A ma Komárom-Esztergom vármegyei Esztergom település már Árpád-ház korában nagyon fontos szerepet játszott a magyarság történelmében, amit részben kitűnő földrajzi elhelyezkedésének köszönhetett. Másrészt itt alapították meg Magyarország első érsekségét, ami különleges politikai hatalmat adott a mindenkori esztergomi érsek kezébe, főleg a királykoronázások szempontjából. A szabad királyi város rangú Esztergom a török hódítás alatt szinte elnéptelenedett. Habár a várost újjáépítették, és visszakapta a szabad királyi város címét is, a törökök kiűzése után elvesztette jelentőségét.
Az őskortól a városalapításig
Esztergom területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A Várhegyen és környékén 18-20 ezeréves településnyomokat tártak fel. Ettől az időtől kezdve a terület folyamatosan lakott hely. Időszámításunk kezdetén az itt élő keltákat a rómaiak hódították meg, akik a Duna-szakasz legsűrűbb láncolatát ezen a vidéken építették ki. 10-20 kilométerenként erődítményeket építettek, amikben jelentős számú katona állomásozott. A várhegy keleti oldalán a kvádok ellen Solva néven castrumot építettek egy virágzó várossal, katonai táborral, dunai átkelőhellyel. Solva lakóinak 121-ben Hadrianus császár római polgárjogot is adományozott, és itt írta a 2. század jelentős filozófusa, Marcus Aurelius császár az Elmélkedések 12. kötetét.
Az 5. század elején hanyatlásnak indult Pannónia provincia és vele Esztergom környéke is. Ezután előbb a hunok (410 környékén), illetve az avarok (568) telepedtek le a területen, amiről sok lelet tanúskodik. A Nibelung-ének szerint. Attila hun uralkodó is megfordult Esztergomban (Gran). A területen egészen a 9. századig nem történt újból kőből való építkezés.
Pilis-probléma Az ún. Pilis-kutatók szerint a város nem a mai helyén létezett, hanem a Dunakanyar más pontján, esetleg a folyó átellenes oldalán. A város neve kapcsán is kérdések merültek fel.
Gézától a magyar állam megszilárdulásáig 240px|bélyegkép|bal|Szent István király alakja az Országalmával és a Szent Koronával a Széchenyi téren található Szentháromság-szobron
A magyarok 900-ban foglalták el a területet, a Tarján és Kürt-Gyarmat törzs szállt meg itt. A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyének Esztergomot választotta meg. A város a 10–11. században vált Székesfehérvárral szemben országos központtá.Zolnay László: Esztergom útikalauz (1957) Ezen a helyen, ahol „a Duna sok vidék gazdagságát hordja össze”, építette fel a korábbi római erőd alapjaira hegyi kővárát, hozzá a lakótornyot, Szent István vértanú templomát 972-ben. A vár alatt létesült az az iparos- és kereskedőtelep, amely egyben a Duna hajóforgalmának vámolóhelyéül is szolgált. A középkorban a város lakossága elérte a tízezer főt, ami az európai nagyvárosok közé emelte a királyi és érseki székhelyet. Géza az Esztergomot metsző észak–déli útról kiindulva hajtotta uralma alá a nyugati és keleti országrészeket. Egyes feltételezések szerint itt születhetett a város 972-es megalapítása után 975 körül Vajk, azaz Szent István király, akit itt is keresztelhettek meg. Bár hercegi székét Nyitrán tartotta, apja halála után Esztergomba hívatta össze a főembereket és a vitézeket, és maga is ide vonult seregével Koppány támadásának hírére. Az itt jelenlévő hívei jelenlétében nagyfejedelemmé tétette magát. A Koppány-féle lázadás leverése után az esztergomi fejedelmi székhelyen tűzette ki Koppány egyes testrészeit.
