bélyegkép|jobbra|200px|A meleg férfiak zászlaja 2017 óta alt=#homoszexuális #LMTQ|bélyegkép|Homoszexuális irányultságú, amerikai "lázadók". A homoszexualitás a szexuális irányultság egyik fajtája, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag vagy főként azonos nemű emberek felé irányul. Személyek szexuális irányultságát, szexuális tevékenységét és/vagy identitását egyaránt jelentheti. Homoszexualitásnak nevezik az azonos neműek közötti szexuális tevékenységet abban az esetben is, amikor az a szexuális irányultságtól függetlenül jön létre.
A biszexualitás és a heteroszexualitás mellett a homoszexualitás a szexuális irányultságok harmadik fő kategóriája. Bár gyakran különböző kategóriaként említik őket, néhány kutató (például Kinsey) szakmai körökben közismert, vitatott elmélete szerint minden ember szexuális irányultsága a hajlam szintjén biszexuálisnak tekinthető azaz mindenki valahol a heteroszexualitás-homoszexualitás skálán helyezkedik el.
Ugyan a szakmai körökben egyetértés van abban, hogy az emberi fejlődés során a szexuális irányultság kialakulásában általánosságban melyek a meghatározó tényezők, de arra nincsen tudományos bizonyíték, hogy bármelyik tényező kiemelkedő volna ezek közül. Korábban a bizonyos szakmai körökben általánosan az a nézet terjedt el, hogy a legmeghatározóbb szerepe az idegrendszeri fejlődésnek (bevésődés) van. Legalábbis ha a szexuális vágy fiatal korban "felébred" az egyénben és az (jellemzően rövid idő alatt) szexuális fantázia formájában megerősítést nyer, akkor a szexuális vágy rögzül, azaz a vágyat meghatározó agyi és idegrendszeri kapcsolatok létrejönnek és egy életen át megmaradnak. Ezen a ponton a folyamat (a kialakult vágyak és vonzódások szintjén) már nem visszafordítható.
Más széles körben elterjedt vélemény szerint nincsen egyetlen kiemelkedő tényező, mely más tényezőknél meghatározóbb volna, sokkal inkább a különféle tényezők (például a genetikai és hormonális tényezők valamint a környezeti – kulturális – hatások), illetve azok komplex együttes összjátékáról van szó. Ugyanakkor a kutatások szerint a kulturális hatások; az egyén szexualitásra vonatkozó döntéseinek, vagy vallási-politikai nézeteinek szerepe önmagában kevésbé meghatározó. Jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen olyan komoly bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy a szigorú nevelés vagy a kora gyerekkori élmények, a tiltó vagy elfogadó, illetve liberális környezet jelentős befolyással volna a szexuális irányultság (valamely irányba történő) fejlődésére.
Ugyan akadnak, akik szerint a homoszexualitás természetellenes, ennek némileg ellentmond az a tény, hogy jelenléte a természetben (az állatvilágban) is megfigyelhető. Bizonyos tudományos kutatók nézete szerint a homoszexualitás nemcsak az állatvilágban, de az emberi társadalmakban is úgy tekintendő, mint a szexualitás egy normális és természetes változata, amely önmagában nem betegség.
