thumb|350px|Dunaújváros belvárosa Dunaújváros története őskőkori leletekig vezethető vissza. A római korban Intercisa város állt a helyén. A kora középkortól kezdve állt itt a mai város közvetlen elődje, Dunapentele, amelyet 1951-ben nyilvánították várossá Sztálinváros néven. Az 1956-os forradalom során visszanevezték Dunapentelére, majd 1957-től 1961-ig újra Sztálinváros volt, végül 1961 óta viseli mai nevét.
Dunaújváros területe az őskorban és az ókorban Újkőkor A dunaújvárosi Intersica Múzeumban nézhetik meg az érdeklődők a tárgyi emlékeket. Számtalan fazekassághoz köthető lelet került elő, a legtöbb agyagból készült. A kerámiakészítés szép példái a feketére polírozott, „bevágásokkal tagolt vonalkötegdíszítésű” edények. A Zselízi kultúra házai többosztatúak voltak, cölöpösek. Egy ház részét tudták csak megmenteni, a római telepásatásban a Papszigeten. A leletek között vannak még újkőkori csontvázak is.
Bronzkor A bronzkorból ékszereket és szerszámokat találtak a településen. A korábbi rézkorhoz képest már nem csak formára kalapálták a rezet, hanem ötvözték is antimonnal vagy ónnal. Az egyik bronzkincs, azaz depólelet lelőhely a Duna-parton, a „Radartól” délre lévő magas szakasz, 4000 évvel korábban lakott terület volt. A dunaújvárosi Táborállás területén, a Duna-dűlőben középső bronzkori edényeket, korsókat, tálakat, fazekakat találtak, amelyek bordával és bütykökkel díszítettek. Általánosságban elmondható, hogy a főzésre használt fazekak kisebbek. A fémművességre jellemző volt ebben a korban is a poncolásos technika.
A középső bronzkori Vatya-kultúrából is maradtak fenn leletek. A Vatya-edényművesség egyik jellemzője, hogy az urnáknak különböző az alakja. A bronzból készült ékszerekről, szerszámokról, fegyverekről megállapítható, hogy öntést, vagy öntőformát alig használtak az elkészítésükhöz. A bronzékszereket hajlították. A Vatya-házakban, valamint a házakon kívül, a házak között is találhatók ovális tűzhelyek.
A késő bronzkorról kevés lelet tanúskodik, köztük kardok, fegyverek, amelyeket a Dunában találtak.
Vaskor, kelták 200px|thumb|left|Dunaújváros Óvárosa A Kr. e. 5. századtól , Pannónia (Dunántúl) római megszállásáig szokták a késő vaskort számítani. A kelta kori leletek egy része a Magyar Nemzeti Múzeumban van kiállítva. A harcos kelták (a gyalogosok és a lovasok is) kétélű kardot használtak, jól bántak a lándzsával, vaskéssel, pajzzsal. A kelta nők bronz karperecet, bokaperecet, övláncot viseltek.
A Duna-dűlőből köpűs vaslándzsa, vasolló, nyélgombos vaskés (azaz borotva), vasfibula, illetve az Intercisa Múzeumban is kiállított kettős kúpos csupor került elő. A vasművességet felső fokon űzték a helyiek.
A kelta kovácsmesterségből ekepapucs, sarló, kasza, juhnyíró olló maradtak fenn. A 3. századtól a kelták már a pénzverés mesterségét is űzték, valamint görög mintákat másoltak. A kelta pénzen főleg a Kr. e. 359 és Kr. e. 336 között uralkodó II. Philipposz alakját formázták meg Zeusz-fejjel. Ekkoriban elkezdték használni a fazekaskorongot is. Butyorka János Pentele területén kukorica kapálása közben 300 darab ezüst érmet talált,Kerényi András: Sztálinvárosi kelta éremlelet. Numizmatikai közlöny LVII-LIX 1959-1960, 3-6. tábla amelyből 240 darab a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került, a többi hollétéről a családnak nincs tudomása.
Római kor 200px|thumb|Dunaújváros Római városrész Pannónia provinciát Claudius római császár alakította meg a dunai folyami szállításból akadó stratégiai fontossága miatt, miután utak híján a gyors vízi közlekedési lehetőség révén a Duna és a Rajna is felértékelődött. Az északi germánok és a szarmaták jó kapcsolatokat ápoltak a rómaiakkal. Szövetségi szerződéseket nemcsak Claudius, hanem Tiberius is kötött. Római táborok 20 kilométerenként épültek, olyan helyeken, ahonnan jól belátták a területeket. Ezeken a római táborokon keresztül vezetett az limes.
