-ben Kasztília foglalta el. Az elűzött uralkodóház később többször megpróbálta visszaszerezni a területet. 1521 tavaszán francia támogatással újabb navarrai hadjárat indult. A közeledő hadsereg hírére Antonio Manrique alkirály elhagyta Pamplonát, hogy erősítést szerezzen. Ignác a városban maradt, és részt vett a citadella védelmében.

1521. május 20-án egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette: egyik lába összeroncsolódott, a másik is megsérült. A védők rövidesen megadták magukat. A támadók ellátták sebeit, majd családi otthonába szállították. A későbbi beszámolók több fájdalmas műtétet említenek. A rosszul összeforrt csontot újra kezelték, később pedig a kiálló csontdarabot is eltávolították. A sérülés nyoma élete végéig megmaradt járásában.

thumb|Loyolai Ignác páncélban egy későbbi művészi ábrázoláson. A páncél az 1521 előtti udvari és fegyveres életszakaszára utal; a Jézus Társasága szervezetét nem katonai rendként hozták létre.

A pamplonai ostrom az európai háborúk egyik helyi eseménye volt, Ignác életében mégis döntő fordulatot hozott. Hosszú lábadozása megszakította addigi udvari életét, és hónapokra otthonához kötötte.

Lábadozás és megtérés

Loyolai lábadozása alatt Ignác lovagregényeket szeretett volna olvasni, de a házban csak vallásos könyvek voltak kéznél. Visszaemlékezései egy Krisztus-életről és egy népnyelvű szentéletrajz-gyűjteményről beszélnek. Ezeket az olvasmányokat többnyire Szászországi Ludolf Vita Christi című művével és a Legenda Aurea hagyományához kapcsolódó szentéletrajzokkal azonosítják; a pontos kiadás nem ismert.

Ignác elbeszélése szerint kétféle gondolatot figyelt meg magában, és a kettő másként hatott rá. A lovagi hírnévről és világi sikerről szóló képzelgések rövid ideig örömet adtak, később ürességet hagytak benne. A szentek követéséről, a zarándoklatról és Isten szolgálatáról szóló gondolatok viszont tartósabb békét és örömet hoztak. Később ebben látta a „szellemek megkülönböztetése” első személyes tapasztalatát. A Lelkigyakorlatokban ezért nemcsak egy gondolat tartalmát, hanem irányát és tartós gyümölcsét is figyelni kell.

Megtérése nem egyetlen pillanatban ment végbe. Évekig kereste, milyen életformában szolgálhatja Istent. Kezdetben a szigorú aszkézis, a karthauzi magány és a szentföldi zarándoklat egyaránt vonzotta. Gondolkodásában sokáig megmaradt a lovagi kultúra nyelve: a földi úr szolgálatának képét fokozatosan Krisztus követésére alkalmazta.

Montserrat és Manresa

Felépülése után Ignác elhagyta Loyolát. Arantzazu kegyhelyét érintve Montserratba ment. A bencés apátság a Szűzanya tiszteletének egyik nevezetes kegyhelye volt. Ignác itt hosszú gyónást végzett, világi ruháját egyszerű zarándoköltözetre cserélte, kardját és tőrét pedig fogadalmi ajándékként az oltárnál hagyta. A lovagi virrasztást idéző gesztussal korábbi udvari életétől búcsúzott.Loyolai Szent Ignác: A zarándok. Loyolai Szent Ignác visszaemlékezései; ford. Lukács János; Vigilia, Budapest, 2001, 16–18. pont.

Manresa Montserrat közelében fekszik. Ignác eredetileg csak rövid időre akart ott megállni, végül 1522 tavaszától csaknem egy évet töltött a városban. Koldulásból élt, betegeket segített, sokat imádkozott és szigorú önmegtagadást gyakorolt. A kezdeti lelkesedést súlyos aggályok és vigasztalanság követte. Újra meg újra meggyónta korábbi bűneit, hosszú böjtöket vállalt, és egy időben önpusztító kísértésekkel is küzdött. Gyóntatója végül megtiltotta neki a szélsőséges böjtöt. Ignác engedelmeskedett, és később ezt a tapasztalatot is felhasználta, amikor másokat tanított a lelki megkülönböztetésre.Loyolai Szent Ignác: A zarándok. Loyolai Szent Ignác visszaemlékezései; ford. Lukács János; Vigilia, Budapest, 2001, 19–27. pont.

