A Magyar Munkáspárt (rövidítve: Munkáspárt, 1989-1993 között a Magyar Szocialista Munkáspárt, 1993-2005 között a Munkáspárt, 2005-2013 között pedig a Magyar Kommunista Munkáspárt nevet viselte) magyarországi, magát marxista–leninista pártnak definiáló politikai szervezet. 1989-ben a rendszerváltáskor átalakuló MSZMP-ből jött létre, annak örökösének, ideológiája továbbvivőjének tekinti magát. A 2010-es évekre a párt teljesen eljelentéktelenedett, támogatóit elvesztette. 2018-ban országosan mindössze 15 ezer szavazatot szerzett az országgyűlési választásokon. Politikája viszont egyre közeledett a kormánypártéhoz.

Története A rendszerváltás után 1989-ben megtörtént a rendszerváltás. Az addig egyeduralkodó Magyar Szocialista Munkáspárt mellett megjelentek újabb társadalmi szervezetek és pártok. Az állampárton belül is a szakadás jelei mutatkoztak meg: voltak, akik a szociáldemokrácia útjára lépve akartak továbbhaladni, és voltak, akik a régi elvek mellett kiállva kívántak továbbra is politizálni az újonnan kialakuló többpártrendszerben. A kérdést végül az 1989. október 7-i kongresszuson (amely sorban a XIV. lenne, de nem viselt sorszámot, egyszerűen a Kongresszus '89 névre hallgatott) döntötték el, amikor is a párt két részre szakadt. A reformer, szociáldemokrata tagok kiváltak és Magyar Szocialista Párt (MSZP) néven alapítottak új pártot. A marxista–leninista elvek keményvonalas követői pedig maradtak az MSZMP berkein belül. A régi MSZMP jogutódja hivatalosan az újonnan létrejött MSZP lett, így annak vagyonát is az örökölte.„Grósz (...) úgy gondolja, hogy a Nyers-féle MSZP formálódását nem szabad megakadályozni, mert így legalább egy »baloldali« párt van. Nyíltan vállalja, hogy 30 napig nem szervez ellenpártot.” In: Thürmer Gyula - Az elsikkasztott ország. 164. oldal. A fő probléma az volt, hogy a jogutódlás folytán az MSZP-ben maradás egyetlen nyilatkozat folytán folyamatossá tette a párttagsági viszonyt, míg az MSZMP-nek gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenie. Ráadásul a régi párttagság egy jelentős része a korábbi politikát életképesnek gondolta az MSZP berkein belül is. Néhány korábbi vezető: Grósz Károly, Berecz János, Ribánszki Róbert, és még sokan mások, azonban eldöntötték: új pártban viszik tovább a múlt örökségét.

Az újjászerveződött MSZMP december 17-én, több ezer résztvevővel megtartotta első (számozása az eszmei jogfolytonosság okán XIV.) kongresszusát, melyet Marosán György nyitott meg. Ekkor alakították át a struktúrát is: a párt alapjául immár az alapszervezetek számítottak, megreformálták a megyei és az országos szintű irányítási szerveket. A párt ekkor keletkezett önmeghatározása a következő:

„Az MSZMP marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Része a nemzetközi munkásmozgalomnak, együttműködik a kommunista, baloldali szociáldemokrata és más haladó pártokkal. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok, a nyugdíjasok érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, a pártok működését szabályozó törvényt. Védi a dolgozóknak a szocializmus építésében elért eredményeit.”

thumb|160px|left|Logó 1993-ig Ugyanekkor választották a párt elnökéül Thürmer Gyulát. A párt székhelye ekkoriban a ferencvárosi Köztelek utcában volt.

Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a párt 3,68%-ot ért el, a bejutási küszöb azonban 4% volt, így nem került be a Parlamentbe. 1990-ben rendezték meg az első Kádár-megemlékezést a Kerepesi temetőben, amelyet azóta minden évben megtartanak július első szombatján. Az első években a párt heves antikommunista támadások kereszttüzében állt, az 1992-ben megrendezett XV. Kongresszusukat a POFOSZ és az MDF aktivistái megkísérelték megakadályozni, sikertelenül. A Szovjetunióban 1991-ben bekövetkezett Janajev-féle puccsot Magyarországon is aggódva figyelték, Thürmer Gyula augusztus 20-i beszéde miattThürmer a következőket mondta: „A Munkáspárt az egységes Szovjetunió létében érdekelt, és azoknak az erőknek a győzelmében, amelyek szocializmust akarnak.” a pártnak távoznia kellett székházából, és a józsefvárosi Baross utca 61. szám alá költözött. Ebben az időszakban részt vett a párt demonstrációkon is, többek között jelentős szerepet vállaltak a taxisblokád támogatásában.