A magyar nyelvben a homoszexuális férfiakra leggyakrabban a jelentéstartalmilag német, egyébként ugor eredetű meleg, nőkre pedig a görög eredetű leszbikus kifejezést szokták használni. (A hazai köznyelvben a homoszexuális - vagyis leszbikus - nőkre is elterjedt a diszkrét hangzású meleg szó használata.)A híres amerikai női labdarúgó, Megan Rapinoe nyilatkozata 2012-ből: Meleg vagyok (angolul) Hogy az emberek mekkora hányada homoszexuális, vagy mekkora hányadának volt szexuális tapasztalata azonos neműekkel, csak becsülni lehet a felmérések alapján. Egyes becslések szerint a homoszexuális irányultsággal rendelkezők aránya a lakosság tíz százaléka körüli arányt mutat a nyugati társadalmakban. A felmérések pontosságát nehezíti, hogy a homoszexuálisok közül sokan nem vállalják fel a szexuális irányultságukat. Ennek egyik feltételezett oka a pszichológusok és a homoszexuálisok jogait védő aktivisták véleménye szerint jellemzően a homofóbia és heteroszexista diszkrimináció.LeVay, Simon (1996). Queer Science: The Use and Abuse of Research into Homosexuality. Cambridge: The MIT Press
thumb|right|Toulouse-Lautrec festménye
A kifejezés eredete A homoszexualitás műszót Kertbeny Károly író, műfordító alkotta meg az „azonos” jelentésű görög homo- előtag és a „nemiség” jelentésű latin sexus szó összevonásával. Nyomtatásban (mint homosexualität) először 1869-ben névtelenül közreadott, német nyelvű pamfletjében fordult elő.Takács Judit: A magánélet szabadságáról – Ami maradandó Kertbeny Károly munkásságából. Kertbeny olyan nevet akart alkotni, amely tárgyszerűen, semlegesen utal a jelenségre, és nem minősíti. Használják a tudományos és jogi nyelvben, valamint a médiában is.
A homoszexuális férfiakat nevezik melegnek, a nőket pedig leszbikusnak is, mely utóbbi megnevezés a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigetéről ered, ahol Szapphó ókori költőnő élt és alkotott, s aki verseinek többségét nőkhöz írta.
Régi korokban, morálisan elítélő jelentéstartalommal gyakran nevezték pederasztiának, a homoszexuális életmódot folytatókat pedig szodomitáknak. A Biblia bizonyos magyar fordításaiban fajtalanságként is hivatkoznak rá.
Pszichiátriai és pszichológiai értékelése A nyugati társadalmak fejlett emberi jogi szemléletében a pszichiátria és a pszichológia szakmák egységes véleménye szerint nem minősül betegségnek. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvéből (DSM) az 1952-ben felvett homoszexualitást 1973-ben a 3. kiadással vette ki. A homoszexualitás BNO (Betegségek nemzetközi osztályozása) kódját pedig 1990-ben törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).így nem lett betegség a homoszexualitás - Index.hu, 2013.07.05.Sárosi Péter - Melegnek lenni nem betegség - (Társaság a Szabadságjogokért, 2009.09.01.)
Feltételezett okai A tudományos világ a homoszexualitás kialakulásának okára vonatkozólag számos elmélettel rendelkezik. Létezik hormonális, biológiai, genetikai, neuro-hormonális, neuro-pszichológiai, az egyszerű és többlépcsős szocializációs elméletek is,Ellis, Lee, and M. Ashley Ames. "Neurohormonal functioning and sexual orientation: A theory of homosexuality–heterosexuality." Psychological bulletin 101.2 (1987): 233.Szentmiklósi Tamás, Tóth László: A homoszexualitásról, (IV a homoszexualitás eredetmagyarázatai fejezete) ELTE Szociológiai Intézet, 1994 de az általánosan elterjedt tudományos nézet szerint a homoszexuális hajlam kialakulása nem egyetlen, jól elkülöníthető okhoz köthető, hanem különböző biológiai és környezeti tényezők komplex együttes hatásának következtében alakul ki.Dubrovszki Dániel - Mitől meleg? (HVG, 2015.11.09.)
Viselkedéslélektani és neuro-pszichológiai elméletek A 20. század közepén domináns viselkedéslélektani (behaviorista) iskolák a szexuális orientációt is a tanulási folyamatokkal (kondicionálás, imprinting) elsajátított viselkedések közé sorolták. Nézeteik szerint a homoszexualitást kis mértékben határozza csak meg a hajlam, nagyobb mértékben a neuronháló "beidegződése". Kezdetben a uralkodó behaviorista szemléleten alapult az az elképzelés, hogy ha a homoszexualitás egy tanult viselkedésforma vagy hibás kondicionálás eredménye, akkor büntetéssel és jutalmazással „visszafejleszthető” vagy „újratanulható”. Ezt a megközelítést – amely számos túlegyszerűsítést tartalmazott – a gyakorlati tapasztalatok nem igazolták; többek között az úgynevezett konverziós és averziós (büntetésen és jutalmazáson alapuló) terápiák teljes sikertelensége is a megközelítés helytelenségére világított rá. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a büntetéssel vagy jutalmazással a bevésődés jelentős mértékben nem befolyásolható. A neuro-pszichológiai elmélet szerint a bevésődés úgy történik, hogy a fiatalkori szexuális érés során az első szexuális vágy felébredésekor az (véletlenszerű, vagy pszichológiai okok miatt) egy azonos nemű személy felé nyilvánul meg, majd a szexuális fantáziák és a szexuális vágy kezdeti kielégítése során kerül megerősítésre és ekkor alakulnak ki azok az idegpályák, amelyek lehetővé teszik a homoszexuális ingerekre való választ, így megalapozzák a későbbi homoszexuális viselkedésre való képességet is. Az így kialakult idegpályák és bevésődött hajlam az idegrendszerből utólag „nem törölhetők, és nem módosíthatók.” Legalábbis a széles körben elterjedt és jelenleg engedélyezett kezelésekkel nem.