Vespasianus korában küldtek elsőnek csapatot Intercisa területére, a „ala Asturum II” római katonai csapat állomásozott arra. Domitianus császár személyesen is részt vett a dákok elleni hadjáratokban. A 117–119 közötti szarmata háború alkalmával előfordult, hogy ellenséges csapatok tették be lábukat Intercisa területére. Intercisa virágkora 180-tól 260-ig tartott. A szarmaták gyújtogattak, leverésük után a rómaiak komoly védelmi lépéseket tettek, ezután a római tábort már kőerőd védte. A csapatokat 15 év után Camponába, azaz Nagytéténybe vezényelték. Hadrianus stabilizálta a Római Birodalom határvidékét.
Intercisában 500 fős lovas őrség állomásozott. 167-ben vette kezdetét a markomann–szarmata háború, amely 14 évig húzódott el. Római oldalról Marcus Aurelius császár (161–180) irányította a csapatokat. 178 körül lerombolták Intercisát, az intercisai erődítményt és néhány környező falut. Commodus (180–192) idején építették újra a területet. A Budai-hegységből szállították az építkezésekhez a követ. A kőből másfél méter széles falakkal újjáépített erődöt 1000 fő részére alakították ki. Az oldalkapuk mellett kaputornyot is emeltek. Bronzszobrokat emeltek Septimius Severusnak (193–211) és Trebonianus Gallusnak (251–253). Császárok 202-ben és 214-ben tettek látogatást Intercisában, ekkor felgyorsult a terület felvirágzása. Út- és csatornahálózatot építettek, a severusi kormányzat engedélyt adott katonáknak collegiumok létrehozására.
259–260-ban erős támadás ért Intercisát a germánok részéről, akik a római határon belülre akartak költözni. A visszaesésen csak Aurelianus (270–275), Probus (276–282) és Diocletianus (284–305) császárok tudtak fordítani reformjaikkal. Intercisa területére többször bevonultak a germánok, 271-ben a rómaiak feladták Dacia területét. II. Constantinus (337–361) császár uralkodása alatt megint egy katonai csapatot küldtek Intercisába. A védőárkok már 9 méterre lettek kialakítva az erőd falától.
Pentele a középkorban és az újkorban Arnulf keleti frank király 887 és 899 közötti uralkodását követően 899. december 8-ától a magyarok birtokba vették a Dunántúlt a honfoglalással. A korszakból köznépi középkori ruházatot fedeztek fel, ékszereket, köztük nyakpereceket, bronz ruhadíszeket és gyöngyöket találtak Dunapentele területén. Sok emlék a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A dunaújvárosi Öreghegyen ezüstpénz is előkerült. A 11–13. századból földbe mélyített, 3,2-3,5 méteres épületeket tártak fel.
Az Árpád-korról ékszerek, hajkarikák, lunula, üveggyöngy, fűzött nyaklánc, vassarló, patkó tanúskodnak. Kun László (1272–1290), II. Ottokár cseh király (1253–1278) pénzeit tárták elő.
1238-ban már említettek írásos emlékek Pentelén monostort, amelyet Szent Pantaleonról neveztek el. A jelenlegi Rácdombon várat emeltek a középkorban. Ebben az időben kőt és fát is használtak a várakhoz. Mellette suburbium, vár alá települt falu alakult ki. A suburbiumból származik III. Niképhorosz bizánci császár aranypénze, solidusa és fülbevalója. 200px|thumb|left|Dunaújváros Felső-dunapartja Pentele a Török Birodalom idején Buda 1541-es eleste után Szulejmán török adminisztrációs területeket hozott létre a török hódoltsági földeken. Pentele a budai vilajet, budai szandzsákjának, budai náhijébe lett szervezve. A budai szandzsákot 1546-ban, 1559-ben, 1562-ben, 1570-ben, 1580-ban, 1590-ben és 1613-ban foglalták írásba. 1546-ban 27 családfőt jegyeztek le, 1563-ban 36-ot. Pentele területének haszonélvezője 1546-ban a szultáni hász-birtok, 1559-ben a korkmazi párkán várnagyának tímár-birtoka, 1562-ben Hamza bég hász-birtoka, 1580-ban Memi aga ziámet-birtoka. 1546 és 1559 között sokat növekedtek a földesúri jövedelmek, a kapuadót kibővítették. A pentelei lakosság művelte az Adony és Almás (Rácalmás) melletti Szentivánpusztát is.