Munkáspártként A párt 1993-ban vette fel a „Munkáspárt” nevet, ugyanebben az évben tiltott önkényuralmi jelképpé nyilvánították a sarló és kalapácsot és a vörös csillagot, ezért a párt logója is átalakult. A kilencvenes években a párt számos akciót szervezett, többek között a NATO-csatlakozás ellen (ekkor jelent meg Thürmer Gyula Nem kell NATO! című könyve), valamint a jugoszláviai NATO-beavatkozás ellen is többször demonstrált. Elveink és tetteink címmel időszakos folyóiratot indítottak, melyben elméleti írások mellett a fontosabb párthatározatok is helyet kaptak. 1999-ben megalakult a Baloldali Front, a párt ifjúsági szervezete, melynek pár éve már működött elődje, a MI(SZ). A 2000-es években újabb akciókra került sor, ezek közül kiemelendő a kórházprivatizáció elleni népszavazás kezdeményezése, valamint az egri kórházvédőkkel való szolidaritás. A 2005 decemberében megtartott csepeli XXI. Kongresszusán a párt felvette nevébe a kommunista szót, így lett Magyar Kommunista Munkáspárt.

Magyar Kommunista Munkáspártként bélyegkép|balra|160px|Logó 2013-ig 2006-ban szakadás történt a pártban: miután Vajnai Attila és néhány követője a pártvezetéssel sorozatosan szembement, ezért kizárták őket a pártból. Válaszul megalapították a Magyarországi Munkáspárt 2006-ot, amelyhez csatlakozott a párttagok egy része is. A pártszakadás meggyengítette a Munkáspártot. Több helyen egész alapszervezetek szűntek meg vagy léptek át a 2006-os pártba, ezért a választásokon a listaállításnál hatalmas nehézségekkel nézett szembe a párt. Mindössze 51 jelöltet tudtak állítani, s a választásokon nem érték el az állami támogatáshoz szükséges 1%-ot sem. Átmeneti válság uralkodott el, ideiglenesen még a párt hetilapja, A Szabadság újság is megszűnt és az internetre költözött.

A kudarcos szereplés után új irányvonal jelent meg: az önfenntartás politikája. A párt – Magyarországon egyedülálló módon – kizárólag tagjainak és szimpatizánsainak adományaiból tartja fenn magát. Ebben segít többek között az Ezresek Klubja (havonta 1000 Ft felajánlás a párt részére) és az újra megjelentetett Szabadság újságból befolyt bevétel. A párt ifjúsági szervezetében is irányváltás történt: a Baloldali Front immár kevésbé koncentrál a nemzetközi helyzetre, helyette Magyarország belpolitikai helyzetét illeti kritikus szavakkal. Az őszödi beszéd kiszivárogtatása óta a Munkáspárt feltétlen és erős kritikával illette az MSZP-SZDSZ kormányt. Ennek keretében a XXII. Kongresszuson elfogadott irányelveket a gyakorlatban alkalmazva új, nemzeti hangvételű programmal álltak elő, kínai mintára, a nemzeti történelem egységes egészként való felfogását alapul véve."Ez a nemzeti felfogás rokonszenves. A nemzeti történelem egységes egészként való felfogásával is maximálisan egyetértek. (...) A mi nemzedékünk azon nőtt fel, hogy 1945-től új korszak kezdődött a magyar történelemben. Ezzel nem is lett volna különösebb baj, de a korszakhatár azt is jelentette, hogy a Horthy-rendszerről minden rosszat megtanultunk, de semmit abból, ami minden rossz ellenére hozzájárult a magyar nemzet történetéhez. A mi fejünkben nehezen fért meg egymás mellett király és munkás, polgár államférfi és munkásmozgalmi hős." In: Thürmer Gyula - Az elsikkasztott ország. 224. oldal Emiatt sok vád érte a pártot, hogy a Fidesszel együtt megy. Ezzel kapcsolatban Thürmer Gyula azt nyilatkozta: „Gyerekkoromban bicikliztünk és beálltunk a busz mögé. A busz húzott magával, gyorsabban mentünk, mintha egyedül mentünk volna. De oda kellett figyelni. Ha fékezett a busz vagy elfordult, és te nem vetted időben észre, te húztad a rövidebbet. Mi megőrizzük a Munkáspárt önállóságát. Mi nem léptünk be sem az MSZP baloldali tagozatába, sem a Fidesz munkástagozatába. De támogatjuk a magyar polgárság és a magyar értelmiség harcát a külföldi és a hazai nagytőke uralma ellen, mindazért, amit mi is magyarnak érzünk, és magyarnak akarunk tudni a jövőben is.”In: Az elsikkasztott ország. 270. oldal. thumb|260px|Egyéni jelöltek eloszlása 2010-ben

