Horváti Pál (14. század – 1394 júniusa után) a Horváti családból származó zágrábi püspök Nagy Lajos és a halálát követő belháború idején. Kis Károly híveként egyik vezéralakja volt testvérével, Horváti Jánossal együtt a délvidéki lázadóknak. Valószínűleg az ő nevéhez köthető – az európai latinságban a 14. században szövetség értelemben elterjedt – a „liga” kifejezésnek az átvétele a magyar politikai szóhasználatba.
Élete
1378-ban csanádi püspök, majd 1379–1386-ig zágrábi püspök volt.
A későbbi bíboros Alsáni Bálinttal együtt Lajos király teljhatalmú megbízottjaként részt vett a magyar–velencei háborúskodást lezáró, 1378. augusztus 8-i torinói béke előkészítésében.
VI. Orbán pápa 1380-ban mint Nápoly hűbérura, I. Johanna nápolyi királynőt megfosztotta trónjától, a végrehajtást Lajos királyra bízta, aki Durazzói Károly – a későbbi II. Károly magyar király, Kis Károly – javára lemondott nápolyi trónigényéről, és Horváti János macsói bán – Horváti Pál testvére – vezetésével 1381-ben hadsereget bocsátott a rendelkezésére, hogy érvényesíthesse jogait, amit ő meg is tett. Megfojtatta az évtizedekkel korábban férjét – András calabriai herceget, Lajos király öccsét – meggyilkoltató Johannát.
A Horváti testvérek még Nagy Lajos halála után is támogatták a magyarországi Anjoukat, nem vettek részt Tvrtko boszniai király és Palisnai János vránai perjel 1382. októberi lázadásában. Horváti János a királynék politikáját támogatta, Erzsébet királyné megbízásából 1383 elején újabb segédhadat vezetett Kis Károly nápolyi király megsegítésére. Ekkor nem volt még jele annak, hogy Károly be akarna avatkozni a magyar ügyekbe.
Ugyanekkor átalakítás zajlott az udvarban, amelynek során Horvátiék a háttérbe szorultak, Garai tábora előretört. A Nápolyban tartózkodó Horváti János nem kapott tisztséget, Horváti Pál zágrábi püspök sérelmére – aki idősebb és műveltebb is volt Alsáninál – Alsáni Bálint pécsi püspök lett Erzsébet királyné főkancellárja, Garai rokona, Kórógyi István lett a macsói bán Liszkai Pál helyett, s Garai híve, Vezsenyi László lett az asztalnokmester, s Cudar György helyett Forgách Balázs, Garai későbbi fő szövetségese a pohárnokmester. Alsáni királynéi főkancellárságával az özvegy Erzsébet mintegy második hatalmat hozott létre lánya, Mária királyi főkancelláriája mellett, amelynek Demeter (esztergomi érsek) bíboros, esztergomi érsek volt a vezetője. A kettős hatalom zavarokhoz vezetett a kormányzásban, amit tetézett, hogy a hatalom birtokosai nők voltak. Erzsébet többek között királyi birtokokat is eladományozott, amihez az uralkodó anyjaként nem volt joga.
1383-ban tört ki az első lázadás a Délvidéken, amelynek élén a Horvátiak és Palisnai János álltak. Erzsébet 1384. augusztus 14-én levelet küldött a zágrábi polgároknak, amelyben Horváti Pál püspököt lázadónak nyilvánította, és megtiltotta, hogy bárki támogassa őt. Szeptember 29-én azt is megparancsolta nekik, hogy a püspök vagyonát prédálják fel és foglalják le, embereit pedig vasra verve őrizzék. A lázadás 1385-ben megegyezéssel zárult, Horváti János ismét macsói bán lett. Horváti Pál püspök azzal az ürüggyel, hogy Rómába utazik a pápához valamilyen ügyben, hajóra szállt, de Nápolyba ment Kanizsai Miklós társaságában és meghívták a trónra Kis Károlyt. Károly ekkor éppen pápai kiközösítés alatt állt egy itáliai politikai ügy miatt, de ez, úgy tűnik, nem izgatta a pécsi püspököt. A küldöttség, amely több magyar főúr pecsétes meghívólevelét vitte magával, augusztus 18-án már biztosan Nápolyban volt, mert ekkor találkozott ott a velencei követtel. Károly szeptember 12-én érkezett Zenggbe, december elejéig tartózkodott Zágrábban, majd Budára indult, ahol a királynék fogadták. Ott országgyűlést tartottak, amin valószínűleg a főszerepet Horváti Pál játszotta, majd Demeter bíboros érsek 1385 szilveszterén Károlyt Fehérvárott királlyá koronázta. Abban az évben felmerült a Horvátiak és Károly részéről az az ötlet, hogy Károly fia, Nápolyi László vegye el Máriát feleségül, de szeptember végén Zsigmond megjelent Budán, és sikerült kierőszakolnia a saját házasságát Máriával. Károly 39 nap uralkodás után az Erzsébet királyné és Garai által 1386. február 7-re szervezett merényletben súlyosan megsebesült Forgách Balázs tőrétől. Másnap Visegrádra vitték, ahol február 24-én meghalt. Az egyik forrás szerint megmérgezték, a másik szerint megfojtották.
A merénylet idején Horváti Pál már nem volt Budán, János pedig február 8-án a Délvidékre indult, ahol ezután ismét kitört a felkelés, amit Garai és a két királynő egy délre utazással próbált lecsendesíteni. 1386. július 26-án azonban Gara mellett Horváti János és Palisnai János rajtaütöttek a meneten, megölték Garai Miklóst és Jánost és Forgách Balázst, a két királynőt pedig foglyul ejtették. A két Garai és Forgách levágott fejét személyesen Horváti Pál vitte Nápolyba, ahol Kis Károly özvegye közszemlére tetette ki őket.
Zsigmondnak sikerült minden Horváti-ellenes erőt egy táborba tömörítenie, felvette a Magyarország kapitánya címet, és serege élén Mária kiszabadítására indult. Válaszul Horváti János Mária szeme láttára megfojtatta a Novigrádban őrzött Erzsébetet 1387. január elején. A felkelők Kis Károly fia, Nápolyi László nevében az egész ország meghódítására készültek. Horváti Pál és Palisnai János 1387 elején ismét Nápolyban járt, hogy Kis Károly fiát, Lászlót hívják meg a magyar trónra, aki magát Magyarország királyává nyilvánította, de ekkor még nem jött Magyarországra. A gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt Zsigmond azonban gyorsan úrrá lett a helyzeten. Szövetséget kötött, ligát szervezett a magyar főúri családok vezető képviselőivel, megszerezte Velence katonai segítségét és 1387. június 4-én sikerült a lázadók utolsó várát, Novigrádot is elfoglalnia. A Horváti testvéreknek sikerült Boszniába menekülniük, és 1394-ig Dobor várából próbáltak Nápolyi László nevében fellépni. 1394 júniusában Zsigmond hadai bevették a várat és a testvéreket foglyul ejtették.
Thuróczy János krónikája szerint Horváti Pál zágrábi püspököt nem ölték meg, „de nem tudta már elérni, hogy visszahelyezzék püspöki székébe”. Valószínűleg Itáliában halt meg.
Jegyzetek
Források
További információk Süttő Szilárd: Anjou-Magyarország alkonya. Magyarország politikai története Nagy Lajostól. Zsigmondig, az 1384–1387. évi belviszályok okmánytárával. I-II. Belvedere Meridionale, 2003
Kategória:Zágrábi püspökök Pal