A Live Aid 1985. július 13-án megszervezett monumentális szuperkoncert, célja az afrikai – etiópiai – éhezők megsegítése volt. A televíziós közvetítésnek hála több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye. thumb|220px|Live Aid koncert a philadelphiai John F. Kennedy stadionban.
Szervezők Bob Geldof (a Boomtown Rats punkegyüttes frontembere, a Pink Floyd "The Wall" c. filmjének főszereplője, újságíró) 1984-ben látott egy televíziós riportot az éhező etiópiai gyermekekről. A látvány annyira megindította, hogy Midge Ure-rel (az Ultravox énekesével) megírta a "Do They Know It's Christmas?" c. számot. Terve az volt, hogy híres énekesekkel énekelteti fel lemezre és a bevételből élelmiszer szállítmányokat indít Afrikába. A kislemez nagy sikernek bizonyult, a Band Aid-re keresztelt alkalmi csapat felvételéből egyedül Angliában 3 milliót adtak el, összegyűjtve így 70 ezer fontot. Geldof a sikeren felbuzdulva elhatározta, hogy megszervez egy nagy jótékonysági koncertet, ami elegendő bevételt hozna, hogy rendszeres segélyszállítmányokat indíthassanak az éhezőknek. Ezzel nagyjából párhuzamosan Amerikában is indult egy hasonló összefogás: Lionel Ritchie és Michael Jackson megírták a "We Are The World" c. dalt, amit az amerikai sztárokból összeállt US For Africa formáció adott elő.
A koncert és az azt követő segélyprogram megszervezéséért a királynő Bob Geldofnak lovagi címet adományozott. Geldof később több dokumentumfilmet forgatott Afrikában a BBC-nek, nem csak a Live Aid programról, hanem általában Afrika és az afrikaiak helyzetéről.
20 évvel később, 2005. július 2-án Live 8 címmel rendeztek koncerteket, ráirányítva a világ vezető politikusainak figyelmét arra, hogy a problémák nagy része még mindig nem oldódott meg.
A koncert A koncertet két fő helyszínen, a londoni Wembley Stadionban, és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban tartották. Londonban mintegy 72 ezer, Philadelphiában 90 ezer nézője volt. A program a Wembley-ben, helyi idő szerint délben kezdődött a Status Quo Rockin All Over the World című dalával, a JFK Stadionban két órával később lépett színpadra az első előadó. Londonban este 10-ig, Philadelphiában helyi idő szerint 11-ig tartott a koncert, ami összesen 16 órát jelent, de mivel többnyire párhuzamosan zajlottak az események, a műsorok össz-hossza ennél jóval több volt. Mindkét helyszínen a fent említett közös dallal, Londonban a Do They Know It's Christmasszel, Amerikában a We Are The Worlddel zárult a helyi (és utóbbi esetben a teljes) program.
Érdekességek
A Queen programja (Bohemian Rhapsody, Radio Ga Ga, Hammer to Fall, Crazy Little Thing Called Love, We Will Rock You, We Are the Champions) a show vitathatatlan csúcspontja volt, Freddie Mercury élete legnagyobb alakítását nyújtotta, később több kritikus és zenész minden idők legjobb élő rock-előadásának titulálta a Queen showját.
Sokak szerint Madonna és a U2 ezen a napon váltak igazi globális szupersztárokká. A U2 énekese, Bono annyira fellelkesült, hogy a közönségbe vetette magát, így az eredetileg tervezett három helyett csak két dalt adtak elő, mert nem tudott visszajutni a színpadra, hogy elénekelje azt. A dal egyébként a Pride (In The Name Of Love) lett volna.
Furcsa egybeesés volt, hogy a The Who műsora alatt épp akkor robbant szét egy generátor és szakadt meg emiatt a műholdas kapcsolat a Wembley-vel, amikor a My Generation c. dalban Roger Daltrey azt énekelte, hogy "Why don't you all fade" (Miért nem tűntök el mindannyian).
Phil Collins mind a Wembley Stadionban, mind a JFK stadionban fellépett: A menetrend szerinti szuperszonikus Concorde-dal utazott Londonból New Yorkba, onnan pedig helikopterrel Philadelphiába. Saját dalai mellett ő dobolt Eric Claptonnak és az újra összeállt, még élő Led Zeppelin tagoknak is. A Concorde-on összefutott Cherrel, aki nem is tudott az egész eseményről. Collins magával vitte, és az énekesnő látható is volt később a színpadon a We Are The World előadói között.
Az amerikai koncertet Joan Baez nyitotta meg ezekkel a szavakkal: "Ez a ti Woodstockotok, ami már nagyon rég esedékes volt".