2008-tól kezdve a párt ismét erősödésnek indult: néhány régi alapszervezete újjáalakult, újak is létesültek, valamint az interneten is erősebben jelent meg, többek között a független, de cikkeivel a Munkáspárthoz erősen kötődő Kommunista.NET közreműködésével. Új akciók is indultak, többek között a tatabányai ivóvízkészlet megmentéséért, szolidaritás a sztrájkolókkal, valamint az Otthonvédők nevű civil szervezettel a bankok kilakoltatásai ellen. 2009-ben a párt, közvetlenül az európai parlamenti választások előtt (melyen 1%-ot szerzett) kilépett az Európai Baloldali Pártból, ideológiai összeférhetetlenség miatt. Azóta a nemzetközi szinten is erősnek mondható görög és portugál pártok vezetése alatt formálódó szövetség tagja.

A 2010-es választásokon 16 egyéni jelöltet állítottak.Egyéni jelöltek 2010-ben Ezen kívül összesen négy területi listát tudtak csak állítani, amely az előző évekhez képest nagyon kevés volt, ráadásul ez volt az első választás, amelyre országos listát sem sikerült állítaniuk. Többek között ennek és a magyarországi politikai helyzetnek is volt köszönhető a még a 2006-os választásoknál is gyengébb szereplés. A párt indult a 2010-es önkormányzati választásokon is, eredményeket ott sem ért el.

Magyar Munkáspártként

2013-ban egy törvénymódosítás következményeként a párt elhagyta a nevéből a „Kommunista” jelzőt, s így a 25. Kongresszustól kezdve Magyar Munkáspártnak hívják. A 2014-es országgyűlési választásokon ismét sikerült országos listát állítaniuk, s bár százalékosan csak 0,58%-ot értek el, arányaiban több szavazatot kaptak, és a parlamentbe be nem jutott pártok közül ők lettek a legerősebbek. Ennek ellenére a nem sokkal később megrendezett európai parlamenti választásokon nem indultak, szavazóikat pedig a választás bojkottjára szólították fel. Részt vettek ugyanakkor az önkormányzati választásokon, ahol egy polgármestert és két egyéni önkormányzati képviselőt adtak. 2015-ben elhagyták a Baross utcai székházat, helyette Újpestre, a Munkácsy utcába költöztek. A 2018-as választásokon az egy százalékot sem érték el. A 2022-es választásokon az ISZOMM-mal, a 2026-os választásokon a Szolidaritással indult. Mindkét választáson nem sikerült elegendő képviselőjelöltet állítaniuk a listaállításhoz, így csak egyéni jelöltjeik voltak.Csak öten maradtak Magyar Hang, 2026. március 10.

Helyi szervezetei Munkáspárt Budapest Munkáspárt Ózd Munkáspárt Paks Munkáspárt Kalocsa

Választási eredményei Országgyűlési választások

Választás Szavazatok száma(I. forduló) Szavazatok aránya(I. forduló) Szavazatok száma(II. forduló) Szavazatok aránya(II. forduló) Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe 1990-es 180 889 3,68% 8 640 0,25% — nem jutott be 1994-es 172 117 3,19% 6 268 0,15% — nem jutott be 1998-as 183 064 4,08% 10 861 2,25% — nem jutott be 2002-es 121 503 2,16% — — — nem jutott be 2006-os 21 955 0,41% — — — nem jutott be 2010-es 5 6061 0,11% — — — nem jutott be 2014-es 28 323 0,56% — — — nem jutott be 2018-as 15 640 0,27% — — — nem jutott be2022-es 86782 0,16% — — — nem jutott be2026-os 41873 0,07% — — — nem jutott be 1Országos listát nem állított.

2Az ISZOMM-mal közösen indult, országos listát nem állított.

3A Szolidaritással közösen indult, országos listát nem állított.

Európai parlamenti választások