240px|bélyegkép|jobb|Melocco Miklós szobrász 2001-es munkája, István megkoronázása címen. István esztergomi koránázását ábrázolja a Várhegy északi rondelláján
I. István 1000. december 25-i koronázásának egyik feltételezett helyszíne Esztergom. 1001-ben Ravennában a pápa jelenlétében került sor az esztergomi érsekség alapkőletételére. Ezzel Esztergom az ország vallási központjává vált. Az István által alapított Esztergom vármegye központja és érseki székhely. Az esztergomi érsek 1010-től Magyarország legmagasabb katolikus egyházi tisztsége. István székesegyházat emeltetett a Várhegyen, amelyet a bérmálását végző pap tiszteletére Szent Adalbert-templomnak nevezett el. Ez volt hazánk legelső székesegyháza, az első bazilika, amely azonban már a 12. század végén leégett. A 11. században épült a Zeniapalotaia, vagy Szennye-palota, a királyi palota, ahol III. Béla uralkodásáig az uralkodók laktak, és a tatárjárás utáni tulajdonosai is rendre világi előkelők voltak. Esztergom folyamatos harcoknak volt kitéve, 1030-ban Konrád császár rátámad Istvánra. Míg ő a határszéli megyéket támadta meg, a vele szövetséges csehek egészen Esztergomig nyomultak. István 1031-ben itt kötötte meg a békét III. Henrik császárral. István halála után az elűzött Orseolo Péter egészen Esztergomig pusztított 1042-ben, de Aba Sámuel közeledtének hírére visszavonult. Miután német befolyással Salamon került a magyar trónra, a hercegek lázadozni kezdtek, de 1073-ban Esztergomban összegyűltek, majd mindegyikük 8-8 főemberével egy közeli Duna-szigeten hosszas tanácskozás után békét kötöttek.
1075-ben már rév kötötte össze a várost a Duna túloldalával. Ekkor volt Kakath első okleveles említése is. 1131-ben olyan háborús hírek terjedtek a városban, hogy a salzburgi érsek a magyar portyázásokat megtorolva egészen Esztergomig mindent elpusztít. Az érsek seregei helyett azonban követét küldette Felicián esztergomi érsekhez, azt tudakolván, hogy II. Béla fenn kívánja-e tartani a békét. A 13. század elejéig itt működött az ország egyetlen pénzverdéje, bár próbálták a pénzverést decentralizálni az országban. A pénzeken kezdetben olvasható „Regia Civitas” (Királyi Város) feliratot Salamon idején kezdte felváltani a Pannonia felirat. Könyves Kálmán idejében az Esztergomban állomásozó seregben, illetve a testőrségben sok orosz katonáskodott, akik letelepedtek a város körüli falvakban. Kálmán vezette be azt a gyakorlatot, hogy a vármegyerendszerből befolyó jövedelmeket, amelyeket az ország minden részén beszednek, az ispán Esztergomba küldje, és csak itt vehetik ki belőle részüket az ispánok és a századosok. A király távollétében tartotta Lőrinc esztergomi érsek tíz püspökével az esztergomi zsinatot, amelyen a magyar egyház rendjét szabályozták, ami a papokon keresztül olyan területekre is kiterjeszkedett, amely az egész magyar társadalmat érintette. A világi vallás ugyanis az ítélkezés jelentékeny részét átengedte az egyháznak, legalábbis a vallás által tiltott bűnök feletti ítélkezést.
Esztergomban fogadta 1147-ben II. Géza király III. Konrád német királyt, aki hajókon vonult el Esztergom mellett, míg seregeinek egy része a szárazon tette meg az utat, közben pénzt csikart ki a monostoroktól és az egyházaktól. Őt VII. Lajos francia király keresztes hadai követték. A velük utazó tudósítók, történetírók mind kiemelik a város jelentőségét és gazdagságát. 1188-ban a várban és a székesegyházban tűzvész pusztított, és ennek következtében azok teljesen leégtek. Az újjáépítést III. Béla kezdte meg francia és bizánci hatásra. A Várhegy déli végén bővítette a várat, illetve kőfallal vetette körbe azt. 1189-ben már itt fogadta Barbarossa Frigyes császárt, aki százezres seregével indult a Szentföldre. Mivel a magyar udvar félt a németektől, kitüntető szívélyességgel fogadták az uralkodót. Frigyes ajándékokat kapott Bélától, és egy pompásan berendezett négyszemélyes sátrat Esztergomban. Lübecki Arnold, Barbarossa Frigyes történetírója egyenesen a magyarok fővárosának (…„quae Ungarorum est metropolis”…) nevezi Esztergomot. A fürdőkultúra III. Béla idejében jelent meg Magyarországon, Esztergomban. Ez az akkori Európában párját ritkító dolog volt. A középkorban, de a reneszánsz idején sem volt elterjedt fürdőkultúra még Itáliában, Rómában sem. III. Béla első felesége Bizáncból, a Kelet-római Birodalom fővárosából érkezett. Antiochiai Anna királyné alapította az ország első közfürdőjét – balnea communia – a mai Szent István Strandfürdő helyén, az artézi források közelében. Itt a 19. század elejéig melegvizű tó – a Hévíz-tó – volt. IV. Béla királyunk 1238-ban a Keresztes Lovagrend esztergomi rendházának adományozta a fürdőt. Gyógyvize ezután a kórház, a rendház és a környék szükségletét elégítette ki. A városban az építkezés királyi, polgári, de mindenekelőtt érseki volt.
