Szánkó (1899-ig Sznakó, ) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Bártfai járásában.

Fekvése Bártfától 20 km-re északnyugatra, a lengyel határ mellett fekszik.

Története Közvetett írásos bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a falu már a 15. században létezett. Valószínűleg a német jog alapján alapították és a falu első embere a soltész volt. Birtokosai a 15. század végén korotnoki nemesek, később a polyánfalvi Bornemissza család volt. 1524-ben Bárány Péternek volt itt birtoka és udvarháza. Első írásos említése csak 1543-ban történt. A 16. század végére már a nagyobb falvak közé számított. A 16. század végén a Thökölyeknek is volt itt birtoka. 1600-ban már több mint 30 jobbágyháza létezett. Többségben ruszinok lakták, akik állattartással, mezőgazdasággal, favágással foglalkoztak. 1785-ben 306 lakost számláltak a községben.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „SZNAKO. Tót falu Sáros Várm. földes Urai Petróczy, és más Uraságok, lakosai katolikusok, és másfélék, fekszik Bártfához 1 1/4 mértföldnyire; határja hegyes, és néhol sovány.”

1834-ben nagy tűzvész pusztított a községben, melyben 33 ház égett le gazdasági épületekkel együtt.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Sznakó, orosz falu, Sáros vármegyében, Lénártó fiókja: 29 r., 556 g. kath., 23 zsidó lak. Gör. paroch. templom. Hegyes, és sovány határ. F. u. többen. Ut. p. Bártfa.”

A faluban 1870-től szeszfőzde is működött. Még két nagyobb tűzvész volt 1877-ben és 1885-ben. A 19. században birtokosa a Dessewffy család, akiktől 1887-ben a birtokot a Lorbert család vásárolta meg. Új birtokosai kocsmát nyitottak a településen. Nem csoda tehát, hogy a faluban elterjedt volt az alkoholizmus még a nők körében is. A trianoni diktátum előtt Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.

Népessége

1880-ban 504, főként ruszin lakos élt itt.

1910-ben 520, túlnyomórészt ruszin lakosa volt.

2001-ben 642 lakosából 531 szlovák és 91 cigány volt.

2011-ben 652 lakosából 373 szlovák, 199 cigány és 67 ruszin.

Nevezetességei Görögkatolikus temploma 1843-ban épült a Szeplőtelen Szűz tiszteletére. Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnája 1895-ben épült.

Külső hivatkozások Hivatalos oldal E-obce.sk Községinfó Szánkó Szlovákia térképén

Jegyzetek

Kategória:A Bártfai járás települései Kategória:Sáros vármegye települései