Manresai tartózkodásának legismertebb eseménye a Cardoner folyó mellett átélt tapasztalat. Ignác később úgy mondta el Câmarának, hogy nem meghatározott alakot látott: a hit, a lelki élet és a teológia összefüggései váltak számára különösen világossá. Ezt isteni kegyelemnek tekintette. A jezsuita hagyomány a Cardoner melletti élményt Ignác misztikus tapasztalatainak egyik központi eseményeként tartja számon.Loyolai Szent Ignác: A zarándok. Loyolai Szent Ignác visszaemlékezései; ford. Lukács János; Vigilia, Budapest, 2001, 30. pont.

Ignác már loyolai lábadozása idején, majd Manresában is jegyzetelte lelki tapasztalatait. Manresai élményei adták a Lelkigyakorlatok alapját, de a könyv ott még nem nyerte el végleges alakját. Ignác később, mások lelki kísérése közben évtizedeken át bővítette és csiszolta a szöveget.

Szentföldi zarándoklat

1523-ban Ignác Barcelonából Itáliába, majd Velencén át a Szentföldre utazott. A jeruzsálemi zarándoklat a késő középkori és kora újkori vallásosság ismert formája volt. Ignác tartósan a Szentföldön akart maradni és apostoli munkát végezni. A katolikus szent helyeket a ferencesek Szentföldi Kusztódiája gondozta, és az ottani elöljáró biztonsági és joghatósági okokból nem engedélyezte maradását. Ignác elfogadta a döntést, és visszatért Európába.

A szentföldi terv feladása után tanulni kezdett. Visszaemlékezései szerint arra jutott, hogy így tud tartósabban „segíteni a lelkeknek”. Ezzel véget ért korábbi, főként zarándokláson és aszkézisen alapuló életmódja, és hosszú tanulmányi időszak kezdődött.

Tanulmányok és egyházi vizsgálatok

Ignác 1524-ben Barcelonában kezdett latinul tanulni, nála jóval fiatalabb diákok között. Ezután Alcalá de Henares egyetemére ment, ahol logikát, természetfilozófiát és teológiai tárgyakat is hallgatott. Tanulmányai mellett vallási kérdésekről beszélgetett, lelki tanácsot adott, és másokkal is végeztette a Lelkigyakorlatok korai változatait.

Az 1520-as évek spanyol vallási életében könnyen gyanút keltett, ha teológiai képzettség nélküli laikus tanított hittani kérdésekről vagy adott lelki tanácsot. Az inkvizíció és a püspöki bíróságok ekkor az alumbrados („megvilágosodottak”) névvel jelölt, egymástól is eltérő vallási köröket is vizsgálták. Egyes csoportjaik a közvetlen belső megvilágosodást és az imát hangsúlyozták; bizonyos tanításaikat az egyházi hatóságok heterodoxnak ítélték. A reformáció kibontakozása és a Erasmus körüli viták tovább növelték az ellenőrizetlen vallási tanítással szembeni óvatosságot.

A fennmaradt iratok hiányosak, ezért a vizsgálatok okait csak részben ismerjük. Szerepet játszhatott az alumbradókkal való kapcsolat gyanúja, Ignác női követőinek lelki kísérése és mindenekelőtt formális teológiai képzettségének hiánya. Alcalában, majd Salamancában is őrizetbe vették. A salamancai döntés nem talált hamis tanítást életében vagy tanításában. Hittani és lelki kérdésekről tovább beszélhetett, de megfelelő tanulmányok elvégzéséig nem taníthatta tekintéllyel, hogy egy adott cselekedet halálos vagy bocsánatos bűn.Loyolai Szent Ignác: A zarándok. Loyolai Szent Ignác visszaemlékezései; ford. Lukács János; Vigilia, Budapest, 2001, 68–71. pont. Az inkvizíció ilyen ügyekben tanúkat hallgatott meg, ellenőrizte a tanítást, és ideiglenesen őrizetbe is vehette a vizsgált személyt. Ignác fennmaradt ítéletei nem mondták ki eretneknek.

Ignác úgy látta, hogy a salamancai korlátozás akadályozná lelkipásztori munkáját. Ezért 1528-ban Párizsba ment, és ismét rendszeres tanulmányokba kezdett. Ezzel teljesítette az egyházi hatóságok által sürgetett képzést, és szilárdabb tudományos alapot szerzett későbbi tanítói munkájához. A vizsgálatok ellenére elfogadta az egyházi joghatóságot, és a további tanulást választotta.

Párizs és az első társak