Az 1593-ban kitört tizenöt éves háború Pentelét komolyan visszavetette. A Pentele környékbeliek a királyi Magyarország területére menekültek a törökök elől. 1594-ben Szinán török hódító csapataival Pentele irányából akarta megközelíteni Győrt, 1601-ben adták fel a Győr elleni ostromokat. A keresztény seregek elfoglalták Fehérvárt, majd a török állomásokat a Duna mellett. Maximilian Brandstatter 1608-as emlékéből kiderül, hogy a terület elnéptelenedett, ez nem javult 1617-ig, amikor is szerbek települtek Pentele területére.
1634-ben Hüszein budai pasa a tatai és komáromi katonák garázdálkodásainak megakadályozására várat építtetett a jelenkori Rácdombon. Rajtaütöttek kereskedőkön, Báthory Gábor fejedelem követén, Keresztesi Pálon is. 1661-ben amíg a törökök keleten csatároztak, az 1634-es várat a keresztények lerombolták. Ottendorff rajza alapján a várnak kerek bástyái voltak, kapuzatához tornyokat emeltek. A suburbium körülbelül száz házból állt. A Liber Paternek szentelt római oltárt zsámolynak használták.
Pentele felszabadítása 300px|left|thumb|Dunaújváros belvárosa 200px|thumb|Dunaújváros, Kertváros 200px|thumb|Dunaújváros Technikum városrésze 1686. június 18-án Lotaringiai Károly vezetése alatt a Szent Szövetség katonái Budát támadták. 1686. július 20-án Pálffy Károly 1500 katonával indult a keresztény hadseregtől felderítésre. Dunaföldvár mellett csapott össze a keresztény és a török sereg, Czobor Ádám lovasaival visszatért Budához az ostromhoz, ezalatt Pálffy Károly Pentelén állomásozott, majd július 29-én indult vissza. A török sereg 1686. augusztus 10-én menetelt Pentelénél. 1687. június 14-én Adonyból Pentelére ért a keresztény sereg, amely augusztus 12-én Mohácsnál győzelmet aratott a törökök felett.
1836-ban kisebb parasztfelkelés volt a településen, amit a hatóságok rövid úton elfojtottak; a fő hangadónak tartott Szórád Márton helyi csizmadiát később két év börtönbüntetésre ítélték.
Dunapentele az I. világháború időszakában 1914 telén háborús kórházat rendeztek be Pentelén Gáspár Károly vezetésével. Strasszer Lipót orvos látta el a hadi sebesülteket. 1916-tól Erdélyből menekültek érkeztek Pentelére. Penteléről a császári és királyi 26. és 29. gyalogezredhez és a magyar királyi 17. honvéd gyalogezredhez kerültek a besorozottak. 1916 végéig tíz halottja volt a településről a háborúnak, ketten az olasz fronton, nyolcan az orosz fronton estek el. 650 fő vonult be, és 154 fő vesztette életét. 1915-ben orosz hadifoglyokat küldtek Dunapentelére a josefstadti táborból.
Dunapentele a II. világháború időszakában A doni katasztrófában Dunapentelén is sokan sok ismerősüket vesztették el. 1944. április 3-án hajnalban repülős harcok folytak a térség fölött. Egy angol repülőgépet találtak a földbe csapódva Peretsényi Imre tanyájánál, a pilótákat a római katolikus temetőben helyezték nyugalomra.
1944. november 23-án Fejér megye hadműveleti területté lett kijelölve. Ez katonai közigazgatást jelentett. 1944. december 2-ától Fejér megye területén húzódott a front. A növényi terméseket nem tudta a lakosság összegyűjteni, nem is vetettek, az állatok száma is lényegesen visszaesett. Míg 1939-ben Dunapentele községében 750 lovat, 200 csikót, 1250 szarvasmarhát, 32500 szárnyast, 350 borjút, 2450 sertést számoltak, addig 1945-re csak 150 ló, 40 csikó, 198 szarvasmarha, 3200 szárnyas, 12 borjú, 216 sertés maradt.Uo. Dunapentele közig. VIII/140. Haszonállat összeírás
Heves megyéből a németek két páncélosztályt küldtek Fejér megyébe. A szovjetek szinte akadálytalanul nyomultak előre az ország belseje felé. A 3. Ukrán Front harci alakulatai 1944. december 5-én Ercsinél, Dunaföldváron és még másik négy ponton átértek a Dunán. 1944. december 6-án elesett Dunapentele.
1945 januárjában német alakulatok megkísérelték szétzúzni a Budapestet ostromló szovjet csapatokat. A „Konrád” fedőnév alatt célul tűzték ki, hogy Dunapentelét visszafoglalják. 1945. január 19-én reggel két SS-páncéloshadosztály koncentrált támadással felszabadította Dunapentelét, elérték a Dunát, az ukrán vonalakat széttörve.