A város az egyház tulajdonában A 12–13. század fordulójától kezdve Esztergom városias fejlődése az egyházi befolyás növekedése következtében megtorpant. A várban lévő, de még be nem fejezett királyi palotát Imre király 1198-ban az érseknek adta át, de a királyi udvar ténylegesen csak 1249-ben költözött onnan el. A 13. században az udvarnoki városrész fokozatosan az esztergomi káptalan kezébe csúszott át. Tulajdonjoga bizonyítására 1221 előtt az esztergomi káptalan két oklevelet hamisíttatott Imre király nevére. Az egyik 1202-re datált hamis oklevél szerint Imre a vásárhelyet a leírt határok között levő telkekkel, épületekkel és lakosokkal az egyháznak adja, népeit elkülöníti a latin településétől, továbbá az így nyert népeket adózási és bíráskodási szempontból is az esztergomi egyháznak veti alá. A király nevére szóló 1202-re hamisított oklevél megerősíti az előző évről szóló fiktív adományt, továbbá az egyháznak adja a Szent Lőrinc templom mellett fekvő földet.
1221-ben a káptalan pert nyert a királyi udvarnokok tulajdonjogát illetően, és ettől kezdve jogilag is a káptalan birtokát képezte. Népei az egyház alattvalói lettek. Az egyházi túlsúlyt még két további mozzanat biztosította. A latin települést körös-körül egyházi birtok övezte. IV. Béla király 1239-ben a várhegy tövében egy érseki város alapításához járult hozzá, mivel az érseknek nem volt a közelben városa, ahol magát és egyházát megvédhette volna. A király minden joggal felruházta az érseki várost, ami általában egy várost megillet, beleértve a vásártartási jogot, így fél évszázad alatt rendkívül megnőtt az egyháziak túlsúlya. Ez nem volt biztató Esztergom fejlődésének szempontjából, de a 13. század első felében a baljós előjelek még nem mutatkoztak. Kedvezően hatott a királyi székhely jelenléte. A Esztergom árumegállító joggal rendelkezett, pénzváltó és pénzverde működött. A királyi pénzverők és kovácsok külön faluban éltek. A külföldi kereskedők itt kapták meg a kiviteli engedélyt. A kereskedelemmel foglalkozó örményeknek saját kolóniájuk volt Esztergomban, ami az Örmény nevet viselte. A városiasodás élén a latin városrész állt. A város gazdagságát nem a falusi kézműveseknek, hanem az iparosainak köszönhette.
II. András Esztergomra vonatkozó oklevelei
II. András király intézkedései mutatják, hogy az egyház hogy megerősödött a királyi székhelyen, és az országban is. A király 1232. évi okleveleinek egy része nem véletlenül esztergomi vonatkozású. Kivétel nélkül mindegyik András és az esztergomi egyház közti feszültség feloldását, az érsek megbékítését célozta. Így 21 porgányi embert, akiket a király az egyháznak adott földekkel, szőlőkkel egyetemben, majd haragjában az egyháztól elvett, visszaadta Esztergomnak. Ugyancsak visszajuttatta Szelléb falut az esztergomi egyháznak, amelyet korábban jogtalanul elidegenített. Hasonlóképpen Róbert érsek kérésére biztosította az esztergomi egyház népei számára, hogy a királyon kívül más bíró hatósága alá nem tartoznak, és elrendelte, hogy a zólyomi királyi birtokhoz csatolt falvak dézsmájukat teljes egészében az esztergomi egyháznak adják. Igaz ugyan, hogy az uralkodó engesztelni próbálta az esztergomi érseket, de korábbi politikája mit sem változott.
Esztergom a tatárjárás idején Városkép