Genetikai elméletek és ikervizsgálatok A modern genetika kutatások eredményeire épülő tudományos konszenzus szerint az egyén esetében a homoszexualitás mint tulajdonság kialakulásának hátterében nem egyetlen, izolált gén áll, hanem azt egyszerre több különböző gén sajátosságai határozzák meg. A genetikai kutatások kezdeti szakaszában a tudósok egy konkrét, a homoszexuális hajlam, mint tulajdonság kialakulásáért felelős gént kerestek. 1993-ban Dean Hamer mikrobiológus olyan gént talált az X-kromoszóma egyik végszakaszán (Xq28), amely kutatásai szerint a homoszexualitásért felelős A megváltó gén (otkenyer.hu, idézve a Másokból)A linkage between DNA markers on the X chromosome and male sexual orientation, Science 1993; 261 : 320–326.,Sciencemag.org, kivonat, lásd még Dean Hamer honlapját azonban a tanulmány sok módszertani problémától szenvedett (pl. kis mintaméret, nem véletlenszerű mintavétel), s más kutatók nem tudták megismételni, így megerősíteni sem az eredményeit.William Byne and Bruce Parsons, „Human Sexual Orientation : The Biological Theories Reappraised ,“ Archieves of General Psychiatry, 50 (March 1993):228-236. A tudományos körökben általánossá vált vélekedés szerint nem egyetlen olyan gén létezik, ami a homoszexualitást okozza, hanem úgynevezett genetikai faktorok, illetve több genetikai faktor együttes jelenléte az ami összefüggésbe hozható a homoszexualitás kialakulásával. Falus András genetikus (az általánosan elterjedt nézetekkel egyező) véleménye szerint a homoszexualitásra hajlamosító gének létezése egyértelműen bizonyított, de azok hatása nem olyan domináns, hogy önmagában meghatározó szerepe volna. Ezt támasztják alá Scheuring I. (2014) kutatási adatai is, amelyek arra utalnak, hogy a homoszexualitásnak ugyan létezik genetikai (öröklődő) háttere, de az „nem erős”, továbbá a genetikailag meghatározott hajlam (a nőkéhez viszonyítva) férfiak esetében némileg erősebb.
Az egyedi génmutációk hipotézise
Ami az örökölt génekkel szemben az egyedi génmutációk kialakulásának esélyét illeti, elméletben ugyan lehetséges volna, hogy a homoszexualitást lehetővé tevő gének nem öröklés hanem minden egyes egyén esetében egyedi génmutáció keletkezése folytán jönnek létre fogantatáskor. Viszont a kutatók véleménye szerint ez azért nem valószínű, mert az egyedi mutációk megjelenési arányához képest a homoszexualitás sokkal gyakrabban fordul elő ahhoz, hogy egyedi génmutációk okozzák így ez a tény sokkal inkább a homoszexualitás génjeinek öröklődő voltát valószínűsíti.
Ikervizsgálatok
A genetikai faktor mértékének becsléséhez a kutatók gyakran alkalmazzák az ikervizsgálatokat. Ugyan a vizsgálatok eredményei eltérőek, ezen eltérések oka a mintavételi és egyéb módszertani különbségekkel magyarázhatóak.