A koncert közben Bob Dylan-nek elszakadt egy gitárhúrja, ezért Ron Wood odaadta neki a sajátját, és amíg a technikusok hoztak neki egy másikat, jobb híján léggitározott, kifigurázva például Pete Townshend jellegzetes karkörzéses gitárjátékát. Dylan-nek volt egy felhördülést kiváltó megnyilvánulása is, amikor azt javasolta, hogy a pénzből a megélhetésüket elvesztett amerikai farmereket is támogatni kellene. Geldof később önéletrajzában felháborodva kommentálta Dylan kijelentését, szerinte Dylan nem értette meg az afrikai helyzet súlyosságát, azt, hogy mi a különbség aközött, ha valaki csak a megélhetését veszti el, vagy ha éhenhal.
David Bowie és Mick Jagger eredetileg együtt, de két helyszínen adták volna elő közös dalukat, a Dancing In The Street-et, de technikailag nem sikerült megoldani a szinkronizálást, így egy előre felvett videón énekeltek együtt (élőben Bowie Londonban, Jagger Amerikában lépett fel). Jagger a Tina Turner-rel közösen előadott It's Only Rock And Roll alatt elszakította az énekesnő ruháját, aki szerencsére viselt alatta egy szűk tornadresszt, így abban fejezte be a dalt.
Fellépők Status Quo Style Council Boomtown Rats Adam Ant INXS Ultravox Loudness Spandau Ballet Bernard Watson Joan Baez Elvis Costello The Hooters Opus Nik Kershaw The Four Tops B. B. King Billy Ocean Sade Black Sabbath Yu Rock Mission Run–D.M.C. Sting (közreműködő: Branford Marsalis) Phil Collins Rick Springfield REO Speedwagon Howard Jones Autograph Bryan Ferry (és David Gilmour) Crosby, Stills & Nash Udo Lindenberg Judas Priest Paul Young Alison Moyet Bryan Adams U2 The Beach Boys Dire Straits George Thorogood and the Destroyers / Bo Diddley / Albert Collins Queen Simple Minds David Bowie (közreműködő: Thomas Dolby) The Pretenders The Who Santana Pat Metheny Elton John (közreműködő: Kiki Dee) Wham! Ashford and Simpson Teddy Pendergrass Madonna Freddie Mercury & Brian May Paul McCartney Band Aid Tom Petty Kenny Loggins The Cars Neil Young Power Station Thompson Twins és Madonna Eric Clapton Led Zeppelin, Phil Collins és Tony Thompson Crosby, Stills, Nash & Young Duran Duran Cliff Richard Patti LaBelle Hall & Oates / Eddie Kendricks / David Ruffin Mick Jagger Tina Turner Bob Dylan Keith Richards / Ron Wood USA for Africa
Band Aid A "Do They Know It's Christmas?" kislemez közreműködői: Bananarama Bob Geldof Culture Club David Bowie Duran Duran Eurythmics Frankie Goes to Hollywood Heaven 17 Human League Kool & the Gang Midge Urge Paul McCartney Paul Young Phil Collins Spandau Ballet Status Quo Sting The Style Council U2 Wham!
Felvételek Mivel Bob Geldof azt ígérte a fellépőknek, hogy az esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz, a koncertről nem készült teljes hivatalos hang- és képfelvétel, csupán a közvetítő tévétársaságok archiválták anyagaikat. Geldof kérésére az amerikai közvetítést adó ABC még az adásszalagokat is törölte, habár előtte készítettek néhány másolatot, amit a Smithsonian Institute-nak adományoztak, onnan azonban a felvételek elvesztek. Az MTV (Music Television) annak idején úgy döntött, hogy megtartja a felvételeket (köztük sok egyedi, saját stábjuk által rögzített anyagot is), azonban sok dal nem teljes a reklámblokkok és a műsorvezetők bevágásai miatt. A BBC (Bob Geldof tiltakozása ellenére) szintén megtartotta saját felvételeit, de mivel ők a párhuzamosan futó amerikai műsorszámokat nem adták, ez a felvétel sem teljes.
2004-ben Bob Geldof a szaporodó kalózkiadványok miatt úgy döntött, hogy kiad egy hivatalos DVD-szettet, ez nagyrészt a BBC és az MTV felvételein alapul, és mintegy 10 órányi anyagot tartalmaz.
Gyűjtők körében és az interneten fellelhetők egyéb felvételek is, többnyire a tévéadások kétes minőségű házilagos videófelvételei és ezek összevágott vagy digitálisan feljavított változatai.
Források
http://news.bbc.co.uk/1/hi/entertainment/music/3604680.stm http://www.herald.co.uk/local_info/live_aid.html
Fordítás
Kategória:Koncertek Kategória:1985 a zenében