Események május 17. – Babelsbergben létrejön a DEFA július 16. – A Fox filmtársaságnál a 20 éves Norma Jean Mortenson aláírja, első kis mellékszerepekre szóló szerződését. A Marilyn Monroe művésznevet választja. december 29. – Humphrey Bogart 15 éves szerződést ír alá a Warner Bros. társasággal. Évi 423 ezer dolláros szerződéssel a világ legjobban fizetett színésze lesz. Franciaországban évi 100 filmet forgatnak, négyszer annyit, mint a Szovjetunióban, másfélszer annyit, mint Olaszországban Szovjetunióban elkészül Alekszandr Ptusko rendezésében a Kővirág, az első agfacolor eljárással gyártott színes film. A német szabadalmat a szövetségesek feloldották. Párizsban konferenciát tartanak a Fédération Internationale des Archives du Film szervezethez tartozó 14 európai ország filmiparának képviselői. A háború során elveszett eredeti filmkópiák problémájáról tanácskoznak. augusztus 23-án kezdődött az első locarnói Nemzetközi Filmfesztivál, az első film mely bemutatásra került Giacomo Gentiluomo O sole mio című filmje volt.

Sikerfilmek Észak-Amerika Blue Skies – rendező Stuart Heisler The Road to Utopia – rendező Hal Walker Életünk legszebb évei – rendező William Wyler Duel in the Sun – rendező King Vidor The Jolson Story – rendező Alfred E. Green

Díjak, fesztiválok Oscar-díj (március 7.) Film: Férfiszenvedély rendező: Billy Wilder – Férfiszenvedély Férfi főszereplő: Ray Milland – Férfiszenvedély Női főszereplő: Joan Crawford – Mildred Pierce

1946-os cannes-i filmfesztivál

Filmbemutatók La Belle et la bête – rendező Jean Cocteau The Beast with Five Fingers, főszereplő Robert Alda és Peter Lorre Beware, rendező Bud Pollard, főszereplő Louis Jordan The Big Sleep, főszereplő Humphrey Bogart és Lauren Bacall The Blue Dahlia – rendező George Marshall Blue Skies – rendező Stuart Heisler Duel in the Sun – rendező King Vidor Az élet csodaszép – rendező Frank Capra, főszereplő James Stewart Great Expectations, rendező David Lean Green for Danger, főszereplő Alastair Sim The Harvey Girls, rendező George Sidney, főszereplő Judy Garland A Matter of Life and Death, írta és rendezte Powell and Pressburger Éjjel-nappal – rendező Kertész Mihály Forgószél – rendező Alfred Hitchcock, főszereplő Cary Grant The Postman Always Rings Twice – rendező Tay Garnett Song of the South – rendező Harve Foster The Spiral Staircase – rendező Robert Siodmak The Razor's Edge – főszereplő Tyrone Power The Time Of Their Lives – rendező Charles Barton Tomorrow Is Forever – rendező Irving Pichel Without Reservations – rendező Mervyn LeRoy The Yearling – főszereplő Gregory Peck és Jane Wyman Fiúk a rács mögött (Sciuscià) – rendező Vittorio De Sica Harc a sínekért (La Bataille du rail) – rendező René Clément

Rajzfilm sorozatok Donald kacsa (1937–1956) Popeye, a tengerész (1933–1957) Tom és Jerry (1940–1958)

Születések január 5. – Diane Keaton, színésznő január 16. – Kabir Bedi, színész január 19. – Dolly Parton, énekes, színésznő január 20. – David Lynch, rendező január 25. – Bereményi Géza, forgatókönyvíró, rendező január 26. – Gene Siskel, kritikus († 1999) március 19. – Bigas Luna, spanyol rendező és képzőművész április 19. – Osvát András, forgatókönyvíró április 23. – Blair Brown, színésznő április 25. – Talia Shire, színésznő május 20. – Cher, amerikai színésznő június 5. – Stefania Sandrelli, színésznő június 6. – Lasse Hallström, svéd rendező június 15. – Brigitte Fossey, francia színésznő július 6. – Sylvester Stallone, amerikai színész, rendező augusztus 19. – Rofusz Ferenc, rajzfilmrendező szeptember 7. – Olgierd Łukaszewicz, lengyel színész szeptember 15. – Oliver Stone, Amerikai rendező szeptember 18. – Nicholas Clay, színész († 2000) szeptember 28. – Benedek Miklós, színész († 2024) október 4. – Susan Sarandon, színésznő október 17. – Vicki Hodge, színésznő október 18. – Zsadon Andrea, színésznő október 25. – Edith Leyrer színésznő október 27. – Carrie Snodgress, színésznő október 30. – Péterffy András, operatőr, rendező november 6. – Sally Field, színésznő november 18. – Andrea Allan, színésznő november 21. – Emma Cohen, színésznő november 21. – Ulla Jessen, színésznő november 22. – Baisho Mitsuko, színésznő november 24. – Székhelyi József, színész november 25. – Marika Lindstrom, színésznő november 27. – Nina Maslova, színésznő december 2. – Gulsun Karamustafa, rendező december 4. – Balázsovits Lajos, színész december 8. – Sharmila Tagore, színésznő december 14. – Patty Duke, színésznő december 18. – Steven Spielberg, rendező

Halálozások február 1. – Törzs Jenő, színész április 1. – Noah Beery, színész június 23. – William S. Hart, némafilm sztár augusztus 10. – Léon Gaumont, francia film úttörő augusztus 28. – Florence Turner, színésznő december 12. – Maria Falconetti, francia színésznő

Kapcsolódó szócikkek Film

Jegyzetek

Kategória:Évek a filmművészetben filmművészet